Friday, September 23, 2005

Vízumokról általában

A hvg.hu.blog írt arról, hogy államelnökünk, Sólyom László, beiktatásakor még azt mondta, hogy semmilyen formában nem megy az US-be, amíg ott ujjlenyomatot kérnek, vesznek az országba érkezőktől. Aztán kb. másfél hónap múlva már ott ült Bush elnök mellett az ENSZ közgyűlés idején.

Ekkor felvetődött bennem: ha Sólyom úr karakán ember, akkor ezt a mutatványt csakis ENSZ vízummal csinálhatta meg. Hiszen a kecske-káposzta (plusz a “face saving”) elve alapján így lehet csak ezt a gordiuszi csomót átvágni. Húúú, be szép képzavaros hasonlat! Az Egyesült Államok ugyanis 1947-ben kötelezettséget vállalt, hogy valamennyi ország vezetője számára biztosítja az ENSZ-be való eljutását, függetlenül attól, hogy az állam milyen viszonyban áll a US-szel. Persze volt bennem egy kis kétely, mivel hasonló trükkel jutott el New York-ba az iráni elnök is, akinek “priusza” van. Terrorista gyanús az illető. – legalábbis egykori amerikai túszok szerint. Szóval, ez a párhuzam meglehetősen furcsa szájízt adott Sólyom László Amerikában való váratlan feltűnésének.

Aztán egy olvasó hívta fel a figyelmemet az index.hu cikkére, mely megerősített gyanakvásom helyességében. A köztársasági elnök “ENSZ-vízum”-mal utazott Amerikába, az államfő sajtóirodája szerint. Ez adta az ötletet, hogy utánanézzek: mi is az az “ENSZ vízum”? Mit értünk “ENSZ-vízum” alatt? Mint kiderült, ez a US tranzit-(vagy átutazó) vízum egyik fajtája, az úgynevezett C2 típusú vízum, mely csak az ENSZ székházban, valamint attól 25 mérföldes (kb. 40 km) körzetben való tartózkodásra jogosít. Eddig ennek megadását egyetlenegy államfőtől sem tagadták meg az amerikai hatóságok (pl. Castro-nak sem). Ugyanakkor Arafat-ot 1988-ban még így sem engedték be a USA-ba.

Aztán elkalandoztam, surf-öltem a vízumok világába. Mint kiderült a US tranzit-vízumot meg lehet kapni bármelyik amerikai határátkelőnél, és az ott szolgálatot teljesítő határőrtől (bevándorlási tiszttől) függ, hogy mennyi időre adja. Arról nem szól az info, hogy ott is kell ujjlenyomat, és mennyibe kerül a helyben kiváltott átutazó vízum. (plusz fénykép stb.). Mindenestre érdekes, és jó tudni, hogy ha van megnevezett célország, és elég pénzünk az amerikai tartózkodásra, akkor így is el lehet jutni az “ígéret földjére”.

Aztán megtaláltam a US külügy web-oldalán azt az összeállítást, hogy az amerikai állampolgároknak hova kell vízum, és milyen feltétellel. Eszerint, aki Magyarországra akar jönni, mint turista, akkor 90 napos tartózkodásnál kevesebb időre nem kell vízum, viszont be kell mutatnia a retúr repülőjegyét és, hogy elég pénze van-e az itt tartózkodásra. Aki egy évnél tovább akar Magyarországon maradni, annak AIDS vizsgálaton kell keresztül esnie. Aki akár munkavállalás, akár bármely más okból hosszabb időt kíván eltölteni hazánkban, annak a szükséges engedélyeket még beutazás előtt, a US-ben kell kérvényeznie és elintéznie. Ehhez három cím van megadva: a washingtoni nagykövetség valamint a new york-i és a los angeles-i konzulátus.

Végül egy friss hír Szlovákiából. Az EU15 , azaz a “régi” EU-tagállamokban kiadott, ill. oda érvényes vízummal a jövőben a 10 “új” tagállamot is fel lehet keresni minden további nélkül. Igaz, az itt tartózkodás ilyen esetben csak öt napra érvényes, viszont az ilyen külföldieknek, “idegenek”-nek nem kell tranzit-vízum vagy tartózkodási engedély, pl. Magyarországra. Ezt a javaslatot még az EU parlamentnek és az új tagállamoknak el kell fogadniuk. Ha ez megtörténik, akkor jelentős bevételtől fog Magyarország elesni, hiszen vízummentesek lesznek a Nyugat-Európában élő és dolgozó vendégmunkások, pl. a törökök.

3 Comments:

At 4:22 PM, Anonymous Anonymous said...

"Aki egy évnél tovább akar Magyarországon maradni, annak AIDS vizsgálaton kell keresztül esnie."

Ez minden kulfoldi allampolgarra ervenyes es a mo-i tartozkodasi engedelyhez szukseges.

 
At 8:50 PM, Anonymous Anonymous said...

Mit ért ezen S. László, hogy "semmilyen formában..."?
- magánszemélyként nem teszem be a lábam az USA-ba
- ENSZ közgyűlésre ENSZ vízummal utazom
- közt. elnökként nem mernek velem szórakozni

 
At 11:37 PM, Blogger Pocakos said...

A Magyar Hírlap augusztus 04.-i számában ezt nyilatkozta:
MH: Európai elkötelezettsége elfordulás Amerikától? Mit gondol a terrorizmus elleni harcról?
Sólyom László: El kell ismerni Amerika súlyát és szerepét. De azt is képviselem: ne essünk túlzásokba a rendkívüli intézkedésekkel és jogkorlátozásokkal. Én például addig nem megyek – tudósként sem mentem – az Egyesült Államokba, amíg ujjlenyomatot kell adnom.

 

Post a Comment

<< Home