Sok hűhó
...... ezzel a címmel írtam meg gondolataimat, észrevételeimet a helyhatósági választások előtt kialakult magyar belpolitikai helyzetről, ill. ahogy azt a világsajtó látja. A részletek ITT olvashatók.
A küzdelem folytatódik
Vége az időhúzásnak címmel jeleztem két hete, hogy az ausztrál Legfelsőbb Bíróság elutasította Charles Zentai Károly védőinek kifogását, mely szerint rossz az ausztrál kiadatási jogrendszer. Majd megjegyeztem, hogy ez a jogi vita persze csak az időhúzásra volt jó, hiszen Zentai februári helyi (Perth) bíróság előtti meghallgatását ennek a jogi helyzetnek a tisztázásig halasztották el, és tűzték ki (most újra) szeptember 22-ére.
A szeptember 22-i meghallgatás híre már nem került a magyar média középpontjába, pedig érdekesen alakulnak az események. Charles Zentai Károly és ügyvédje nem fogadta el az ausztrál Legfelsőbb Bíróság döntését, és élt fellebbezési jogával. Így a perth-i bírósági meghallgatást decemberig elnapolták. Imponáló, ahogy az ausztrál jogrend adta lehetőségeket kihasználva küzd a kiadatása ellen egy (gyakorlatilag) kettősállampolgár. Ugyanakkor az idő az igazság kiderítése ellen dolgozik, hiszen a gyanúsítás és annak tagadásán túl érdemben (eddig) nem történt semmi. Ausztrália eddig még nem adott ki senkit, (egyetlen állampolgárát sem), akit a világ más részén háborús bűnökkel vádoltak, ill. gyanúsítottak. Pedig, amikor az "ügy" kipattant, Zentai Károly az ausztrál televízióban azt nyilatkozta, hogy neve és becsülete érdekében hajlandó önként Magyrországra menni, hogy ott tisztázza magát.
A sors furcsa fintora – vagy iróniája -, hogy Zentai meghallgatásának múlt pénteki elnapolása egybeesett a zsidó újév beköszöntésével. A Zentai story
Mit ér a pengő ma ?
Nem találom a magyar médiában azt a hírt, miszerint még ebben a hónapban bírósági meghallgatás lesz Budapesten húsz zsidószármazású magyar állampolgár ügyében, akik bankszámlájukon tartott pénzük elkobzása miatt perelik a magyar államot.
A bíróságtól annak megállapítását kérik, hogy egykori vagyonukhoz mily módon juthatnak hozzá, ill. azért jár-e kárpótlás. Történt ugyanis a Szálasi hatalomátvételt követően, hogy törvényileg szólították fel a zsidószármazásúakat: különféle bankokban tartott vagyonukat utalják át, és ezentúl tartsák állami bank(ok)ban. Amikor ez megtörtént, az érintettek pénzükhöz soha többé nem juthattak hozzá.
Egy 1988-as rendelet engedélyezte a bankszámlákhoz való hozzáférést, de a most pereskedők szerint egyetlenegy Holocaust-túlélő sem jutott (akkori) pénzéhez. Ennek oka meglehetősen bonyolult. A Magyar Nemzeti Bank képviselője szerint ennek nemcsak történelmi, de „gazdasági okai” vannak.
Az MNB ugyanis képtelen megállapítani a pénz (pengő) akkori értékét. Az egyik indok szerint a háború utáni hiperinfláció miatt (mely a világon valaha is a legnagyobb volt) a bankbetétek (is) teljesen elértéktelenedtek. A pereskedők ügyvédjei viszont azt javasolják, hogy az arany 1944-es pengő értékét kell(ene) alapul venni, és az egy fair viszonyítási alap lenne a mai értéket illetően. Igaz, ehhez még hozzájönnének a kamatok……..
A cikk szerint a magyarországi kárpótlásokból kihagyták, kifelejtették(?) a zsidószármazású magyar állampolgárokat. Helyette 1996-ban a magyar állam (kormány) létrehozott egy alapítványt (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány), kinevezett egy kurátort és átadott kilenc (köz)épületet, valamint néhány festményt és 200 millió USD értékben kárpótlási jegyet, amelyet később nyugdíj kiegészítésként (kortól függően havi 25-70 USD) jutattak el mintegy 20 ezer túlélőnek.
A magyar zsidók közül azok, akik megjárták a náci haláltáborokat a német államtól kapnak, kaptak anyagi támogatást.
Vége az időhúzásnak
Az ausztrál Legfelsőbb Bíróság elutasította Charles Zentai Károly védőinek kifogását, mely szerint rossz az ausztrál kiadatási jogrendszer. A Magyarországon háborús bűnökkel gyanúsított Zentai, valamint a hamisítással vádolt, és ugyancsak kiadatására váró ír (származású) Vincent O'Donoghue, ugyanis megkérdőjelezte azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy kiadatási ügyekben (első fokon) a helyi (tagállami) bíróság döntsön. A védelem szerint helytelen, hogy az államszövetség (Commonwealth of Australia) központi (legfelsőbb) Bírósága helyett helyi, tagállami szinten döntenek ilyen fontos ügyben. A kifogás lényege, hogy a helyi hatóságok (személyek) gyakorlatilag (központi) állami alkalmazottak, azaz végrehajtók, tehát nem függetlenek. Nem is lehetnek, hiszen a központi, szövetségi Legfelsőbb Bíróság nem ellenőrző, hanem felettes szerv, mely az alsóbb szintű döntéseket jóváhagyja, vagy elutasítja.
A Legfelsőbb Bíróság mostani elvi döntésének indoklásában Antony Siopis bíró rámutatott, hogy a (központi) kiadatási törvény (szövege) jó, és megfelel az ausztrál jogrendszernek. Ugyanis a helyi (szövetségi tagállami) bíró nem, mint a (központi) államot képviselő alkalmazott hozza meg ítéletét, döntését, hanem – kiadatási esetekben! – mint független(?) „(magán)személy” = „persona designata” (designated person – kinevezett, kijelölt személy)
A védelem azzal érvelt, hogy a szövetségi államok közt is létező kiadatási szerződés alkalmazása eltér (el kellene térnie) a nemzetközitől, hiszen az így hozott döntés országon belülinek számít, és nem befolyásolja Ausztrália esetleges nemzetközi megítélését. Zentai kiadatása azonban nem helyi ügy, ezért annak megítélésében csakis a központi, szövetségi bíróság dönthet. Ez a jogi vita persze csak az időhúzásra volt jó, hiszen Zentai februári helyi (Perth) bíróság előtti meghallgatását ennek a jogi helyzetnek a tisztázásig halasztották el, és tűzték ki (most újra) szeptember 22-ére. A Zentai story
