Wednesday, March 29, 2006

Fura egy világ

Két hete már, hogy kaptam egy e-mail-t Izraelből a következő fejléccel:

Sent: Tuesday, March 14, 2006 5:09 PM

Subject: Fw: Haifan egy utca hordja nevet. "Hasidei haolam" kierdemelte.

A levélben egy hosszú szöveg (cikk?) volt Carl Lutz-ról, a svájci diplomatáról, aki a vészkorszakban sok zsidót mentett meg Budapesten. Hőstettét egy furcsa szobor örökíti meg a Dob utca és Rumbach Sebestyén sarkán, amit első látásra valami török időket idéző emlékműnek véltem, - és Dugonics Tituszra emlékeztetett. Csak amikor közelebb mentem, a feliratból tudtam meg, hogy Carl Lutz emlékére készült. Az Izraelből kapott – magyar nyelvű – e-mail sok érdekes részletet közöl a svájci diplomatáról, életéről, tetteiről. Gondolom, az e-mail küldője is épp ezért “forward”-olta nekem.

Hogy miért írok most erről? Azért, mert a hírek szerint ma avatták fel Lutz emléktábláját. Utcát azonban még nem neveztek el róla Budapesten, nem úgy, mint Haifában, - ahogy azt a fenti tárgycím is bizonyítja. Talán ez is benne volt a levél küldőjének szándékában, akit a nyilaskeresztes Hubay Kálmán testvére bújtatott 1944-45-ben. Erre mondják fura egy világ.

.
PS.
Időközben kinyomoztam: az e-mail-ben küldött hosszú szöveg eredetileg az ÉS-ben jelent meg “Carl Lutz és a magyar holocaust” címmel, - azaz megkerülte a félvilágot, míg hozzám érkezett.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home