Sunday, September 25, 2005

Hogyan lesznek a vesztesekből győztesek ?

Két kelet-európai virtuóz tartja izgalomban, és állítja nehéz döntés elé a szöuli komolyzene rajongókat. Ugyanis a két kiváló zongoraművész, a horvát Ivo Pogorelich és a lengyel(-magyar) Piotr Anderszewski, ugyanaznap (október 06-án), ugyanabban az időben (este nyolckor) koncertezik a dél-koreai főváros két különböző koncerttermében. Az erről beszámoló dél-koreai hírportál kiemeli, hogy mindkét zenei kiválóságra akkor figyeltek fel és lettek világhírűek, amikor épp nem nyertek zenei versenyt.

Ivo Pogorelich 1980-ban részt vett a varsói nemzetközi Chopin-versenyen, ahol a harmadik fordulóban a zsüri leszavazta, tehát kiesett. Erre föl a világ egyik leghíresebb élő női zongoristája, a zsüritagnak meghívott Martha Argerich mérgében és tiltakozásul otthagyta a versenyt, miközben zseninek nevezte a fiatal horvát zongoraművészt. A sajtó és a zenekedvelők ettől figyelik (rajongással) Pogorelich játékát.

A magyar anyától származó lengyel Piotr Anderszewski pedig a varsói Chopin-versenyhez hasonló értékű leeds-i zongoraversenyen, 2000-ben, játék közben állt fel azzal, hogy nem tetszik neki a saját előadása. És ezzel a hírnév biztosítva volt! Különben mostani szöuli fellépése - web-oldala szerint - nem szerepel a naptárában. Úgy tűnik, Japán túrnéja során "fűzték meg", hogy útban Európa felé Szöulban is álljon meg. Anderszewski játékáról a magyar kritikusok (is) megosztottak, mint az a hazai sajtóból kiderül.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home