Sunday, May 22, 2011

Válasz a Zentai családtól

.......ezzel a címmel jelent meg egy bejegyzést a "zsidó" híreket gyűjtő és közlő Ausztrál és Új-zélandi Izraelita Online nevű hírportálon, mely megkereste Charles Zentai Károly fiát, Ernie Steinert, hogy kommentálja a kialakult helyzetet. Mármint azt, hogy a központi, szövetségi kormány megkérdőjelezi a kiadatási kérelmet megsemmisítő tavalyi bírósági döntést. Ernie Steiner a következőket mondta:


Szeretném megismételni, hogy ellentétben a médiában megjelentekkel, apám sohasem volt náci, megvetette a náci eszméket és hazája megszállását. Ezenkívül nem volt (katona)tiszt Balázs Péter halálakor, sőt Budapesten sem volt 1944 november 8-án, amikor Nagy Lajos hadnagy és Máder Béla százados megölték Balázs Pétert. Egy élő tanú, a sydney-i Cs. Szabó Károly, aki Balázs Péter ütlegelése idején a laktanyában volt, ezt közjegyző előtt, eskü alatt megerősítette. Charles Zentai sohasem bujkált, mint ahogy állítják, és hollétéről 1945 óta tudtak a magyar hatóságok. Erről egyértelmű bizonyítékot juttatunk el O’Connor (belügy)miniszterhez és Navracsics Tibor magyar igazságügyi miniszterhez. Sajnos az ausztrál belügyminiszter kijelentette, hogy nem hajlandó állást foglalni az ártatlanság vagy bűnösség kérdésében. A (belügy)miniszter ügyvédje, Stephen Lloyd ugyancsak azt állította a szövetségi bíróság előtt a héten, hogy a miniszter nincs elkötelezve Zentai iránt, annak ellenére, hogy Zentai hosszú ideje ausztrál állampolgár, aki fair és jobb bánásmódot érdemelne meg saját kormányától. Apám mindent megtett ártatlansága bizonyítására, amikor részletes bizonyítékokat nyújtott be a főügyészségnek, ráadásul egy hazugságvizsgáló tesztnek is alávetette magát. Többször is kijelentette, a magyar hatóságok rendelkezésére áll, hogy itt, Ausztráliában, kérdezzék ki. Ez a leglogikusabb lehetőség ebben az ügyben. Semmi rejtegetni valója nincs, de minden oka megvan rá, hogy közel 90 évesen nem akar orvosi ellátás nélkül, meghatározatlan ideig egy magyarországi börtönben ülni, amíg a magyar kormány eldönti, hogy mit csináljon vele. Most 2-3 hónapot kell várnunk a szövetségi bíróság döntésére. A Demjanjuk és a Képíró
bíróság elé állítását maga mögött tudó Efraim Zuroff azon állítása, hogy Charles Zentai egy Holocaust bűnelkövető, aki sok embert megölt, abszolút nem igaz, alaptalan és megbocsáthatatlan előítélet egy ártatlan emberrel szemben. Családunk nagyon hálás Malcolm McCusker QC and Dr Peter Johnston (ügyvédeknek) amilyen őszinte meggyőződéssel harcoltak a hét elején, a Szövetségi Bíróságon, ez ellen az igazságtalanság ellen.



Megjegyzés

Ernie Steinernek abban valóban igaza van, hogy apja hadapród-őrmester volt, ami ma már ismeretlen a hazai rendfokozatok között. Sőt, más országok hadseregében sem ismert. A brit és az ausztrál hadseregben – talán - a warrant officer felel meg, ami „átmenet” a tiszti és a tiszthelyettesi rendfokozati csoport között.


Amúgy az ausztrál viszonyokat jól érzékelteti ennek a nyilatkozatnak a kommentár nélküli közlése egy „zsidó” hírportálon. Vajon, Magyarországon ilyen elképzelhető (lenne)?



A Zentai story (kronológia)


Friday, May 20, 2011

Szemérmes MTI

Olvasom az index.hu MTI-re hivatkozó hírét, mely a nyugat-kanadai Vancouver Sun internetes kiadását ismerteti.

Ez már csak azért is furcsa, hiszen miért egy nyugati (Csendes-óceán) parti újságból értesül a Magyar Távirati Iroda a keleti (Atlanti-óceán) parti Montreal repülőterén történt eseményről? Ugyancsak feltűnt, hogy a jelentésben szereplő asszonyt Cs. Krisztina néven említi a magyar állami hírszolgálat. Ez keltette fel érdeklődésemet, hogy a net-en megkeresem az eredeti hírt. Nem kellett sok hozzá és a canada.com (országos) hírportálon pillanatok alatt megtaláltam.

A történet maga hiteles. Valóban egy magyar embercsempész banda egyik tagjának elfogásáról szól a hír, azonban néhány részlet, apróság, magyarázat kimaradt a magyar változatból. Mondjuk nem ártott volna tudatni a hazai olvasókkal, hogy merre is van ez a Hamilton, ahol Cs. Krisztina Kanadában él, ahova valósi? Már csak azért is, mert ez a város az Ontario-tó partján fekszik, és nagyszámú (friss) bevándorló közössége van.

A magyar változat szerint a menekülő Cs. Krisztinával utazó kiskorú lányát szabadon engedték. A kanadai jelentés szerint viszont a montreali repülőtérre búcsúzkodni kijött családtagoknak adták át. Az MTI jelentés ugyancsak szemérmesen nevük kezdőbetűjével jelzi a még szökésben lévő többi bandatagot. Ezzel szemben a kanadai jelentés közli, hogy az elfogott 30 éves nő Császár Krisztina, a többi körözés alatt álló személy pedig: Dömötör Gizella, Kolompár Gizella, Karádi Zsnett és idősebb Dömötör Ferenc (Gizella Domotor, Gizella Kolompar, Zsanett Karadi and Ferenc Domotor Sr.) . Vajon miért változtatta meg szemérmesen a magyar hírszolgálat az eredeti jelentésnek ezt a részét? Miközben a kanadai lovas rendőrség a cikkben nyomatékosan kéri, hogy a körözöttek tartozkodási helyéről várja a bejelentéseket. (Those with information on their whereabouts are asked to call RCMP at 1-800-387-0020)


Frissítés

Maga az ügy, az embercsempészés gyanúja és felgöngyölítése kezd egyre zavarosabb lenni. Egy idén januári kanadai jelentés szerint a nagy létszámú Dömötör családról van szó. A hírportál még képet is közöl a bandavezérről. Hogy január óta mi történt, nem tudni, hiszen akkor épp az óvadékról tárgyaltak................. (most meg keresik idősebb Dömötör Ferencet és társait....)

Képek a kanadai rendőrség tavaly októberi körözési listájáról (kattints rá!)


Tuesday, May 17, 2011

Gyorshír

Nyugat-Ausztrália fővárosában, Perth-ben véget ért Charles Zentai Károly kiadatását tavaly megakadályozó bírósági döntés ellen a központi (szövetségi) kormány és Magyarország fellebbezési kérelmének két napos tárgyalása. A három bíróból álló (full bench) szövetségi bíróság döntéshozatalra visszavonult, és bejelentették, hogy törvény adta jogukkal élve az ítéletet később hozzák nyilvánosságra. (ABC NEWS - másfél órája)

Zentai és családja reménykedik a kedvező döntésben, ugyanakkor állami részről jelezték, hogy elutasító döntés esetén az ausztrál kormány, a magyar állammal karöltve, az ügyet az ausztrál Legfelsőbb Bíróság elé viszi.


.

Megjegyzés

Mintha megfordult volna a kocka. Eddig Zentait vádolták időhúzással, pedig csak (messzemenőleg) kihasználta az ausztrál jogrendszer adta lehetőségeket. Most viszont a presztizsét veszteni látszó belügyminiszter lévén kormánya és a magyar állam kívánja kihasználni az ausztrál jogrendszer valamennyi lehetőségét. Miközben Zentai, valamint családja és védői kompromisszumra törekedve szeretnék elérni, hogy a kiadatási kérelemben szereplő kihallgatást Ausztráliában, az idős férfi közelében, tartsák meg a magyar hatóságok.






A Zentai story (kronológia)



Tárgyalás Zentai nélkül

A bulvár szintre süllyedt magyar média számára a hazai közvélemény tájékoztatása csak addig volt érdekes az ausztráliai fejleményekről, ameddig azok Charles Zentai Károly agyvérzésével foglalkoztak, vagyis azzal, hogy a gyanúsított nem jelent meg a hétfői tárgyaláson. A tárgyaláson történtekről azonban már mélyen hallgat a hazai tömegtájékoztatás.

Pedig az ausztrál jelentések pontosan követik az ott történteket. Ugyanis a vádlott „igazolt hiányzása” nem befolyásolta a kiadatási kérelem újbóli tárgyalását, amit az ausztrál kormány belügyminiszterének fellebbezése alapján rendeltek el. Tavaly júliusban Neil McKerracher bíró azzal semmisítette meg Zentai kiadatását engedélyező belügyminiszteri döntést, hogy az nem volt elég megalapozott, és a minisztert tanácsadói félretájékoztatták. Brendan O’Connor szövetségi belügyminiszter élve az ausztrál jog adta lehetőséggel idén januárban benyújtotta fellebbezési kérvényét. A tárgyalás most hétfőn (május 16.) kezdődött Perth-ben a szövetségi bíróság teljes kara előtt (full bench – az ausztrál perrendtartás szerint, ha bonyolult és fontos ügyben kell ítélkezni, akkor nem egy, hanem három bíró hoz döntést.).

A tárgyalás érdekessége, hogy az O’Connor belügyminisztert képviselő ügyvéd (Stephen Lloyd SC szövetségi ügyvéd) nemcsak az ausztrál kormány, hanem a magyar állam nevében is fellép. Ugyanis a hatodik évébe lépett jogi huzavona nem Zentai ártatlanságáról vagy bűnösségéről szól, hanem a (magyar) kiadatási kérelem jogszerűségéről, az abban foglaltak megfelelnek-e a két ország közti kiadatási egyezménynek, annak valamennyi pontjának.

A tavalyi elutasító bírói döntés megalapozatlannak tartotta a (magyar) kiadatási kérelmet, mivel abban az áll(t), hogy ha Zentait kiadják Magyarországnak, akkor gyanúsítottként hallgatják ki, és csak utána döntenek további sorsáról. Ergo, nincs ellene (konkrét) vád, így a kiadatás semmis.

A magyar államot is képviselő Stephen Lloyd ügyvéd viszont arról próbálja meggyőzni a független ausztrál bíróságot, hogy a Magyarországról kapott kiadatási kérelem a Zentai elleni vádakat (is) tartalmazza, amihez ismerni kell(ene) a magyar jogrendet. Lloyd szerint a magyar eljárás gyanúsítottkénti kihallgatással kezdődik, amikor ismertetik a feltételezett gyilkossággal kapcsolatos bizonyítékokat, majd a vádlottnak joga és lehetősége van ártatlansága bizonyítására. Csak ezután döntenek a magyar hatóságok a bíróság elé állításról.

Zentai védői viszont váltig állítják, hogy az egykori magyar katonatiszt kihallgatását és a bizonyítékok ismertetését a magyar hatóságok Ausztráliában is megtehetnék.

A tárgyalást folytatják.



Fejlemény
Gyorshír


A Zentai story (kronológia)

Monday, May 16, 2011

Zentai a magyar hírközlésben

Olvasom a hazai online médiában (index, hirszerző, stb.) az MTI jelentését Charles Zentai Károlyról.

Két mondat fogott igazán meg, ill. kaptam fel a fejem:

„…..A gyanúsított ártatlannak vallotta magát……”

Miért múlt idő? A gyanúsított (már) meghalt, vagy tán (azóta) megváltoztatta vallomását? Eddig azt hittem, hogy csak a hazai bulvársajtó tud ilyen pongyolán fogalmazni, de úgy tűnik az ország vezető hírszolgálata sem jobb. Sőt! Hiszen helyesen,


„….A gyanúsított ártatlannak vallja magát….”

De ez még mind semmi! Az MTI jelentés, amely az ABC NEWS-ra hivatkozik, ugyancsak nem felel meg az eredeti hírnek:

„……….Az ABC News szerint Zentai fia, Ernie Steiner tájékoztatott arról, hogy apját Pertben lévő willettoni házában érte kisebb agyvérzés még pénteken: elvesztette beszédkészségét, s kórházba került……………”

Nos, attól eltekintve, hogy Perth városát „h”-val írják, ez a fogalmazás is félrevezető!


Az ABC (első) híradása így szól(t)


"........His son, Ernie Steiner, says the 89-year-old was rushed to hospital on Friday after suffering a mini stroke at his home in the Perth suburb of Willetton and losing his speech. ...."

Magyarul:
"....Fia, Ernie Steiner, mondja, hogy a 89 évest pénteken azonnal kórházba szállították, miután willeton-i otthonában kisebb (mini) agyvérzés érte, és nem tudott beszélni......"

Ugyanez a hír, a helyi (The West Australian - Nyugat-Ausztrália) online változatban (már) sokkal pontosabban jelent meg:

"....Mr Zentai is at home in Willetton after being rushed to hospital on Friday following the minor stroke which caused him to lose his speech temporarily. ...."

Magyarul:
"......Zentai (ismét) otthon van, Willetonban, miután pénteken hirtelen kórházba szállították egy kisebb agyvérzést követően, ami átmeneti beszédkészség vesztéssel járt. ...."

Ezek után a mai, mára (hétfő) kitűzött tárgyaláson nem tudott megjelenni. Nemcsak a család, de sokak szerint is, az idős férfi agyvérzése kapcsolatba hozható a kiadatási ügyével.



Fejlemény
Tárgyalás Zentai nélkül (Tuesday, May 17, 2011)




.
A Zentai story (kronológia)