Monday, October 17, 2005

Figyelmeztetés Budapestnek

Pont egy hónapja (szeptember 17.) jegyeztem le, hogy az ausztráloknak kellett kinyomozniuk Budapesten a melbourne-i Polgár Lajos múltját, mivel magyar részről teljes érdektelenség mutatkozik. Ausztrál részről szeretnének tisztán látni, hogy a menekültként befogadott Polgár Lajos valójában háborús bűnös vagy csak egy Holocaust tagadó? Hiszen nem régiben azt nyilatkozta a The Australian napilapnak, hogy vezető beosztása volt a Nyilaskeresztes Pártban, amely szerinte nem volt antiszemita, és csak annyira volt zsidóellenes, mint akkor a kor „szelleme” volt. Az interjút követően a magyar sajtó felháborodásán kívül semmi sem történt magyar részről. Később a már említett országos napilap Budapestre küldött tudósítója talált értékelhető bizonyítékokat Polgár ellen. Polgár felettese, a Szálasival együtt halálraítélt és kivégzett, Gera József vallomásában tesz említést Polgár Lajosról, a Hűség Háza (ma Terror Háza) parancsnokáról. Az ausztrál újság mai száma feleleveníti az egy hónapja megjelent cikkét és egyúttal közli, hogy ennek alapján a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója a hét folyamán a Budapesten megtalált dokumentumokat átadja Magyarország tel-aviv-i nagykövetségének, azzal a kéréssel, hogy a magyar hatóságok tegyenek (végre) valamit Polgár Lajos II. világháborús szerepének pontos megállapítása érdekében.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home