Solymár 2008
Nagy nap a mai (november 11.). 90 évvel ezelőtt ezen a napon ért véget hivatalosan az első világháború. Ezen a napon: 1918. 11. hó 11. napján délelőtt 11 órakor hallgattak el a fegyverek – a nyugati fronton. Azóta ez a nap az Emlékezés Napja (Remembrance Day) a Brit Nemzetközösség országaiban, ami az évek folyamán a háborúkban elesett katonák emléknapja lett. Eleinte azt gondoltam, hogy ezt a napot Magyarországon azért nem ünneplik, mert a vesztesek oldalán álltunk, és a hazai gondolkodás nem tudja ezen magát túltenni, pedig a harcok, háborúkban elesett katonákra való emlékezés egyetemes. Később jöttem csak rá, hogy ennek a napnak az „elhallgatása” valójában a búsmagyar gondolkodás része. Hiszen az első világháború vége egyben Európa szerte a nagyreményű újrakezdést is jelentette. 1917-től kezdve sorra buktak meg, bomlottak fel, tűntek el a monarchiák, császárságok, birodalmak, hogy helyükbe jobb, szabadabb és igazságosabb társadalmak jöjjenek. Ettől a novemberi naptól számítja sok európai ország függetlenségét, nemzetállammá alakulását, létrejöttét. A függetlenség, a Habsburg Birodalomtól való elszakadás, a (nép)köztársaság kikiáltása új dimenziókat nyitott Magyarország számára is. Ennek megünneplése, történelmi jelentőségének tudatosítása még napjainkra sem valósult meg. Helyette az a másfél évvel későbbi (1920) felocsúdás és rádöbbenés uralkodott el, hogy a béke és függetlenség örömmámorát jelentő 1918. november 11. valójában romlást hozott az országra. A pozitív jövőkép, a „think positive” életfelfogás, az „ennél csak jobb jöhet”, (mert mindnyájan azon és azért vagyunk) helyett a múlton való búsulás és a megszépült álmok kergetése lett úrrá a magyar közvéleményen, közhangulaton és közgondolkodáson, ami - sajnos - (még) napjainkban is tart. Vajon milyen királyságot állított „helyre” a Horthy Miklós vezette magyar arisztokrácia, amelyben a törvényesen megválasztott királyt (IV. Károly) fegyveresen űzték el (budaörsi csata)? Valószínűleg a világon egyedülálló helyzet alakult ki: a „király nélküli királyság” Ez a gondolkodásbeli fonákság napjainkban is velünk él, az élet szinte minden területén. Talán ez lehet a magyarázata annak is, hogy a hazai média egy szóval sem említette meg a vasárnapi solymári megemlékezést, ahol magyar részről hivatalosan senki sem jelent meg.
Solymár határában található katonai temetőben nyugszanak a Brit Nemzetközösség pilótái, akik a második világháború idején (1944. április – november) vesztették életüket a Magyarország feletti harcokban. Az olaszországi légitámaszpontokról felszálló szövetséges brit (és amerikai) gépek feladata a varsói felkelés támogatása érdekében a náci hadigépezet lekötése volt. A solymári temetőben 210 pilóta nyugszik, közülük
128 brit,
37 lengyel,
20 dél-afrikai,
13 ausztrál,
6 kanadai,
6 új-zélandi,
1 francia
Az Emlékezés Napja alkalmából az elmúlt vasárnap (nov. 09-én, 11 órakor) meghitt ünnepségen vehettek részt azok, akik az elesett katonákra való egyetemes megemlékezést ápolják. Magyar szót nem hallottam. Csak egy díszegyenruhás magyar katonát láttam, aki trombitaszólójával járult hozzá a megemlékezéshez. Koszorút helyezett el a budapesti brit, lengyel, pakisztáni, indiai, ausztrál és kanadai nagykövet, valamint a dél-afrikai és a francia nagykövetség képviselője, és Új-Zéland tiszteletbeli konzulja. Három imát hallhattunk: egy anglikán tiszteletestől, egy lengyel katolikus paptól (lengyelül) és egy rabbitól (héberül, majd ugyanazt angolul).
A sírok között sétálva igencsak elérzékenyültem, amikor a pilóták életkorát olvastam, a többség 20-22 éves volt, de találtam egy 19 éveset is, aki szülőföldjétől 20 ezer kilométerre halt hősi halált a világszabadságért.
A vasárnapi megemlékezés a „Lest we forget”, a „Nem feledünk” gondolat jegyében zajlott, amit én a „soha többé háborút” eszméjével egészítenék ki.
.
11/11 - az Emlékezés Napja (kattints rá!)
.
Labels: 'Emlékezés Napja'
