Thursday, April 30, 2009

Újabb ír adalék

Ma vesznek végső búcsút a Bolíviában agyonlőtt 24 éves ír fiatalembertől szülőföldjén, Írországban. Ezzel azonban még nem zárul(t) le a halál körülményének tisztázása, mely nemcsak Michael Dwyer családját nyugtalanítja. A The Irish Times mai (csütörtök, 2009. április 30.) száma beszámol egy interjúról, amiben Dwyer brazil barátnője mesél kapcsolatukról. A Santa Cruz-ban orvosnak tanuló egyetemista lány tavaly decemberben ismerkedett meg Michael-lel, aki mint a „mérnök” Rózsa-Flores testőre mutatkozott be. Rafaela Cotrin a helyi tévében azt mondta, hogy egy nagyon kedves, udvarias fiatalembernek ismerte meg barátját, aki sokat mesélt családjáról és Írországról. Románcuk alatt egyszer járt Dwyer szállodai szobájában, ahol fegyverek nyomát sem találta, csak egy hátizsákot és barátja ruháit, holmijait látta. Michael nem szórta a pénzt, sőt amikor bowlingozás után elmentek vacsorázni, mindenki a magáét fizette. Az Irish Times megjegyzi, a szerkesztőség tagjai közül senki sem látta az interjút, de santa cruz-i újságírók, akik azt látták, megerősítették az ír lap információit.

.

Labels: ,

Wednesday, April 29, 2009

Búcsú M. Dwyer-től

Holnap temetik a Bolíviában agyonlőtt 24 éves ír fiatalembert szülőföldjén, Írországban. A halál körülménye még mindig vitatott. Erről, és az ehhez kapcsolódó magánvéleményem ITT olvasható. (kattints rá!)

Labels: ,

Tuesday, April 28, 2009

A bizonyíték

Photo: abi.bo


Ezt a fényképet a bolíviai állami hírügynökség, az ABI (Agencia Boliviana de Infornación) tette közzé, azzal az aláírással, hogy az egy santa cruz-i szállodában (Hotel Buganvillas) készült (tavaly) december közepén és Tóásó Előd látható rajta. A képhez tartozó cikk - mai dátummal, és azzal a megjegyzéssel, hogy "pontosított újabb változat" (Nueva versión con precisiones) - ITT (kattints rá!) olvasható spanyolul.

Labels: ,

A szupergyors hazai hírközlés

Homoszexualitása miatt nem járhatott tánciskolába – olvasom a Népszabadság szupergyors online változatában (nol) (2009. április 28.)

Érdekes, ugyanezt angolul már két hete (április 16.) olvastam a világhálón
(kattints rá!):
San Francisco Bay Times
pride source

.

Az írek utána járnak

Ahogy azt az ír hatóságok, és média jelezte, Dublinban hétfőn – a család kérésére - megvizsgálták a Bolíviában agyonlőtt 24 éves ír Michael Dwyer holttestét. A The Irish Times által megszerzett információk szerint Dwyer-rel a mellkasát ért egyetlen golyó végzett. A holttest annyira rossz állapotban érkezett (múlt csütörtökön) Írországba, hogy a boncolást végző professzornak előbb fogmintát kellett vennie a foszlásnak indult tetem azonosításához. Ezért azt a kulcsfontosságú tényt sem tudják megállapítani, hogy Dwyer valóban a bolíviai biztonsági erőkkel vívott tűzharcban halt meg, azaz volt-e a kezében fegyver vagy sem. A santa cruz-i szálloda személyzete szerint a szoba falán csak egyetlen golyó ütötte lyuk volt. A fiatalember haláláról készült fényképeken Dwyer alsónadrágban látható, amire arra lehet következtetni, hogy ágyban volt a lövöldözés idején. További vizsgálat feladata lesz megállapítani, hogy valóban ott érte a halálos lövés.


.

Kapcsolódó anyagok

Újabb ír adalék Thursday, April 30, 2009

Búcsú M. Dwyer-től Wednesday, April 29, 2009

Dwyer már otthon van Saturday, April 25, 2009

Megvan a magyar láncszem ! (?) Saturday, April 25, 2009

.

Labels: ,

Monday, April 27, 2009

Rózsa-Flores az angol nyelvű sajtóban

Kissé másként számol be a magyar vonatkozású bolíviai eseményekről az angol nyelvű sajtó, mint a magyar. Legújabb válogatásom ITT olvasható. (kattints rá!)

Labels: ,

Sunday, April 26, 2009

Megnevezve

Gyorshír: A brit (Sunday) Times internetes kiadásában ma már megnevezi a titokzatos 32 éves magyart: Révész Tibor * személyében, aki Dwyer-rel együtt az Integrated Risk Management Services (IRMS) biztonsági cégnél dolgozott, mely a Shell írországi (Mayo) gáz projektjének biztonságáért felelt. Részletek és előzmények ITT (kattints rá!)

(* Révész Tibor önéletrajza)

Labels: ,

Saturday, April 25, 2009

Megvan a magyar láncszem ! (?)

Igen, úgy néz ki az írek kinyomozták (ráadásul Budapesten!), hogy ki szervezte be a múlt héten Bolíviában agyonlőtt 24 éves ír fiatalembert: Michael Dwyer-t. Részletek ITT (kattints rá!)

Labels: ,

Dwyer már otthon van

Az angol nyelvű média, élén az írrel, jelenti, hogy a Bolíviában agyonlőtt Michael Dwyer holtteste csütörtökön (április 23-án) megérkezett Írországba, ahol azonnal átadták a dublini halottkémnek. A boncolást majd hétfőn végzik el a 24 éves fiatalemberen. A Tipperary-ból származó Dwyer temetésének pontos ideje ismeretlen, ill. a boncolás eredményétől függ majd, de egyes források szerint temetése előtti gyászszertartást kedden tartják Terryglass-ban.

Dwyer szülei (Martin és Caroline) hálásak, hogy az ír hatóságok hozzájárultak a boncoláshoz és a halál okának megállapításához, mivel az ír törvények ezt nem teszik szükségessé, ha egy holttestet külföldről hoznak haza. A szülők remélik, hogy a vizsgálat tisztázni fogja fiúk elvesztésének valódi körülményét.


A családhoz közelálló forrás szerint Michael Dwyer egy 17 fős csoport tagjaként érkezett Bolíviába, hogy részt vegyen egy biztonsági embereknek szervezett kiképzésen, tanfolyamon. A fiatalember előzőleg egy biztonsági cégnél dolgozott Írországban, és akkor határozta el, hogy meghosszabbítja bolíviai tartózkodását, amikor ott, mint testőr talált munkát.


Forrás: (ír) Independent, (északír) Belfast Telegraph

.

Megjegyzem, a magyar fél még mindig nem tudta elérni Magyarosi Árpád holttestének hazaszállítását. Igaz, amiről a magyar média nem igazán számol be, az agyonlőtt fiatalember mellett román útlevelet találtak a bolíviai hatóságok, és valószínűleg ez nehezíti a holttest kiadatását és elszállításának engedélyezését. Hogy erről miért nem lehet őszintén tájékoztatni a hazai közvéleményt? Rejtély.

.

.

Kapcsolódó anyagok

Újabb ír adalék (Thursday, April 30, 2009)

Búcsú M. Dwyer-től (Wednesday, April 29, 2009)

Az írek utána járnak (Tuesday, April 28, 2009)

Bolíviában van halálbüntetés ! (Friday, April 24, 2009)

Miből lesz a cserebogár? (Tuesday, April 21, 2009)
Az MTI, a Külügy meg a Google (Friday, April 17, 2009)




Labels: ,

Friday, April 24, 2009

Bolíviában van halálbüntetés !

Ellentétben a hazai média "copy-paste" híresztelésével, Bolíviában csak részlegesen törölték el a halálbüntetést. A részleteket ITT fejtem ki. (kattints rá!)

Labels: ,

Tuesday, April 21, 2009

Miből lesz a cserebogár?

........ ezzel a címmel írtam meg gondolataimat és véleményemet a vitatott, de mindenképpen színes egyéniségű Eduardo Rózsa-Flores életútjáról. Részeltek ITT (kattints rá!)

.

Labels: ,

Friday, April 17, 2009

Az MTI, a Külügy meg a Google

Miközben a világsajtó, élén a bolíviaival, szinte az első perctől magabiztosan állította, hogy a merényletek elkövetésére készült csoport tagjai magyarok (is) voltak, a hazai média csak igen óvatosan tájékoztatott. Ehhez persze hozzájárul(t) a magyar külügy (szokásos) pipogyasága, körülményeskedése, ami nemcsak az MTI, de a hazai média munkáját is nehezíti. Erről így számol(t) be a Hírextra:

".......Várhatóan délutánra lesznek újabb információk arról, hogy valóban lelőttek-e két magyart az Evo Morales bolíviai elnök ellen tervezett merénylet felszámolása közben - közölte Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-vel pénteken kora reggel.

A Külügyminisztérium három szálon kezdte meg az információgyűjtést: a venezuelai magyar diplomáciai képviselő, a bolíviai tiszteletbeli konzul és az Argentínában dolgozó konzul is próbálja kideríteni, hogy mi történt - mondta Szelestey Lajos.

A bolíviai hatóságok hivatalosan még nem tájékoztatták a magyar felet és magánszemélyek sem jelentkeztek a külügyminisztériumnál az ügyben - emelte ki a szóvivő........"

(MTI - Hírextra 2009. április 17. péntek 08:29 )


Már a hozzáállás is fals, hiszen a történet (magyar szempontból) legismertebb szereplője (állítólag) boliviai-magyar-horvát állampolgár. Ha így van, akkor Eduardo Rózsa-Flores elsősorban bolíviai, ráadásul abban a városban született, ahol lelőtték. Ezért a magyar félnek igen sokáig kell(ene) várnia, amíg hivatalosan értesítik.

Azonban ennél is furcsább, hogy az MTI-től átvett anyagok (pl. Népszava) szerint az egyik élve elfogott bizonyos Toaso (?) Elot, ugyancsak magyar (állampolgár). Így kérdőjellel. Aki egy picit is jártas a magyar hangzású nevek idegen nyelvű írásában, az rögtön rájön, hogy az ékes, színtiszta Tóásó családnévről lehet szó. És valóban! Egy kattintás, és a Google elsőre adja ki Tóásó Előd nevét, aki a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanult 2005-2008 között, azaz tavalyig. Érdekes, róla nem szólnak a magyar híradások……


Labels: ,

Sunday, April 12, 2009

Zentai az ausztrál-magyar beteg

A magyar média (élén az MTI-vel) megint csak a történet egyik feléről, részéről tájékoztatta a hazai közvéleményt a Zentai ügy állásáról. A The Australian országos napilap internetes változatát idézve az MTI alapján szinte valamennyi magyar hírportál közli, hogy

„…..Charles Zentainak (Zentai Károlynak) legkésőbb május 11-ig kell bemutatnia az orvosi indoklást, amelynek alapján John Gilmour szövetségi bíró eldönti, szabadlábon maradhat-e a 87 esztendős vádlott. Zentai ugyanis megfellebbezte a bíró korábbi ítéletét, amely helyt adott a magyar állam kiadatási kérelmének……” (Népszava)

Ebből a hírből nem derül ki egyértelműen, hogy itt két különböző dologról van szó.


1. Zentai fellebbezési kérelmének benyújtására egy hetet adott a bíró……..
(lásd múlt hétfői (06.04.09) bejegyzésemet „Zentai tovább küzd” címmel)

2. ....azzal a megjegyzéssel, hogy egyúttal meghosszabbítja Zentai eddigi óvadék ellenébeni szabadlábon maradását.

Zentai élve állampolgári jogával április 07-én beadta fellebbezési kérelmét a Szövetségi Bírósághoz, kérve annak teljes testületének, tanácsának ügyében való összehívását. Igen ám, de ezzel új fázisba lépett az igazságügyi (jogi) eljárás, és ezért Gilmour bírónak el kellett döntenie, hogy továbbra is engedélyezi-e Zentai szabadlábon maradását. Ehhez viszont orvosi igazolás beszerzését kérte az idős (és beteg) embertől. Zentai védelme időt kért, és John Gilmour szövetségi bíró humanitárius alapon hozzájárult, hogy a börtönbevonulás elkerüléséhez, valamint az óvadék ellenébeni szabadlábon maradáshoz szükséges meggyőző orvosi igazolásokat május 11-én mutassák be.

A bírói döntés ellen tiltakozott a Magyar Köztársaságot képviselő Darren Renton ügyvéd/ügyész, valamint a hír hallatán Efraim Zuroff **, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója, felháborodva jegyezte meg: „…(Zentai) az összes jogi trükköt beveti, hogy elkerülje a bíróság elé állítást…..”



Megjegyzendő

Az ausztrálok (és az ausztrál törvények) nem arról döntenek, hogy Zentai bűnös-e vagy sem (ez a magyar fél feladata), hanem arról, hogy egy (saját) állampolgárt kiadhatnak-e egy távoli ország kérésére? Ezenkívül, a kérelemben foglaltak formailag és tartalmilag egyaránt megalapozottak-e, valamint biztosított-e a kiadandó személy számára egy épp olyan (fair) tárgyalás és ítélet, mint amilyen hazájában, Ausztráliában, várna reá? Végezetül, pedig figyelembe kell venni a kiadatási (állam)szerződésben szereplő kivételeket, azaz, amikor a kiadatástól el lehet tekinteni, ilyenek például a magas kor, az egészségi állapot, a „szállíthatóság“ (24 órás repülőút) stb.



(** Abban Zuroffnak igaza van, hogy Zentai remekül használja ki az ausztrál törvények adta állampolgári jogokat és lehetőségeket. Megjegyzem, ezért is foglalkozom ezzel az üggyel, hogy bemutassam mekkora különbség van az ausztrál és a magyar jogrendben, hányféle lehetősége van egy (ausztrál) állampolgárnak vélt vagy valós igazának védelmében. Nem lesz könnyű dolga Gilmour szövetségi bírónak, hiszen ha emberségét bizonyítva az orvosi igazolás alapján Zentai szabadlábon marad(hat), akkor azzal erős ütőkártyát ad a náci háborús bűnnel vádolt ma 87 éves, egykori magyar katona „szállíthatóságának” kétségbevonásához.)
.



A Zentai story - kronológia

.






Monday, April 06, 2009

Zentai tovább küzd

Ma reggel járt le Charles Zentai Károly számára a múlt héten nyilvánosságra hozott szövetségi bírói döntés elleni fellebbezés határideje, mellyel egyidőben a (további) szabadlábon maradást is (újból) meg kell kérvényezni. John Gilmour bíró március 10-én hallgatta meg Zentait és védőit, akik többek között azzal érveltek a magyar kiadatási kérelem teljesítése ellen, hogy a háborús bűncselekményekre vonatkozó magyar törvények 1945 után születtek, és a Magyar Köztársaságnak mai napig sincs olyan törvénye, amely az 1945 előtti törvények felülírására vonatkozna. „Pedig lett volna rá elég idő és lehetőség, a magyar állam azonban nem élt vele” – állítja Zentai ausztrál védőügyvédje. („….. Hungary had the opportunity to apply the law retrospectively, but had not done so……”)

Mindezek ellenére John Gilmour szövetségi bíró jóváhagyta Barbara Lane perth-i bírónő tavaly augusztusi megállapítását, miszerint a magyar kiadatási kérelem megfelel az ausztrál törvényeknek, előírásoknak és a két ország közti kiadatási szerződésnek. Erről múlt kedden (március 31.) értesítette a nyilvánosságot Gilmour bíró, amiről a magyar média is (lelkesen) beszámolt. Arról azonban már nem, hogy Zentai élve (ausztrál) állampolgári jogával egy héten belül fellebbezést adhat be a döntés ellen a szövetségi bírósághoz, kérve a teljes bírói testület, tanács összehívását, ezzel egyidőben Gilmour bírótól kérnie kell az óvadék ellenébeni további szabadlábon hagyását. Ha a bírói kollégium is megfelelőnek tartja a magyar kiadatási kérelmet, akkor Zentainak még joga van a legfőbbügyészhez, majd pedig végső döntésre a belügyminiszterhez fordulnia. E két magas rangú hivatalos személy azonban már nem a kiadatási kérelemben foglaltak megfelelőségéről dönt, hanem egy ausztrál állampolgár sorsáról, - figyelembe véve a kiadatási (állam)szerződésben szereplő kivételeket, azaz, amikor a kiadatástól el lehet tekinteni, ilyen például a magas kor, az egészségi állapot, a „szállíthatóság“ (24 órás repülőút) stb.

Itt érdemes megjegyezni: az ausztrálok (és az ausztrál törvények) nem arról döntenek, hogy Zentai bűnös-e vagy sem (ez a magyar fél feladata), hanem arról, hogy egy (saját) állampolgárt kiadhatnak-e egy távoli ország kérésére? Ezenkivül, a kérelemben foglaltak formailag és tartalmilag egyaránt megalapozottak-e, valamint biztosított-e a kiadandó személy számára egy épp olyan (fair) tárgyalás és ítélet, mint amilyen hazájában, Ausztráliában, várna reá?


A Zentai story - kronológia