Egy toplista margójára
....ezzel a címmel írtam meg elmélkedésemet a Zentai-üggyel kapcsolatban. Arra a következtetésre jutva, hogy talán(?) jobb lenne, ha nem adnák ki Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt, ill. gyanúsított egykori magyar katonát. A részletek ITT (kattints rá!).
A szenzáció elmarad
Olvasom az MTI-re hivatkozó ma (29.04.08) délelőtti hírt az index.hu-n, miszerint „Újabb forduló Zentai Károly kiadatási ügyében”. A cím szenzációt sejtet. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy csak feledékenyek a magyar médiamunkások. Ráadásul az egész „kommunikáció” kissé faramuci, hiszen napok óta az a hír járja a magyar médiát, hogy a katonai ügyészég vezetője (Ács Tibor) nyilatkozott egy ausztrál napilapnak. Ebben csak az a vicces, hogy hazai újság, ill. (oknyomozó) újságíró miért nem kérdezte meg a „szomszéd utcában” dolgozó ügyészt? Azt miért 20 ezer kilométerről kell megtudni, hogy „erős bizonyítékok vannak Zentai ellen” (Népszabadság) Ezt miért nem a hazai média és hatóságok közlik, elsőkézből?
Most látom, a Népszabadság is felteszi az álnaív kérdést: Van szemtanúja Zentai gyilkosságának?
A hazai média meglehetősen titokzatosnak állítja be azt a bizonyos szemtanút, akire Ács Tibor (is) utal az ausztrál lapban megjelent interjújában. De, ha valaki olvasta az ANZAC Day-i (Veteránok Napja) megemlékezésre írt cikket The Australian-ban, - amiből különben ugyancsak idézett a Népszabadság -, ott az ügyről valamivel többet árul el Mark Aarons, akit nemes egyszerűséggel „publicistának” titulál a magyar napilap.
Minden előítélet nélkül, az Aarons név közismert Ausztráliában, hiszen Mark családja neves kommunistákat adott az országnak és a világnak a 20-as évektől kezdve. Édesapja Lauire Aarons évtizedeken át volt elsőtitkár, sőt 1991-ben ő „számolta fel” a pártot. De ez a megjegyzés tényleg csak az érdekesség kedvéért.
Viszont Mark írásában megnevezi azt a bizonyos „titokzatos” tanút: Jakob Mermelstein-t, akire már 2005-ben rábukkant az ausztrál napilap, a The Australian. Tehát, név is van! A mostani, mai magyar verzió szerint a „titokzatos” tanú Izraelben él, ill. Ács Tibor szerint lehet, hogy már nem, hiszen vallomását 2005-ben tette. (Remek magyar igazságszolgáltatás! Nem tudják, hogy él-e a tanú vagy sem!)
Ezek ismeretében nem kellett egyebet tennem, mint beírni a Google-ba, hogy Jakob Mermelstein, és csodák csodája! A titokzatos tanú, már 2005 februárjában nyilatkozott Friderikusz Sándornak, „A szólás szabadsága” című műsorában! A teljes szöveg itt olvasható. (kattints rá!)
Ami valóban új a The Australian legutóbbi hírében, az Zentai perth-i meghallgatásának dátuma. Ezek szerint az nem augusztus 12-én lesz, hanem már most, május 20-án.
.
A Zentai story
.
Döntésközelben
Meglepően fantáziadúsak a hazai média, ill. a napilapok, hírportálok címadói, amikor „copy-paste” –val veszik át az MTI jelentését Charles Zentai Károly kiadatásával kapcsolatban. A puszta tény a távirati iroda címében benne van: „Elutasította Zentai Károly fellebbezését az ausztrál legfelsőbb bíróság”. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a háborús bűnnel gyanúsított, vádolt egykori magyar katona hamarosan magyar bíróság előtt fogja tisztázni magát. Erre utal az MTI jelentésének azon része, miszerint „…. az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szóvivője a (….) kiadatási eljárás folyamatáról szólva elmondta: ha a perthi helyi bíróság úgy határoz, hogy Zentai Károly kiadható Magyarországnak, akkor a döntést az ausztrál belügyminiszter hozza meg magáról a kiadatásról……”
Ennek ellenére néhány főcím a hazai médiából:
Elutasították fellebbezését, hazahozhatják Zentait (index.hu, 2008. 04. 23. 10:26
Kiadja Zentai Károlyt az ausztrál legfelsőbb bíróság (Metro.hu, 2008.04.23 10:16)
Ausztrália kiadja Zentait (Inforádió, 2008.04.23 09:27)
Kiadja az emberiség ellenes bűnökkel vádolt Zentait (MTV - Híradó, 2008.04.23 08:39)
Ezzel szemben, mi a valóság? Miről írnak az ausztrál lapok, hírportálok?
Az alaphír: az ausztrál (szövetségi) Legfelsőbb Bíróság hét bírája 6:1 arányban elutasította három kiadatásra váró személy azon beadványát, mely szerint a jelenlegi gyakorlat, - hogy a helyi (városi) bíróság döntsön nemzetközi kiadatási ügyekben, - alkotmányellenes.
A három kiadatásra váró személy:
Charles Zentai Károly,
Magyarország kéri egy zsidó teenager 1944-ben, Budapesten történt megölésében való feltételezett részvétele miatt
Vince O’Donoghue,
ír állampolgár, akit Írország kér ki hamisítás vádja miatt
Larry Williams
Sydney-ben élő amerikai tőzsde guru, Michelle Williams hollywood-i sztár édesapja, akit az Egyesült Államok kíván bíróság elé állítani feltételezett adózás alóli kibújás vádjával.
Megjegyzem, Michelle Williams-nek van egy gyermeke a nemrég tragikus körülmények között meghalt ausztrál filmszínésztől, a perth-i illetőségű Heath Ledger-től.
Tehát az ausztrál Legfelsőbb Bíróság tegnap (április 23) elvi döntést hozott, mely független a kiadatásra váró személyek (egyéni) ügyétől. Hármójuk közül csak Zentai ausztrál állampolgár.
Ami Zentai ügyét illeti. A Legfelsőbb Bíróság döntése szabad utat adott az eddig is hatályos kiadatási gyakorlat alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy a helyi, perth-i bíróság dönti majd el, hogy a magyar kiadatási kérelem megfelel-e az ausztrál előírásoknak, követelményeknek. Az ausztrál törvények szerint a gyanúsított érveléseinek is helyt kell adni. Zentai meghallgatása idén augusztus 12-én lesz, és a tervek szerint három napot vesz majd igénybe.
A perth-i bíróság nem illetékes annak megállapításában, hogy Zentai bűnös-e vagy sem. Ez a magyar (katonai) bíróság feladata. A helyi bíróság csak azt dönti el, hogy az idegen ország kérése megfelel-e a nemzetközi előírásoknak, és a kiadást kérő ország jogrendje hasonló „elbírálást” biztosít-e a gyanúsítottnak, mint a kiadást engedélyező állam. Magyarán, ha például, Magyarországon lenne halálbüntetés, akkor Zentait biztos nem adnák ki az ausztrálok, vagy nemzetközi szerződésben (vádalku?) kikötnék, hogy vele szemben ezt a magyarok nem alkalmazzák. Ennek az elvnek az alapján nem lehetett pénzmosással megvádolni a Bécsbe szökött Kulcsár Attilát, mivel a magyar kiadatási kérelemben foglalt vádak közül ezt a bűnt az osztrák törvények szerint nem követte el, ezért az osztrák kiadatás engedélyezésének ez lett az egyik feltétele.
A Legfelsőbb Bíróság döntése utáni reakciók közül a magyar hírközlők csak a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének, a nácivadász Efraim Zuroff-nak, véleményét ismertették. Pedig a The Australian-ban megszólalt Zentai Károly is, aki tudomásul vette, hogy most már nem lehet megakadályozni a magyar kiadatási kérelem jogi elbírálását. Efraim Zuroff-ra nem haragszik, hiszen ő csak a dolgát végezte – nyilatkozta a 86 éves egykori magyar katona perth-i otthonában. Sokkal jobban tart, fél egy esetleges magyarországi tárgyalástól, ahol katonai bíróság elé akarják állítani. Véleménye szerint ez az eljárás és kimenetele biztos, hogy nem lesz fair. Az eddigi perköltségek teljes vagyonát, egy élet munkáját, AUD 20.000.-ra zsugorították, és valószínűleg el kell adni házát is, hogy a még érkező bírósági és ügyvédi költségeket, számlákat ki tudja fizetni. Gyerekei szerint annyira rossz Zentai Károly egészségi állapota, hogy nem bírná ki a közel 24 órás repülőutat. Ha a perth-i bíróság augusztusban helyt ad a magyar kiadatási kérelemnek, akkor Zentai és családja a belügyminiszterhez fog fordulni és megromlott egészségi állapotára, valamint az ausztrál jogrendszerrel ellentétes katonai bíróság elé állításra való tekintettel, a kiadatás megtagadását fogják kérni.
Közben megszólalt az elutasítás ellen szavazott bíró is, (a hetedik), aki új törvényt szorgalmaz, hogy a nemzetközi kiadatási kérelmeket ezentúl (állam)szövetségi, ne pedig helyi szinten döntsék el. Michael Kirby szerint még nem késő, hogy a szövetségi államok maguk változtassanak azon az eddigi gyakorlaton, amin a központi parlament (egyelőre) nem képes. .A Zentai story
.
Iván, napjaink Franzi bácsija ?
............ezzel a címmel próbálom megfejteni Andrassew Ivánnak, a Népszava rovatvezetőjének konfliktusát. Részletek ITT (kattints rá!).
Aczél-ipar
Őszintén, nem akartam írni a BKV-ról, mert nem igazán ismerem az összefüggéseket, csak sejtéseim vannak, amik viszont igencsak felületesek. De közel sem annyira, mint Aczél Endre németországi, ill. berlini ismeretei, ami alapján okítja olvasóit a Népszabadság mai (április 18) számában emígyen:
"........Le kell írnom azért, milyen egy öntudatos szakszervezet. Olyan például, mint a német. Az ottani vasipar köztudottan nincs állami kézen, ám szakszervezetei a minap történetük legnagyobb, az inflációt (fogyasztóiárindex-emelkedést) kétszeresen meghaladó béremelést harcoltak ki tagjaiknak. És tudják, miért, mivel? Mert olyan ütemben emelkednek az élelmiszer- és üzemanyagárak, hogy velük szemben a dolgozó bölcsebben teszi, ha legalább két évre bebiztosítja magát. Berlinben a tömegközlekedés alkalmazottjai ugyanezért sztrájkoltak két héten át, lelohasztva egyébként az egész turisztikai ipart. Ők történetesen az inflációs prognózis ötszörösét óhajtották maguknak bérben kihasítani - merthogy azért a közüzemek ott is bátrabbak, mint a magánkézben levők......" (A peronról nézve - Aczél Endre)
Kezdjük ott, hogy nem a vasipar, hanem az acélipar (Stahlindustrie) dolgozói „lázadtak fel”, még pedig nem az „inflációt (fogyasztóiárindex-emelkedést) kétszeresen meghaladó béremelést” követelve "az élelmiszer- és üzemegyagárak emelkedése" miatt - ahogy Aczél tudja, hanem a versenyszférában az utóbbi években tapasztalható magas profit miatt. Pontosabban, az acélipar világszerte fellendülőben van a megnövekedett kereslet következtében emelkedő árak, árbevételek folytán. A szakág szervezett munkásai elhatározták, hogy a hirtelen megnőtt búsás haszonból (profitból) ők is részesedni akarnak, ha már egyszer ilyen jól megy a (német) acéliparnak. Követelésük 8 %-os béremelés, de legalább havi 200 eurós fizetésemelés volt. A megállapodás márciusban született meg, és ekkor mintegy 85 ezer északnémet (Nordrhein-Westfalen, Niedersachsen und Bremen) acélipari munkás kapott 200 euró egyszeri plusz (ki)fizetést februárra, és 5,2 %-os azonnali fizetésemelést az elkövetkező 14 hónapra, azaz jövő (2009) március 31-ig.
A berlini BKV-nál (BVG) abszolút más a sztrájk oka, mint azt a Népszabadság publicistája írja. A „nézeteltérés” a régi és az új közlekedési alkalmazottak fizetése, ill. annak emelése közötti különbségből ered. A 2005-ben kötött kollektívszerződés értelmében a régebben ott dolgozók lényegesen többet keresnek, mint a 2005 ősze óta felvett kollegák. Ezért a mostani bértárgyalásokon felvetődött, hogy a 2005 ősze után felvettek fizetését 7,8 – 10,1 %-kal emeljék, ugyanakkor a magasabb fizetésű, régebb óta ott dolgozókét csak 5 – 5,4 %-kal. A BVG azzal érvel, hogy ha a jól megfizetett régi alkalmazottak bérét is ugyanannyival emelnék, mint a kevésbé jól keresőkét, akkor a berlini közlekedési vállalat az elkövetkező években eladósodna.
.
Az emlékezés vonata
Emlékvonat mellékvágányra terelve címmel közli beszámolóját a Népszabadság berlini tudósítója. Első pillantásra még szellemesnek is tűnik a cím, amely egy vándorkiállítás Berlinbe érkezésére hívja fel a figyelmet. A tudósító azonban nem ismerteti a kiállítás rendezőinek valódi célját, és azt sem közli, hogy valójában hányan is tekintették meg (eddig) ezt a nemes célú mozgótárlatot. Pedig elég csak a szervezők, a „Zug der Erinnerung” (az emlékezés vonata) honlapjába beleolvasni.
Itt rögtön kiderül, hogy egy civilszervezet magánkezdeményezéséről van szó, a Német Államvasutak (Deutsche Bahn, a Reichsbahn jogutódja) náci Németországban betöltött szerepére kívánják felhívni a figyelmet. Az emlékezés vonata több mint 5000 kilométert tesz meg a mai Németország területén, és vagy 50 városban áll meg, ahol a lakosság megszemlélheti a vasúti kocsikban (nem marhavagonokban!) rendezett kiállítást az elhurcolt (német) gyerekekről, akiknek vagy származásuk, vagy „születési rendellenességük” miatt kellett meghalniuk. A szervezők emlékeztetni akarnak arra a szomorú tényre, hogy a több napig tartó utazások, utaztatások során sehol, senkinek sem tűntek fel a deportáltak. A kocsik ott álltak a pályaudvarokon és várták a zöldjelzést. Sőt, nem egyszer a helyi, menetrendszerinti személyvonatokhoz csatolták a szerelvényeket és így juttatták el a „gyűjtőállomásokra”. Ritkaság számba ment a segélynyújtás, a vagonokból vizet kérők megsegítése, vagy a papír fecnikre felírt és az ablakon kidobott életjelek továbbítása. Az emberek közönye és az Államvasutak pontosan betartott szállítási menetrendje, ami igazán elgondolkoztató. Mindezekre utaló emléktáblák, jelölések alig találhatók Németországban. Erre próbálja felhívni a figyelmet az Emlékezés vonata nevű egyesület.
A szervezők korabeli gőzmozdonyukkal szerették volna felkeresni a vadonatúj (két éve épült, ill. átadott) berlini főpályaudvart is. Ezt azonban az Államvasutak több okból sem engedélyezte. Az új főpályaudvar ugyanis többszintű és zártteret képez, ezért a füstjelzők kikapcsolása veszélyeztetné az utazóközönség biztonságát, és a kiállítási szerelvények akadályoznák a nemzetközi főpályaudvar átmenő forgalmát. A fontos közlekedési csomópontra tekintettel (itt fut össze és halad át az ország észak-dél irányú vasúti forgalma, valamint a helyiérdekű vasutak is) az Államvasutak kifogásait még úgy-ahogy meg lehet érteni, el lehet fogadni, de a vándorkiállítás „mozgatásáért” (sín- és pályaudvar használatért) elkért 100.000.- euró már túllépte a jó ízlés határát. Ez volt az a pont, amikor már a politikusok is felemelték szavúkat. Erre föl, az Államvasutak bejelentette, hogy a használati díj jogos, arról nem mondanak le, azt a szervezőknek nem fizetik vissza, viszont a befizetett 100.000.- eurót, mint adományt, zsidó szervezeteknek adják. A német hitközségek azonban visszautasították az Államvasutak ötletét, mondván az ajánlat csak az antiszemitizmust gerjesztené, hiszen úgy nézne ki, mintha ezzel a pénzzel „be lehet fogni a zsidók száját”. (die Welt)
A Népszabadság berlini tudósítója azonban nemcsak a mostani helyzetről tájékoztatott meglehetősen hiányosan, hanem a történelmi múltról is.
"......A német vasút - az egykori NSZK-ban és a volt NDK-ban egyaránt - nehezen, pontosabban szinte sehogy se nézett szembe második világháborús múltjával. Változást csak az újraegyesítés hozott, Grunewaldban tíz évvel ezelőtt adták át az onnan 1941-től elhurcolt 50 ezer zsidóra emlékező "17-es vágányt". – olvashatjuk Dési András tudósításában.
Nos, Grunewald-ban több emléktábla is található az egykori pályaudvar területén. Az elsőt még 1987-ben a helyi evangélikus közösség nőcsoportja helyezte el a sínekre. Sőt, ugyanaz év tavaszán héber nyelvű tábla került a váróterem falára. 1991-ben pedig a peronon egy betonfalat építettek, amely egy lengyel művész alkotása. Végül, valóban tíz évvel ezelőtt adták át az Államvasutak által finanszírozott emlékművet, melyet Ehud Olmert izraeli miniszterelnök is felkeresett első berlini látogatása során 2006 decemberében.
A Népszabadság cikkéből teljesen hiányzik a közel harminc évig tartott kettészakítottságra (Kelet- és Nyugat-Berlin) való utalás. Ha a tudósító egy picit is ismerné a német főváros múltját, akkor az alábbi keretes megjegyzésnek szánt propagandisztikus, bődületes marhaság nem jelenthetett volna meg.
".......Sajátos történelmi mementó: az egykori Kelet-Németországban - a vezetői szerint a szocializmust építő -, NDK-ban a Reichsbahn évtizedekig megtarthatta a birodalmi-náci Németországot idéző nevét. Nyugat-Németországban a vasutat Deutsche Bahnra keresztelték át a hitlerista rezsim bukását követően....." (Népszabadság)
A Reichsbahn, a „Birodalmi Vasút” elnevezés nem a Harmadik Birodalomra utal, azt nem a nácik találták ki! A német (birodalmi) Államvasutak (Reichsbahn) 1924-ben, még a weimari köztársaság idején kapta a nevét. Az NDK megalakulásakor, 1949-ben, azért tartották meg a Reichsbahn elnevezést, hogy ezzel is borsót törjenek az akkor már ellenségnek számító nyugati szövetségesek orra alá. Az 1945-ös potsdami konferencia határozata értelmében egész Berlin területén a vasút (Bahn) és helyi vasút (S-Bahn) üzemeltetését a Reichsbahn biztosítja. Ha a szovjet zónában (megszállt területen, az NDK-ban) megváltoztatták volna az Államvasutak nevét, akkor a szovjetek és a keletnémetek elveszítették volna a nyugat-berlini vasúti közlekedés feletti ellenőrzési jogukat.
Ami a legmeglepőbb: a tudósításból kimaradt az a valóban sok mindent eláruló tény, hogy a 82 milliós Németországban a tavaly november óta gördülő vándorkiállításra eddig mindössze 160 ezer ember volt kíváncsi. ..
Kísértet járja be Európát........
......……a kommunizmus kísértete” - Ez jutott az eszembe, miközben hallgattam a Kovács László EU-biztossal készült tv-interjút szerdán (április 09), és olvastam az osztrákokat „fenyegető” nyilatkozatát néhány nappal korábban. Véleményemet a Gondolatok című blogomban fejtettem ki. A részletek ITT olvashatók (kattints rá!)..
Mottónk: az etetés
A Népszabadság Online változatában megjelenő (és csak ott olvasható) „sajtózsemle” rovat napok óta a Magyar Hírlap főmunkatársával foglalkozik. A főmunkatárs többszörös hazugságra épülő, gyűlöletkeltő irománya jogosan váltotta ki a jóérzésű emberek haragját. A reakciók összegyűjtésében és közreadásában azonban csúsztatás történt. A szemelvény készítője nemzetközi méretűvé próbálja beállítani a felháborodást, amikor ezt írja
„…..Az osztrák liberális Der Standard című lap összeállítása a Bayer-botrányról, készítette Gregor Mayer: "Unsere Rechtfertigungsjuden" - Antisemitische Ausritte in "Magyar Hirlap" Ungarns Intellektuelle protestieren......."
A hivatkozott cikkre kattintva aztán rögtön kiderül, hogy nem a lap összeállításáról van szó, hanem egy olvasói levélről! Méghozzá a Vélemény (Meinung) rovatban, azon belül is a „Mások mondják” (Kommentare der anderen) cím alatt a német DPA hírügynökség volt budapesti tudósítója számol be a magyarországi felháborodásról. Sőt! Valójában az olvasói levél nem más, mint a Népszabadság Online változatában is megjelent, Széles Gábornak címzett nyíltlevél német fordítása. Ráadásul még a múlt héten (március 28.) jelent meg a der Standard nyomtatott változatában.
Érdekes, a NOL szerkesztői annyira koncentrálnak a „magyarhírlapos” főmunkatársra, hogy – ha már Gregor Mayer-re hivatkoznak – a DPA tudósító Konrád György születésnapi méltatásáról (Der Bürger als Instanz - György Konrad wird 75) elfelejtettek beszámolni..
Lári-fári
.... ezzel a címmel írtam meg gondolataimat a most folyó "kormányválság"-ról. A részletek ITT olvashatók (kattints rá!).
