Vita a kiadatásról
Nem tudom, hogy a magyar nyelvben (és joggyakorlatban) különbséget tesznek-e ügyvéd és ügyvéd között. Az (ausztrál és brit) angolban ugyanis van ügyvéd (solicitor) és bírósági ügyvéd (barrister), azaz a bíróság előtt egy magasabb képzettségű, nagyobb gyakorlattal rendelkező "szakértő" képviseli a vádlottat, ill. a vádat. Nos, egy ilyen bírósági ügyvéd vonta kétségbe az ausztrál jogrendet, méghozzá a kiadatása ellen küzdő, háborús bűn elkövetésével gyanúsított Charles Zentai Károly ügyével kapcsolatban. Barrister Steven Churches nemcsak a magyar (származású) Zentait képviseli, hanem az ugyancsak kiadatására váró ír Vincent O'Donoghue-t is, akit hamisítással vádolnak szülőhazájában. Mr. Churches azzal érvel, hogy egy szövetségi (tag)állam bírósága nem dönthet ilyen fontos ügyben. Arra csakis kizárólag a központi (szövetségi) Legfelsőbb Bíróság jogosult, hiszen az ország adja ki állampolgárát, nem pedig a tagállam, arról nem is szólva, hogy a tagállamoknak nincs „nemzetközi kapcsolatuk”, külön külföldi külképviseletük. A nemzetközi kapcsolatokkal csak a külügyi tárcával rendelkező szövetségi központi kormány és hatalom foglalkozhat, ergo kiadatás kérdésében kizárólag a Legfelsőbb Bíróság dönthet, - figyelembe véve Ausztrália érdekeit a világ államaival.
Mr. Churches szerint módosítani kellene a törvényt, mert jelenleg egy alsóbb rendű (tagállami) bíróság olyan döntést is hozhat, amely káros lehet az egész országra, annak megítélésére, ill. nemzetközi kapcsolataira.
A Magyarországot és Írországot képviselő ügyvédnő Barrister Michelle Gordon viszont azzal érvelt, hogy jó a jelenlegi jogrendszer, hiszen a tagállamokhoz kell először eljuttatni az idegen országok kiadatási kérelmét, majd annak alapos tanulmányozása és megvizsgálása után a (bírósági) döntését még jóvá kell hagyatni az főállamügyésszel vagy az igazságügyi miniszterrel.
A szövetségi bíróságon folyó jogi vitával kapcsolatban a vezetőbíró nem nyilatkozott.
Zentai következő meghallgatása szeptember 22-én lesz Nyugat-Ausztrália szövetségi állam fővárosában, Perth-ben.
.
Megjegyzés
Vajon, a hasonló jellegű, eddigi kiadatási procedúráknál ez a (jogi) vita miért nem merült fel?
.
A Zentai story
.
.
Fejlemény
Olvasom a hír magyar tálalását. Sok bennük a félreértés, félreértelmezés, és természetesen a helyismeret hiányából fakadó félrefordítás.
A legmegdöbbentőbb már a címek:
Folytatódott a Zentai-per Ausztráliában (MTV Híradó/MTI)
Meghallgatások Charles Zentai perében (Blikk)
Megkezdődtek a meghallgatások a Zentai-ügyben (Klubrádió)
Charles Zentai ügyében elkezdték a meghallgatásokat (stop.hu)
Nem a Zentai-per folytatódott, és nem kezdődtek el a meghallgatások! Hanem, mint fentebb jeleztem, a kiadatási eljárást, és annak jogosságát, jogszerűségét kérdőjelezték meg, hogy ezzel is időt nyerjenek Zentai és egy ugyancsak kiadatása ellen küzdő ír férfi ügyében. Az ausztrál Legfelsőbb Bírósághoz beadott kérvény, panasz a jelenlegi ausztrál joggyakorlat hiányosságára kívánja felhívni a figyelmet, és egyúttal törvénymódosítást „kikényszeríteni”, hogy újraírják a kiadatásra vonatkozó paragrafusokat. Ha a bíróság ennek a kérelemnek helyt ad, akkor Zentai és a többi kiadatásra váró ügye egy darabig lekerül a napirendről.
A magyar nyelvű szöveg legviccesebb része, amikor a védőügyvédnő érvelésébe belekeverik a „Brit Nemzetközösséget”, azt a téves eszmét sugalva, mintha Ausztrália nem volna független állam.
„……A Magyarországot képviselő Michelle Gordon ügyvédnő ezzel szemben "mesének" nevezte Churches érvelését, emlékeztetve arra, hogy Ausztráliában a brit Nemzetközösség törvényei érvényesek, és a bíró mint a Nemzetközösség "kirendelt személye" járt el az ügyben……”
Ezzel az a bibi, hogy a ügyvédnő nem a „brit” Nemzetközösségre (Commonwealth of Nations, ill. British Commonwealth) hivatkozik, hanem az ausztrálra ! Ausztrália ugyanis államszövetség, angolul: Commonwealth of Australia.
Magyar joggyakorlat
Olvasom a Népszava Online-ban a Ságvári-ügyben hozott ítélet szétcincálását dr. Kendétől. Az ítéletről már kihirdetésekor kifejtettem a véleményemet, ezért sincs szándékomban kommentálni ezt az írást. Viszont van két formai kifogásom.
1. A cikk szerzője, ill. a Népszava (Online) miért nem adta meg az eredeti szöveghez a linket? Különös tekintettel, hogy a szerző így kezdi elemzését: „……az ítélet teljes szövege hozzáférhető.... (a Legfelsőbb Bíróság honlapján),…..”
2. Baromi nehezen találtam rá a szerző által hivatkozott web-oldalra. Helyzetemet, keresési módszeremet alaposan megnehezítette az ítélet címe: A háborús bűntett és más bűncselekmények miatt K.L. és társai ellen folyamatban volt büntető ügyben 2006. március 6-án kihirdetett ítélet. Az ítélet jogerős.
(az ítélet teljes szövege)
Nem tudom, minden bírósági végzésben, indoklásban kiskorúnak, netán ártatlannak tekintik a perbe fogottakat, alperest, felperest egyaránt? De talán a legmegdöbbentőbb maga az itélet, amelyben valamennyi szereplőt csak monogramjával jelölik.
Tényleg ez a magyar joggyakorlat?
Szövegértelmezés
A Los Angeles Times is felhívja a figyelmet a magyarországi kárpótlásra jelentkezés közelgő határidejére. Az idén márciusban – a választások előtt – újra indított kárpótlásról annak idején én is beszámoltam, méghozzá elég szkeptikusan és kritikus hangon. A kaliforniai újság viszont egész más megvilágításba helyezi az esetet, melynek végkicsengése azért valahol találkozik az én véleményemmel. („…..nagyon kevés túlélő, ill. annak "házastársa" jogosult valamiféle kárpótlási jegyre(?)…..” – további részletek itt) Mégis, az az érzésem, hogy a Los Angeles Times, és az amerikai Holocaust túlélők nincsenek teljesen tisztában az általam kritizált törvénymódosítással, ill. annak szövegével. Hiszen a cikk azzal a dicsérő és lelkesítő gondolattal indít, hogy a német kormány és a svájci bankok jóvátételi, kárpótlási akciói sorába beállt a magyar állam is. Méghozzá igen nagyvonalúan, mivel a (legújabb) magyar kárpótlás nem szorítkozik a halál-, ill. munkatáborokba hurcoltakra. Az idén márciusban hatályba lépett budapesti törvénymódosítás alapján bárki jelentkezhet, aki még nem tette, és akiket (bármilyen oknál fogva – tehát nemcsak faji vagy vallási alapon!) „….. az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak…”
A cikk szerint igen nagy az érdeklődés az amerikai Holocaust túlélők között. A riporter meglátogatott egy idősek otthonát, ahol épp szorgalmasan töltötték ki a többoldalas jelentkezési lapot. A jelenlévők többsége karján jól látható a kékes színű számtetoválás. Jó néhányan magyar feleségük, ill. férjük után várják a beígért egyszeri összeget (a LA Times cikke szerint mindenegyes szülő után USD 1.800, és mindenegyes gyerek után USD 800 jár, akik magyar segítséggel jutottak koncentrációs táborba - miközben az eredeti magyar tájékoztató elsősorban a munkaszolgálatosokról szól! ) A kaliforniai lap megjegyzi, többen (ügyvédek is!) arra panaszkodtak, hogy nehezen érhető a kitöltendő kérdőív. A magyar nyelvet jól értők is nehezen birkóznak meg nyolcvan év felett ezzel a kihívással.
Vannak, akik nem nagyon bíznak abban, hogy ebből valaha is pénzt látnak, mert mint mondják, már egyszer (vagy 10 évvel ezelőtt) volt egy hasonló „akció”, amikor 30.000.- forintot adtak egy emberéletért. Az sem érkezett meg sokukhoz. Valószínű most is a szemétkosárban landol ez a kérvény is.
Ennek ellenére, a cikkíró megjegyzi, hogy a Los Angeles-ben élő kb. tízezer holocaust túlélő közül ötven jelentkezőre számítottak, de már most ennek ötszörösét is meghaladja a magyar kérdőívet kitölteni szándékozók száma. Az Egyesült Államokban 120 ezerre becsülik a még életben lévő Holocaust túlélőket. Egy 2003-as tanulmány szerint a túlélők 25 %-ának jövedelme, nyugdíja a szövetségi, központi szegénységi színt alatt van. Ellentétben az ország többi zsidó származású 55 éven felül állampolgárával, akiknek mindössze 5 % él a létminimum alatt.
A felhívást a washington-i magyar nagykövetség tette közzé még idén március végén, – Simonyi András nagykövet szervezésében -, mint az itt - harmadik cikk (Hungarian Compensation) - olvasható angolul.
A jelentkezési határdő: 2006. július 31. Ekkorra kell Budapestre érkezniük a kitöltött kérdőíveknek.
