Saturday, August 12, 2006

Comingout

Ezzel az angol szóval, kifejezéssel szokták jelezni, nevezni, ha valaki (végre) be meri vallani „másságát”. „Előjön” (coming out) és a nagy nyilvánosság előtt „bevallja”, hogy ő bizony „más” (pl. homoszexuális) és - jobb esetben – közli, hogy „ez van”, és „nincs mit megbánni”. Sőt – valahogy, valahol – még büszke is rá a vallomástévő.

A hétvége nagy és szenzációs „Comingout”-ja azonban nem egészen fedi ezt a lassan már bevett szokást. „Csodálkozás Grass SS-Comingout-ján” címet adta a Spiegel Online mai (augusztus 12.) sajtószemléjének, ami a FAZ -ban (Frankfurter Allgemeine Zeitung) megjelent Günther Grass interjúra utal.

Ebből megtudhatjuk, hogy az irodalmi Nobel-díjas Günther Grass szeptemberben megjelenő önéletrajzi regényében beszámol késői gyermekkora eddig eltitkolt részleteiről. Mint az a Reuters német nyelvű hírében is olvasható: Günther Grass 15 évesen önként jelentkezett a Hitlerjugendbe. Az 1927-ben Danzig-ban (ma a lengyelországi Gdansk) született Grass, tehát 1942-ben – a sorsdöntő sztálingrádi csata és vereség előtt – (gyerekfejjel) határozta el, hogy belép az azóta hírhedtté vált szervezetbe, mert ezen keresztül szeretett volna tengeralattjárón szolgálni. A haditengerészethez ekkor már nem vettek fel ennyire fiatalokat. 17 évesen (1944) az SS alá tartozó "Frundsberg" hadosztályhoz osztották be munkaszolgálatra, repülőterek földi személyzetének pótlására. Rá egy évre (1945), 18 évesen pedig megkapta a valódi behívót a Waffen-SS-hez. A FAZ-ban közölt interjúban kifejti – épp úgy, mint szeptemberben megjelenő könyvében -, hogy akkoriban fogalma sem volt az SS rémtetteiről. Úgy tudta, hogy az egy elit alakulat, és azt beszélték akkoriban, hogy sokan meghalnak közülük, mert veszélyes feladatokat bíznak rájuk. Bűntudatot nem érzett sem akkor, sem később. Viszont a háború óta egyre fokozódó szégyenérzete van amiatt, ami történt, és ahogyan történt: az ország összeomlása, a hitleri őrület hatalomra kerülésének meg nem akadályozása.

.
Számomra az az igazán meglepő, hogy Grass mindezt ilyen jól tudta leplezni, és minden kényszer nélkül önként tudott előjönni. Ez számomra a csoda. Meg az, hogy senkinek sem jutott az eszébe a kiváló író múltjában vájkálni. Pedig szókimondása miatt elég sok támadás érte élete folyamán.

2 Comments:

At 10:36 PM, Anonymous Anonymous said...

Úgy látom, maga a tény téged sem lep meg. Azért kíváncsi lennék, elmondta/elmondja-e a könyvben a teljes igazságot. Különösen ez a kitétel érdekel: "...keinen Schuss abgegeben zu haben", egy elit alakulatnál azért néha lőni is kell.

Üdv
Rob

 
At 8:55 PM, Anonymous Anonymous said...

És mi van, ha ez csak reklám. Ennél nem igen lehet egyszerűbben megoldani, hogy széles körben elkezdjenek beszélni a megjelenő könyvről. De a "német nemzet lelkiismerete" nem akar több könyvet írni? Mert ezt már nehéz lesz marketing szempontból überelni (ha csak ki nem jelenti, hogy zsidó, vagy cigány).

 

Post a Comment

<< Home