Sunday, October 16, 2005

Ami a hír mögött van

Valóságos krimi húzódik meg az MTI által is közölt rövid hír mögött, amit aztán a magyar média is (copy-paste) átvett a Ha-aretz izraeli újságra hivatkozva.

„……Spanyolországban nyomára bukkantak egy náci orvosnak, (…) A 91 éves Aribert Heim azóta menekül, hogy 1962-ben, Németországban vádat emeltek ellene több száz, koncentrációs táborban őrzött fogoly meggyilkolásáért,…….” (MTI/nol)

Érdekes fogalmazás. A „nyomára bukkantak” ugyanis nem azt jelenti, hogy elfogták! Sőt, azt sem jelenti, hogy pont most, - ma, tegnap, tegnapelőtt – „bukkantak a nyomára”, hiszen már idén nyáron (augusztus 30.) beszámolt róla a UPI amerikai hírügynökség. Aribert Heim-et ugyanis évtizedek óta keresi a (nyugat)német rendőrség, mivel 1979-ben már távollétében volt bírósági tárgyalása. Az augusztusi (UPI) jelentés szerint azután került a háborús bűnös (ismét) a német hatóságok látókörébe, amikor az egyik berlini bankban nevére szóló egymillió dolláros folyószámlát találtak. Erre, pedig úgy jöttek rá, hogy a számla tulajdonosa 2001-ben visszaigényelte az összeg után befizetendő adóját, mondván, hogy (a törvények szerint) az visszajár neki, mivel külföldön él. A baden-baden-i bíróság nemzetközi körözést adott ki ellene, ami baden-württembergi (Stuttgart) tartományi rendőrség honlapján is olvasható. A nyomravezető 130.000.- euró jutalmat kap. Jellemző a német precizitásra, hogy a körözési szöveg hangsúlyozza: csak magánszemélynek adható a jutalom, hivatalnoknak (aki részt vehet a nyomozásban, adatgyűjtésben) NEM.

A nyomozás részleteiről izgalmas beszámolót közöl a londoni Times online kiadása.

A Wiesenthal Központ együttműködve a német nyomozóhatóságokkal, a bankszámla alapján arra a következtetésre jutott, hogy Aribert Heim él. Hiszen a hatalmas vagyonért (1 millió euró, más források szerint dollár) halála esetén az örökösök jelentkeztek volna, és osztották volna fel/szét egymás között a hagyatékot. Mivel ez nem történt meg, így mindenvalószínűség szerint a számlatulajdonos még él.


A lap felteszi a kérdést, hogy vajon miért nem sikerült még mindig elkapni, hiszen nem egy különös ismertetőjele van. Közel két méter magas, sebhelyes arcán, 47-es cipőt visel. A háború után rövid amerikai fogság után elengedik, megnősül és egy bajor kisvárosban, Bad Neuheim gyógyfürdőhelyen praxist nyit, annak ellenére, hogy sohasem szerezte meg az orvosi diplomát. Az 50-es években kezdődött náci perek és tanúmeghallgatások alapján indult ellene nyomozás, majd 1962-ben kiadták a letartóztatási parancsot. Valószínűleg időben értesült róla, és titkos egy szervezet (ODESSA) segítségével sikerült elmenekülnie. Felesége 1967-ben elvált tőle, és a család közölte, hogy Aribert Heim Dél-Amerikában meghalt.

2001-ben azonban egy ügyvéd beadta az adóelengedési kérvényt a náci bűnös nevében, és ezt tekintik bizonyítéknak, hogy a keresett személy életben van. Az ügyvéd ellen nem emeltek vádat, hiszen a szakmai titoktartás kötelezi, így védence címét, tartózkodási helyét nem adta ki. A berlini rendőrség szerint a halott ember bankszámlájáról 2000 és 2003 között több mint száz pénzátutalás történt, méghozzá spanyol címre, a Costa Blanca-ra, ahol sok gazdag német nyugdíjas tölti élete alkonyát. Az elmúlt héten a német rendőrség megállapította, hogy 300.000 eurós átutalást kezdeményeztek Heim berlini bankszámlájáról egy olasz festő és francia felesége címére Palafrugell-be. A pár (akik ellen nem indult eljárás) a pénzt azonnal tovább küldte egy costa blanca-i faluba Roses-be. A spanyol rendőrség most ellenőrzi a környéket és keresik a gazdag német úriembert valamelyik jómódú privát idősotthonban. Egyes feltevések szerint, Heim egy luxusjachttal már meglépett, és az ugyancsak spanyol üdölőhelyen, a costa del-sol-i Marbella-ba van, bujkál, amely több SS tisztnek is adott már otthont a múltban.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home