Wednesday, June 28, 2006

Kiraboltak egy magyar kamionost

Nevét nem közölték annak a magyar kanionosnak, akit Birmingham-től északnyugatra (Smethwick) vertek meg és rabolták el értékes nemesfém szállítmányát. A fehér Scania típusú kocsit később megtalálták. Különben, Angliának ezt a részét „Black Country”-nak hívják hivatalosan, és az utóbbi időben elszaporodtak a kamionok, ill. vezetőik elleni támadások. A helyi rendőrség szerint elsősorban a külföldi kamionosok vannak a bandáknak kitéve, mert nyelvi nehézség miatt nincsenek kapcsolatban egymással, ill. bekapcsolva abba a megfigyelő és figyelmezető rendszerbe (Promptext), amellyel az ilyen bűncselekményeket a britek megpróbálják megelőzni.

Monday, June 26, 2006

Magyar halott Antalya-ban

Az AP amerikai hírügynökség jelenti Törökországból, hogy a legutóbbi robbantásnak magyar áldozata is van. A török Riviéra központjának számító Antalya városból érkező első jelentések szerint gázrobbanás történt egy étteremben. Később Fikret Dayioglu helyi kormányzó azt nyilatkozta az Anatolia állami hírügynökségnek, hogy négyen vesztették életüket: három turista (egy orosz, egy norvég és egy magyar), valamint egy török pincér. Az étterem egy vízesés mellett van Manavgat-ban. Dayioglu kormányzó elmondta, hogy biztonsági erőket irányítottak a térségbe és a robbanás okának kiderítésén dolgoznak. A jelentés megjegyzi, hogy a függetlenségükért küzdő kurd guerillák 1984 óta több támadást követtek el, és jelezték, hogy célpontjaik a török idegenforgalom ellen irányulnak.

Friday, June 23, 2006

Zentai (ismét) a hírekben

Idén februárban hallottunk utoljára a háborús bűntettel gyanúsított Charles Zentai Károly-ról, akinek kiadatását – nagy nehezen, külföldi nyomásra – a budapesti hatóságok megkérték az ausztráloktól. Az ausztrál törvények értelmében a gyanúsított állampolgárnak joga van a kérelemben foglaltakat bizonyíthatóan cáfolni, ill. a kiadatás menetét – saját érdekében és szempontjában – lassítani, megnehezíteni.

Ennek szellemében Zentai ügyvédje megkérdőjelezte a kiadatási eljárás törvényszerűségét, mivel védence felett a helyi (nyugat-ausztáliai) szövetségi állam bírósága akar(t) dönteni. Az ügyvéd szerint nemzetközi kiadatás elbírálására csak az Ausztrál Államszövetség (központi) bírósága jogosult. Az erre vonatkozó panaszt még februárban beadták, és a hat hónapos válaszadási idő júliusban jár le. A helyi (perth-i) bírósági (további) meghallgatás a kiadatási ügyben így szeptember 22-én lesz.

Közben, mint arról az ausztrál média most beszámolt, Zentai ügyvédje az óvadék ellenében szabadlábon védekező védence jogállásának módosítását kérte a helyi (perth-i) bíróságtól. Zentai ugyanis 50.000 ausztrál dollár óvadék fejében szabadlábon van. De útlevelét le kellett adnia és kötelezték, hogy kéthetenként jelentkezzék a rendőrségen. Michael Bowden ügyvéd most azt akarta elérni, hogy a 84 éves Zentainak - megromlott egészségi állapotára való tekintettel - ezentúl ne kelljen személyesen jelentkeznie, elég legyen csak, ha telefonál a rendőrségre. Az ügyvéd szerint Zentai kétszer is elesett otthonában, és nagyon nehezen tud a buszról le és felszállni.

Az ügyvéd kérelmét a (helyi) bíróság elutasította, mondván nehezen ellenőrizhető, hogy a telefonhívás honnan érkezik. Különbenis, csak kéthetenként kell otthonról kimozdulnia.


.
.
A Zentai ügy kronológiája


EU áldás a magyar Hankook-ra

Az EU megfelelő bizottsága jóváhagyott egy közel 93 millió eurós (állami) támogatást, amellyel a magyar kormány elkezdheti a Dunaújvárosba tervezett dél-koreai (Hankook) gumiabroncs-gyár telepítését. Neelie Kroes, EU pályázati biztos, örömmel jelentette be a döntés, mely közvetlenül 1500 új munkahelyet és közvetve még hétszázötvenet fog teremteni a Közép Dunai Térségben (Central-Transdanubian Region). A 425 millió eurós teljes beruházáshoz nyújtott támogatást a (magyar) gazdasági minisztériumon és a munkaügyi minisztériumon, valamint a pénzügyminisztérium adókedvezményén keresztül érkezik. Az EB Bizottság öt hónapon át tanulmányozta a támogatás megadását, melyhez messzemenő segítséget kapott a magyar hatóságok részéről - olvasható az EU hivatalos közleményében


Fejlemény
A közleményt hírűl adó portálok, mint pl. a chron.com, az AP-re hivatkozva megemlítik, hogy a fejlesztésre kijelölt egykori minta-iparváros (eredetileg!) Sztálin nevét viselte az '50-es években.

Thursday, June 22, 2006

Texas-ból a texasiról

A houstoni egyetem online lapja (is) beszámol Bush elnök rövid európai útjáról, annak is első állomásról, a bécsi US – EU találkozóról, tanácskozásról. Az AP hírügynökségtől származó infókra támaszkodva a cikk címe “Vegyesek az amerikai elnök európai útjának reakciói”. Amíg az európaiak teljes mértékben támogatják az USA erőfeszítéseit a nukleáris válság megoldására Észak-Korea és Irán esetében, addig az iraki háború és a Gitmo-i börtöntábor miatt növekvő amerikaellenességgel kellett szembenéznie Bushnak a 25 európai országot tömörítő Unióval folytatott tárgyalásai alatt.

A csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón - az EU soros elnöki tisztjét betöltő Ausztria kormányfője - Schüssel kancellár a nukleáris veszéllyel kapcsolatban kijelentette, hogy Észak-Korea és Irán ügyében az idő rövid, azt nem lehet (a végtelenségig) húzni. Mire fel a kijelentést követően egy órán belül Rice külügyminiszter már telefonon értesítette a többi öt ország diplomatáit, hogy Iránnak jövő hétig adnak haladékot a válaszadásra. A határidő azért ilyen rövid, mert még a G8-ak június 29.-i moszkvai külügyminiszteri értekezlete előtt egyeztetni szeretnének. Ha Teherán addig nem válaszol, akkor az értekezlet résztvevői Irán elleni akcióra szólítják fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Gitmo ügyében az elnök megértéssel nyugtázta az európaiak aggodalmát, és kijelentette, hogy szeretné, ha Guantanamo-n már túllennének. Szerinte a fogva tartottak hidegvérű gyilkosok, és az elnök maga is az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntésére vár, hogy hogyan tárgyalják a bünőzők ügyét, perét. Schüssel kancellár üdvözölte ezt az elnöki nyilatkozatot, megjegyezve “......(Európa) megértette ezt az egyértelmű jelzést és az amerikai elkötelezettséget, hogy a terroristákat nem kínozza, és ezzel a céllal nem is adja ki vagy viszi más ország területére. Valamennyi törvényes jogot be kell tartani!......”

Az európaiak Amerika-ellenességére reagálva Bush a bécsi sajtótájékoztatón, “abszurd”-nak nevezte azt, hogy a világ biztonságára nézve (egyesek) az US-t tartják a legnagyobb veszélynek. “….Saját magunkat védjük, ugyanakkor aktívan dolgozunk szövetségeseinkkel (partnereinkkel) a béke és a demokrácia terjesztésében.....” – magyarázta az amerikai elnök. Majd láthatóan - (legnagyobb) meglepetésére – Wolfgang Schüssel kancellár, az EU soros elnöke, a következő szavakkal vette védelmébe Bush-t.

".....Azt hiszem, groteszk Amerikáról azt állítani, hogy a világbékét veszélyezteti, és Észak-Koreához, Iránhoz és egy csomó más országhoz hasonlítani. Európában (ma) nem lenne béke és felvirágozás az US második világháború utáni segítsége nélkül. Fair-nek kell lennünk az Atlanti óceán túlpartjához. Meg kell értenünk, hogy mit jelent(ett) szeptember 11 az amerikai népnek....."

Majd az osztrák kancellár azonnal hozzátette: “..........Csak akkor győzhetünk a terrorizmus ellen, ha az nem ássa alá közös értékeinket. Sohasem lesz abból hiteles győzelem a terroristák felett, ha feladjuk értékeinket: a demokráciát, a törvényességet, az egyén (szabadság) jogait.....”

A bécsi csúcstalálkozótól nem messze mintegy 1200 diák szavalókórusától visszahangzott a város a “Bush go home” felszólítással. Vezetőjük az a Cindy Sheehan volt, akinek a fia Irakban esett el, és tavaly egy hónapon keresztül tüntetett Bush elnök texasi farmja előtt.

A sajtótájékoztatón Bush elnök végül elismerte, hogy a csúcstalálkozón voltak nézeteltérések. Fogalmazása szerint: “Bizonyos dolgokban érthető módon nem értettünk egyet”.




Demján, a hajó- és pályaudvarépítő

A szerb fővárosban kedden írták alá azt a szerződést, melynek értelmében a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit Zrt 170 millió euróért pályaudvart épít – jelentette a Szerb Államvasutak. A Prokop állomást harminc éve kezdték el építeni, de sohasem fejezték be. A most aláírt szerződés szerint a vasútállomás komplexumban 128 ezer négyzetméteres irodarészt saját célra használhat majd Demján cége. A szerb Beruházási Minisztérium bízik az építkezés sikerében, hiszen – mint a jelentésből kiderül - a TriGánit jelenleg öt pályaudvart épít Európában.

Megjegyzem, a magyar médiában nem láttam azt a (közel kéthetes) dél-afrikai jelentést, mely szerint Demján Sándor nagy eséllyel indult az év világ vállalkozója kitüntető címért. Az idei címet és díjat végül is a dél-afrikai Bill Lynch nyerte. A jelentésből az is kiderül, hogy Demján egy 15 fős tengeri kutatócsoport felállítása és finanszírozása miatt került az érdeklődés középpontjába. Ugyanis a magyar üzletember érdekelt a mesés kincsekkel több mint kétszáz éve elsüllyedt Grosvenor hajó megkeresésében és újjáépítésében.

Tuesday, June 20, 2006

Az elnök útjai kiszámíthatóak

Photo: Getty Images


Az alábbi összeállítás George W. Bush amerikai elnök szerdán kezdődő 15. európai útja alkalmából készült. Bush először látogat el a valamikori Monarchia két fővárosába, Bécsbe és Budapestre. Talán a sorrend sem véletlen, hiszen az EU jelenlegi elnökségét Ausztria tölti be, a hidegháború legjelentősebb Vasfüggöny mögötti történelmi eseménye, a szovjetrendszer elleni spontán fegyveres felkelés viszont Magyarországhoz fűződik. Ráadásul „a Fal leomlása” utáni idők egyik sikertörténetének számít hazánk, ahol a demokratikus átalakulás vér nélkül ment végbe. Ez lesz különben Budapesten az elnöki beszéd központi témája.

Amerikai elnök legutóbb Ausztriában, 1979-ben járt, Jimmy Carter személyében, aki az akkori (bécsi) csúcstalálkozón aláírta a stratégiai fegyverkorlátozási szerződést (SALT). Szovjet részről Leonyid Brezsnyev volt az aláíró.

Magyarországra csak 1989 júliusában látogatott el amerikai elnök, a jelenlegi elnök édesapja: George Bush, aki azzal tette emlékezetessé ittlétét, hogy a zuhogó esőben összetépte előre megírt beszédét, és közvetlenül, spontán szólt az egybegyűltekhez. Bill Clinton kétszer járt Magyarországon: 1994-ben és 1996-ban. Ez utóbbi egy villámlátogatás volt a taszári katonai támaszponton, a boszniai békefenntartó amerikai egységeknél.

Különben Clinton, elnöksége nyolc éve alatt összesen 55-ször volt külföldön hivatalosan, és 72 országban járt. George W. Bushnak, mint elnöknek ez a 33. (hivatalos) külföldi útja és (a mostanival együtt) eddig 56 országban. Megfigyelők megemlítik, hogy míg Clinton külföldi útjait egy kis városnézésre is kihasználta, addig a jelenlegi elnök ezt általában nem szorgalmazza.


Bush elnök által eddig meglátogatott országok.
(zárójelben, ahol elnöksége alatt már többször is járt)

1 - Mexico (4)
2 - Canada (3)
3 - Spain
4 - Belgium (2)
5 - Sweden
6 - Poland (2)
7 - Slovenia
8 - Britain (4)
9 - Italy (4)
10 - Kosovo
11 - China (3)
12 - Japan (3)
13 - South Korea (2)
14 - Peru
15 - El Salvador
16 - Germany (2)
17 - Russia (3)
18 - France (3)
19 - Vatican (3)
20 - Czech Republic
21 - Lithuania
22 - Romania
23 - Portugal (Azores)
24 - Switzerland (Transit only)
25 - Egypt
26 - Jordan
27 - Qatar
28 - Senegal
29 - South Africa
30 - Botswana
31 - Uganda
32 - Nigeria
33 - The Philippines
34 - Thailand
35 - Singapore
36 - Indonesia
37 - Australia
38 - Iraq (2)
39 - Ireland
40 - Turkey
41 - Chile
42 - Colombia
43 - Slovakia
44 - Latvia
45 - The Netherlands
46 - Georgia
47 - Denmark
48 - Argentina
49 - Brazil
50 - Panama
51 - Mongolia
52 - Afghanistan
53 - India
54 - Pakistan
55 - Austria (this week)
56 - Hungary (this week)


.

Vajon a (sorrendben) 56-os szám mennyire véletlen? Ez aztán a számmisztika !?







Monday, June 19, 2006

Egyensúly és igazságosság

.....ezzel a címmel írtam egy hosszabb lélegzetvételű eszmefuttatást a kormányprogramról. Akit érdekel, az a részleteket ITT olvashatja.

Saturday, June 17, 2006

Magyarország a futball VB esélyese

Egy felmérés szerint a lakosság arányához képest – a házigazda németeket leszámítva - Magyarország vezeti az idei futball VB televíziós nézettségi ranglistáját. Pedig a magyar csapat nincs a résztvevő országok között. A jelentés megjegyzi, hogy válogatottunk utoljára l986-ban jutott el a világbajnokságra, és vagy ötven éve már annak, hogy az „Aranycsapat” a világ legjobbjai között volt. Ennek ellenére a mostani VB kezdőmeccseit a magyar lakosság 13 %-a nézte/nézi a képernyőkről. Megelőzve ezzel a briteket/angolokat (9 %) és a franciákat (8%), kiknek válogatottja viszont ott van a németországi helyszíneken. A VB-re ki nem jutottak közül a bolgárok közelítik meg legjobban a magyar tévénézőket 12 %-kal, majd őket követik az osztrákok és a norvégek 10-10 %-kal. Ezzel a felmérés azt akarja bizonyítani, hogy a futballőrület (vagy szeretet) annyira globális – ebben a globalizált világban - , hogy ezt a sportot (játékot) azok is kedvelik, akik közvetlenül nem érdekeltek a (jelenlegi) versenyekben. A meglehetősen sajátos ranglista első 20 helyezete között hét olyan ország található, amelynek válogatottja nem jutott ki az idei VB-re.

Különben a vendéglátó németek csak egy százalékkal (14 %) előzik meg a magyar átlagnézettséget. Lehet, hogy megismétlődik a „berni dráma” – és ismét másodikok leszünk? ;-)

Wednesday, June 14, 2006

Amerikai távúszó dunai kalandja

Feltartóztattak a Dunán egy amerikai távúszónőt a magyar hatóságok. Mimi Hughes, Tennessee állambeli tanítónő, távúszásairól híres. Az 50 éves asszony marathoni úszásaival a folyók tisztaságára kívánja felhívni a figyelmet. 1999-ben – 43 évesen – úszta végig a Tennessee-t, majd később a Bering szorost. Idén május 07-én indult a Fekete erdőtől, hogy végig ússza a Dunát. Az eseményről nemcsak az amerikai, de az európai sajtó is beszámolt. Sőt rendszeresen követik az asszony útját, akit 20 éves lánya, Kesley, segít az áramlatok kiválasztásában. Az édesanyját kajakon követő lány azonban nem volt elég segítség a magyar hatóságoknak, ezért – múlt pénteken - feltartóztatták őket a szlovák-magyar határon. A magyar előírások szerint csak motorcsónakkal szabad követni egy ilyen vállalkozást a magyar Duna-szakaszon. Ráadásul a motorcsónakot egy vizsgázott “hajóskapitány”-nak kell vezetnie, egy orvos társaságában. A hatóságoknál az amerikai távúszó segítségére sietett a magyar Rotary Club. Közben Mimi Hughes elmondása szerint az utcán kérdezte az embereket, hogy ki tudná kisegíteni egy kajakkal, és - leánya társaságában - mellette lapátolna Budapestig. Végül egy fiatalember 30 amerikai dollárért vállalta a kíséretet. A nagyvonalú hatóságok két kajakos kísérő mellett szemet hunytak a szigorú előírások felett. A jelentés szerint tegnap (kedd) délután egy órakor Hughes asszony ismét vízre szállhatott, és folytathatta útját a magyar főváros felé, ahol reméli újabb (kajakos) kísérőt találnia további útjához a magyar-szerb határig.

Tuesday, June 13, 2006

Lyuk az életrajzon

Olvasom Ligeti Györgyről szóló magyar megemlékezéseket, pontosabban életrajzát. Néhány dologról nem szólnak a hazai beszámolók. Tudom, piti, kicsinyes részletkérdések következnek most, de mégis.

Az angol nyelvű megemlékezések szerint 1923-ban Romániában született magyar szülök gyermekeként. 1941-ben a kolozsvári konzervatóriumban kezdett zenét tanulni, majd Budapesten folytatta. 1943-ban zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatosnak, ahonnan csak a háború végén szabadult. Apja és fiútestvére koncentrációs táborban pusztult el. A háború után a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta tanulmányait. 1956-ban a forradalom bukása után szökött, menekült Ausztriába, ahol a modern zene barátai felkarolták. 1967-ben osztrák állampolgár lett.


1978-ban a "Le Grand Macabre" című operája hozta meg számára a szakmai sikert, miközben az amerikai-brit kooprodukcióban tíz évvel korábban – 1968-ban - készült Stanley Kubrick film a 2001: a Space Odyssey tette világhírűvé. Ebben használta fel Ligeti műveinek bizonyos részleteit a filmrendező Kubrick. Különben az egész angol nyelvű média ezzel azonosítja be, mint korunk egyik legnagyobb "modern klasszikus" zeneszerzőjét.

Ugyanakkor a német média, különösen az osztrák saját halottjának tekinti a mestert. A néppárti Schüssel kancellára 20. század zenevilágának nagy osztrákja”-nak nevezte az elhunyt szerzőt. Bécs város kulturtanácsosa, a szociáldemokrata Andreas Mailath-Pokorny szerint „a zenei világ egyik legnagyobb kortárs zeneszerzőjét vesztette el” Ligeti személyében "abból a sorozatból, amelyet Bartók, Stockhausen és Boulez képvisel". Ezért Bécs városa díszsírhelyet biztosít Ligetinek.

Christiane Krauscheid, a Schott Music kiadó szóvivője szerint hosszú betegség után halt meg. Magát a betegséget nem nevezte meg, de az osztrák média úgy tudja Ligeti életének utolsó három évét tolószékhez kötve töltötte.



.

.

Fejlemény

Más blogok is megemlékeztek Ligetiről. Az egyik még összefoglalót is írt a blogoszférában fellelhető megemlékezésekről, külön megjelölve a bloggersearch-ben található több mint 3000 post-ot.

Sunday, June 11, 2006

Irány Kína

65 fős magyar küldöttség indult Kínába most szombaton (jún. 10.) – közlik a magyar kereskedelmi és iparkamarára hivatkozva a kínai hírügynökség. Hétfőn együttműködési egyezményt írnak alá a kínai társszervvel és találkoznak a pekingi kereskedelmi minisztérium képviselőivel. Kedden, pedig egy kínai-magyar üzleti fórumon vesznek részt a (meglehetősen nagy létszámú) küldöttség tagjai.

Madárinfluenza közelről

Végre megértettem, hogy mi történt, történik Magyarországon, hogyan is állunk a madárinfluenzás baromfiirtással. Ez a Dow Jones brüsszeli tudósításából pontosan (és érthetően) kiderül. Tehát, az EU (pénteken) jelentette, hogy egy magyarországi libatelepen kimutatták a H5-ös fertőzést. Ahhoz, hogy megállapítsák, vajon a H5N1-es változatról van szó, további vizsgálatra elküldték az EU (speciális) laboratóriumába, az angliai Weybridge-be.

A libatelep egy olyan megyében található, ahol már korábban találtak madárinfluenzás vadmadarakat. Habár feloldották a vadmadarakkal szembeni intézkedéseket, magas fokú megfigyelés alá helyezték a környéket, hogy azonnal észlelhessék a járvány esetleges kitörését a házi libák között.

A telepen kb. 2300 libát valamint szárnyas állatot, (köztük kacsákat is) öltek le, és ez vár a járvány kitörésétől számított egy kilométeres körzeten belül is. Ezenfelül, három kilométeres „védett övezet-et jelöltek ki, amelyen belül nagyfokú készültséget rendeltek el. A tíz kilométeren belüli részt, pedig „megfigyelt övezet"-té nyilvánították. A „védett övezeten” belül a baromfikat nem szabad kiengedni az óljukból (tartáshelyükről), kivéve, ha vágóhídra viszik őket. Baromfihúst az övezeten kívülre szállítani tilos.

Ha bebizonyosodik, hogy valóban a H5N1-es fertőzésről van szó, akkor Magyarország lesz az EU ötödik tagállama, ahol a baromfik között kitört a madárinfluenza járvány. Hasonló eseteket eddig Franciaországból, Svédországból, Németországból és Dániából jelentettek, miközben az EU 13 tagállamában találtak H5N1-gyel fertőzött vadmadarakat, elsősorban hattyút.

Friday, June 09, 2006

Kiev helyett Budapest

A hazai médiát olvasva az az ember érzése, benyomása, mintha a közelgő Bush látogatáshoz vajmi közele lenne a magyar államvezetésnek. Mintha Sólyom és Gyurcsány – tán Göncz Kinga – diplomáciai sikerének köszönhető a látogatás. Ráadásul még egy olyan (szó)fordulat is van a Népszabadság washington-i tudósítójának beszámolójában, hogy az amerikai elnök “fogadja a parlamenti pártok vezetőit…..” Ez aztán a benyalás! Tudtommal, ha vendégségbe megyek, valahova ellátogatok, akkor én határozom meg, hogy kivel, kikkel akarok (szeretnék) találkozni, nem pedig (a lábaimhoz esedezve) “fogadni”.

No, de ez a kisebbik baj. Ennél sokkal érdekesebb, hogy (úgy tűnik) a magyar fél is csak a tegnapi (jún. 08) Fehér Ház-i szokásos sajtótájékoztatóból értesült a látogatásról. Tony Snow elnöki szóvívő is csak olyan, “majdnem elfelejtettem” stílusban közölte a hírt. Tessék elolvasni a sajtáj hiteles szövegét! Abból kiderül, hogy a félórás tájékoztatón (10:23 -11:08) kb. három percet szenteltek a “magyar ügy”-re, míg az újságírói kérdések első sorban a terroristavezér Zarqawi megölésére koncentráltak.

Snow szóvivő először ismertette Bush elnök mai (június 08) programját. Ebből kiderült, hogy épp a sajtáj alatt a kormányzókkal vitatja meg az elnök által kért úgynevezett “line-item veto”-t. Majd találkozik a chile-i elnökkel, akivel ebédelni is fog. Aztán a lett elnökkel tárgyal és kb. délután 3-kor elindul Camp David-be. (Úgy látszik Tony Snow helyettesíti a “Bush blog”-ot.)

Majd a szóvivő sűrű elnézések közepette jelentette be – amit, mint megjegyezte, talán a jelenlévő újságírók már amúgy is tudnak – egy magyarországi utat. ".......Bush elnök június 22-én ellátogat Budapestre miután részt vett a bécsi US-EU csúcstalálkozón. Az elnök Magyarország a szabadság nevében hozott történelmi áldozatára emlékszik majd az 1956-os (magyar) forradalom 50. évfordulója alkalmából. Aláhúzva Amerika és Európa együttműködését a régió szabadságának biztosításában és kiemelve Magyarország példáját a zsarnokságból a szabadpiaci demokráciába történő sikeres átalakulását....." Végül az elnöki szóvivő azzal zárta le a témát, hogy “...A többiről más sajtóközleményekben olvashatnak...."

Alig volt újságíró kérdés, ami nem Irakkal, ill. Zarqawi megölésével foglalkozott. Valaki megkérdezte, hogy a lett elnökkel (a nap folyamán) tárgyaló Bush felveti-e az “állampolgártalan” (un-citizen) oroszok helyzetét. Snow azzal hárította el a válaszadást, hogy “majd a két elnök találkozója után erre visszatérünk”.

Amiről a magyar média nem számolt be, (még a Népszabadság – helyszínen lévő - washingtoni tudósítója sem!) viszont egy ukrajnai hírportál megemlíti, hogy a tegnapi (június 08) washingtoni sajtájon valaki megkérdezte: Bush miért nem megy Kievbe, úgy, ahogy az tervbe volt véve? Snow szerint: “Az elnök megy Kievbe, csak elhalasztottuk az utazást. Budapestre megyünk. Nem lenne (most) jó odamenni, majd találunk egy jobb időpontot”.

Öregszünk

Off-line ünnepeltem blogom indításának első évfordulóját. Újraolvastam első bejegyzésemet, amely az EU állapotáról szól(t). Érdekes, mintha tegnap lett volna. Szinte semmi sem változott. Csak egy évvel öregebbek lettünk.

Thursday, June 01, 2006

Mi történt Bakuban?

Az azeri hírügynökség (APA) jelenti, hogy az EBESZ-nek dolgozó Palatinus Imrét inzultálták. A bakui rendőrség közölte, hogy (helyi idő szerint) ma hajnalban az X-CITE nevű night club közelében található Nemzeti Park-ban a 23 éves Abdulla Abdullayev szóváltásba keveredett az “Elit” hotelben lakó Palatinus Imrével. A jelentés szerint Abdullayev “csúnya beszéddel” inzultálta a 44 éves magyar férfit. (Mindez hajnali negyedkettőkor történt, egy parkban……)