Friday, October 07, 2005

A George Washington Egyetem előadói

A Fehér Háztól négy háztömbre, kongresszusi törvény alapján, 1821-ben létrehozott George Washington Egyetemen tartott előadást Gyurcsány Ferenc. Mint arról a magyar média beszámolt, mindenekelőtt az MTI alapján. A Népszabadság főcímben emelte ki az előadás mondanivalóját:

Gyurcsány: a magyarok győzni akarnak, de versenyezni nem
A miniszterelnök angol nyelvű előadás tartott az Elliott School zsúfolt előadójában

NOL • Népszabadság Online • 2005. október 7.

Felettébb érdekes, hogy a nyugati angol nyelvű sajtó az AP jelentését vette át, mely kiemeli: „A magyar miniszterelnök szerint az USA, Európa sorsára juthat” (Hungary PM: U.S. Could Face Europe‘s Fate) Eszerint Gyurcsány azt próbálta hallgatóságának elmagyarázni, hogy amilyen magabiztos volt Európa a 19. század végén, mint a világ vezetőhatalma, két (világ)háború következtében a 20. század végére lemaradt. Gyurcsány sok hasonlóságot fedezetett fel a 20. század elejei Európa (hanyatlása) és a 21. századi USA között.

Nem tudom, hogy itt fordítási vagy másfajta félreértési probléma van/volt, de az MTI jelentésből más olvasható ki. Sőt, a Népszabadság főcíme is másként hangzik angolul, mint azt az MTI jelentésből átvették. A „…. magyarok győzni akarnak, de versenyezni nem…..” (MTI) idézet az AP szerint így hangzott: „A nagy európai konfliktus: szeretnénk győzni, de a többség nem versenyez. Verseny nélkül győzni. Ez az igazi kihívás!” ("The big European conflict: We would like to win, but most of us do not compete," Ferenc Gyurcsany said. "Winning without competition. This is the great challenge.") (Eszerint nem a magyarokról, hanem Európa és Amerika viszonyáról beszélt a miniszterelnök!)

Majd az MTI jelentés végén azok neve olvasható, akiket már megtiszteltek a rektori érdeméremmel (President’s Medal)

Az egyetemi talárt viselő Gyurcsány Ferencet az egyetem rektora, (ottani elnevezéssel elnöke) Stephen Joel Trachtenberg Elnöki Érdeméremmel tüntette ki. A korábbi kitüntetettek között van Václav Havel volt cseh elnök, Simon Peresz volt izraeli kormányfő és Mahail Szaakasvili grúz elnök. (MTI)

Igazán, ez keltette fel az érdeklődésemet egy kis kutakodásra, mert az angol nyelvű jelentésekben Havel neve mellett mindenütt ott van Gorbacsov neve is, mint a megtisztelő egyetemi kitüntetés tulajdonosáé. Vajon, miért hagyta ki a névsorból a volt szovjet vezető nevét az MTI és a Népszabadság is? (Igaz, Gorbi pénzt kapott előadásáért, USD 25.- volt a belépődíj) Az egyetem honlapjáról aztán megtudtam, hogy szeretettel látnak vendégül „érdekes” embereket, akiknek mondaniuk kell egy rövid beszédet, majd átadják az emlékérmet, amit az egyetem rektora alapított 1988-ban, amikor kinevezését elfogadva hivatalba lépett.

Az is kiderült, hogy a magyar hírekben is megemlített grúz elnök Mahail Szaakasvili, ennek az egyetemnek volt a diákja, jogot tanult.
A rektori érdeméremmel kitüntettek között található még (amiről a magyar jelentések hallgatnak)
Abba Eban, egykori izraeli ENSZ nagykövet, külügyminiszter,
Walter Cronkite, US újságíró
Luis Alberto Lacalle, egykori uruguay-i elnök,
Constantinos Stephanopolous, egykori görög elnök
Joseph Lieberman, amerikai szenátor, egykori demokrata alelnök jelölt
Chiang Chen, hong kong-i üzletember
C.J. (Chien-Jen) Chen Taiwan főképviselője a US-ben (valójában nagykövet, de ezt a titulust nem viselheti)

Dave Brubeck, jazz zenész
Ion Iliescu, egykori román államelnök

Ez utóbbi azért is érdekes, mert Iliescu már két éve tulajdonosa annak a kitüntetésnek, amit most Gyurcsány is megkapott. De talán ennél is érdekesebb, hogy mindkét előadó témája hasonló volt. Ez a két meghívó összehasonlításából derül ki.

Gyurcsány előadásának címe: Egy fejezet a transzatlanti kapcsolatokban: a magyar hozzájárulás („A New Chapter in Trans Atlantic Relations: The Hungarian Contribution." )
Iliescu előadásának címe: Romániai utazás: Belső reform és nemzetközi biztonság, hozzájárulás a transzatlanti integráció és globalizáció értelmében. ("The Romanian Journey: Internal Reform and International Security Contribution in the Context of Transatlantic Integration and Globalization,")
Megjegyezendő, hogy Iliescu kitüntetésekor megjelent és beszédet mondott Zbigniew Brzezinski, egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó (is).

Gyurcsány rövid bemutatása az egyetemi hallgatóságnak a következőképpen hangzik magyarul:


Gyurcsány miniszterelnök ifjúkorában érdeklődött a politika iránt. Később aktív és sikeres üzletember lett. Majd 2002-ben visszatért a politikai életbe, mint ifjúsági és sportminiszter. 2004-ben miniszternek választották.



.
Megjegyzés
Kutakodásaim közben a GW Egyetem anyagában rátaláltam Nyers Rezső és Grósz Károly 1989 júliusi moszkvai látogatásának és Gorbacsovval folytatott tárgyalásaik titkos jegyzőkönyvére, ill. annak kivonatos angol fordítására. Valószínűleg Gorbacsov előadási anyagának része volt.
.
És, ilyenről nem számol be a magyar sajtó!


.
.
Kapcsolódó anyagok
Ami a tengerentúlról nem jött át
Washingtoni út egy kaptafára (?)
9/11 és a kormányfő emlékezete


0 Comments:

Post a Comment

<< Home