Tuesday, November 15, 2005

Roma rockopera

Nagyon szép előzetest ír (angolul) egy rockoperáról a romákkal foglalkozó cseh hírportál Dzeno. Ami felkeltette érdeklődésemet a cikk és a rockopera iránt, hogy a darabot holnap (november 16-án) mutatják be Budapesten, a Belvárosi Színházban. Az előzetes szerint a Roma Legenda szerzője Sir Varga Gusztáv, aki híres együttesével a Kalyi Jag-gal adja elő szerzeményét. A mű a cigányság történetét mutatja be az Indiából Európába vezető göröngyös úton, ahol a vándorlások során kultúrájuk és zenéjük keveredett más népek kultúrájával és azokra kölcsönhatással voltak. "A premier idén július 8-án volt, és vagy háromezren voltak rá kíváncsiak, ami azt mutatja, hogy minőségi előadásra számíthatnak az érdeklődök – olvasható a cseh web-oldalon angolul. Sőt, jegyvételre is buzdítja olvasóit a cseh hírportál, felsorolva a novemberi és decemberi előadások időpontját. Angol után a magyar web-oldalakat próbáltam bújni. A Pesti Műsor-ban az első oldalon nyomát sem láttam. A színházak felsorolásában aztán egy mondattal elintézték a műsorismertetést:

Kalyi Jag
Roma legenda -- rockopera
Rockopera a romák világtörténelméről. J.ár: 4500, 5900 Ft.

Ennél valamivel több tudható meg a Belvárosi Színház honlapján -
például, hogy világszerte ismerik őket. Bevallom, én most hallottam, olvastam róluk először, - és nem a magyar hírportálokon! Hogy Varga Gusztáv neve előtti „Sir” előnév vagy valami más, nem tudtam kideríteni. Tudatlanságomért elnézést kérek.

4 Comments:

At 12:51 AM, Blogger Szedlák Ádám said...

Na én se tudtam fejből (cigány népzenéből inkább Parno Grasztot és Ando Dromot hallgatok, nem annyira népből meg Mitsourát), de a gugli kidobott egy mondatot az előnévről:

"A stúdióban az alapító Varga Gusztáv elmondta: neve elé úgy került a "sir" szócska, hogy évekkel ezelőtt kapott egy lovagi kitüntetést, ami feljogosítja a cím viselésére."

forrás: romapage, aki a hirado.hu-ra hivatkozik, ahol viszont nem találom.

 
At 9:00 AM, Blogger Pocakos said...

Kelt: Köszi! hűséges olvasóm. ;-) És megint csak az Internet-nek (így nagy "i"-vel) hála, hogy megőrzi a lejegyzett történéseket. Kár, hogy a hírből nem derül ki, vajon honnan, kitől kapta a "lovagi kitüntetést"? Bevallom, én angol nyelvű oldalakon kerestem.....
Mégegyszer kösz!

 
At 6:12 PM, Anonymous Anonymous said...

A Kalyi Jag igen remek kis zenet tud nyomatni. Bar most mar nehany eve nem voltam a koncertjukon, de azert bizton allithatom, hogy kannazasban vilagszinvonaluak! :-)

 
At 1:50 PM, Anonymous Anonymous said...

Én láttam! :)
Voltam a Belvárosiban megnézi, az a legnagyobb baj, hogy aki nem tud romául, az nem sokat ért meg belőle. Engem annyira amúgy nem fogott meg de az egyik ismerősöm táncol benne ezért megnéztem.

Ettől függetlenül egy misét megér!

 

Post a Comment

<< Home