Wednesday, May 07, 2008

A homoszexualitás magyar atyja

Tegnap (május 06.) ünnepelte (nem csak) a melegvilág a homoszexuálitás szó, kifejezés, fogalom 140. évfordulóját. Ami miatt különösen említésre méltó ez az évforduló és dátum, hogy a szó megalkotója magyar ember volt, Kertbeny Károly Mária. A bécsi születésű íróember (újságíró, műfordító) akkor kezdett el foglalkozni az egyneműek problémáival, amikor barátja egy zsarolás következtében öngyilkos lett. Mint emberjogi harcos karolta fel az érintettek helyzetét, mondván, mint magyar csak tudja, hogy milyen kisebbségben élni az osztrák fővárosban.

Addig nem igazán volt megfelelő szó a német nyelvben (meg egyikben sem) az egyneműek szerelmére, együttélésére. A Homosexualität szó Kertbeny találmánya. A görög „homo” (egynemű) és a latin „sexualis” (nem) szavakból alkotta meg azzal a szándékkal, hogy átfogó fogalmat hozzon létre, mely nem tesz különbséget a férfiak és nők egymás neme iránti vonzalmában. A kifejezés nyilvánosan először 1868. május 06-án egy név nélküli értekezésében jelent meg Poroszországban, amelyben felhívta a figyelmet a porosz törvénykönyv két paragrafusára, mely (addig) bűncselekménynek minősítette az emberek magánéletének ezen formáját.

Kertbenyről nem tudni, hogy meleg volt-e vagy sem. Ami biztos: sohasem nősült meg, és írásaiban magáról, mint „normális” szexualitásúról írt. A világot azóta meghódított szavát 44 éves korában alkotta meg. 1882-ben Budapesten halt meg, és a Kerepesi temetőben nyugszik. A meleg hírportálok szerint 2002-ben sírját felújították, és hagyománnyá vált, hogy a melegfesztiválok idején megkoszorúzzák.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home