Friday, June 09, 2006

Kiev helyett Budapest

A hazai médiát olvasva az az ember érzése, benyomása, mintha a közelgő Bush látogatáshoz vajmi közele lenne a magyar államvezetésnek. Mintha Sólyom és Gyurcsány – tán Göncz Kinga – diplomáciai sikerének köszönhető a látogatás. Ráadásul még egy olyan (szó)fordulat is van a Népszabadság washington-i tudósítójának beszámolójában, hogy az amerikai elnök “fogadja a parlamenti pártok vezetőit…..” Ez aztán a benyalás! Tudtommal, ha vendégségbe megyek, valahova ellátogatok, akkor én határozom meg, hogy kivel, kikkel akarok (szeretnék) találkozni, nem pedig (a lábaimhoz esedezve) “fogadni”.

No, de ez a kisebbik baj. Ennél sokkal érdekesebb, hogy (úgy tűnik) a magyar fél is csak a tegnapi (jún. 08) Fehér Ház-i szokásos sajtótájékoztatóból értesült a látogatásról. Tony Snow elnöki szóvívő is csak olyan, “majdnem elfelejtettem” stílusban közölte a hírt. Tessék elolvasni a sajtáj hiteles szövegét! Abból kiderül, hogy a félórás tájékoztatón (10:23 -11:08) kb. három percet szenteltek a “magyar ügy”-re, míg az újságírói kérdések első sorban a terroristavezér Zarqawi megölésére koncentráltak.

Snow szóvivő először ismertette Bush elnök mai (június 08) programját. Ebből kiderült, hogy épp a sajtáj alatt a kormányzókkal vitatja meg az elnök által kért úgynevezett “line-item veto”-t. Majd találkozik a chile-i elnökkel, akivel ebédelni is fog. Aztán a lett elnökkel tárgyal és kb. délután 3-kor elindul Camp David-be. (Úgy látszik Tony Snow helyettesíti a “Bush blog”-ot.)

Majd a szóvivő sűrű elnézések közepette jelentette be – amit, mint megjegyezte, talán a jelenlévő újságírók már amúgy is tudnak – egy magyarországi utat. ".......Bush elnök június 22-én ellátogat Budapestre miután részt vett a bécsi US-EU csúcstalálkozón. Az elnök Magyarország a szabadság nevében hozott történelmi áldozatára emlékszik majd az 1956-os (magyar) forradalom 50. évfordulója alkalmából. Aláhúzva Amerika és Európa együttműködését a régió szabadságának biztosításában és kiemelve Magyarország példáját a zsarnokságból a szabadpiaci demokráciába történő sikeres átalakulását....." Végül az elnöki szóvivő azzal zárta le a témát, hogy “...A többiről más sajtóközleményekben olvashatnak...."

Alig volt újságíró kérdés, ami nem Irakkal, ill. Zarqawi megölésével foglalkozott. Valaki megkérdezte, hogy a lett elnökkel (a nap folyamán) tárgyaló Bush felveti-e az “állampolgártalan” (un-citizen) oroszok helyzetét. Snow azzal hárította el a válaszadást, hogy “majd a két elnök találkozója után erre visszatérünk”.

Amiről a magyar média nem számolt be, (még a Népszabadság – helyszínen lévő - washingtoni tudósítója sem!) viszont egy ukrajnai hírportál megemlíti, hogy a tegnapi (június 08) washingtoni sajtájon valaki megkérdezte: Bush miért nem megy Kievbe, úgy, ahogy az tervbe volt véve? Snow szerint: “Az elnök megy Kievbe, csak elhalasztottuk az utazást. Budapestre megyünk. Nem lenne (most) jó odamenni, majd találunk egy jobb időpontot”.

2 Comments:

At 12:00 PM, Blogger PAStheLoD said...

Mennyire függünk az USA kegyeitől? Exportálunk oda valamit? Talán valami hatalmas üzlet van készülőben? Vagy csak onnan lehet kapni megfelelő viagrát a magyar újságíróknak? Vagy szimplán csak divat lett nem megmondani egy hülyéről, hogy hülye, hanem lesni minden kívánságát, csak azért, mert sok hülye megszavazta? :|

 
At 1:18 PM, Blogger Pocakos said...

Nézzük reálisan a dolgot. Ha jól emlékszem, Orbán(ék) ötlete volt meghívni az amerikai elnököt az 50. évfordulóra. Valami levelet írtak "jobboldaliak". Aztán Gyurcsány is meghívta USA-ban tett látogatásakor.

(Hogy Sólyom (valamikor) is meghívta volna, nem tudom, mert ő még magánemberként sem akart vízummal az USA-ba menni, de rá egy hónapra, már ott ült Bush mellett az ENSZ ünnepi közgyülésén.)

Gyurcsány meghívására az volt az akkori válasz, hogy ősszel elég sűrű lesz az elnöki program, ezért nem valószinű, hogy akkor eljön. Most viszont ugyis Bécsben lesz, és a szentpétervári G8 csúcs előtt nem kíván Ukrajnába látogatni, (ahova eredetileg készült) ehelyett inkább "átugrik" egy napra a 240 km-re lévő Budapestre. Ezzel letudja a meghívást és egyúttal tiszteleg a magyar nép 56-os bátor tette előtt, elvégre az egész év erről szól. Erről kellene szólnia! Hiszen világtörténelmi jelentősége volt/van a hidegháború idején. Nagy hatása volt a Vasfüggöny mögötti események további alakulására.

Ennek a látogatásnak gesztusértéke van: az amerikai nép tiszteleg a magyar nép előtt. Az elnök személye ebből a szempontból irreleváns. Itt csak a tisztelgés módja (időpontja) "vitatható" - különösen annak tálalása a hazai médiában.

 

Post a Comment

<< Home