Friday, February 03, 2006

A blog jővője

“Blogol a miniszterelnök”. Ez a hazai blog-szféra, vagy -társadalom beszéd- és fórum-témája. A fogadtatás, a visszhang: vegyes, vagy inkább akkora az újdonság ereje, hogy a megszólalási kényszert érző bloggerek (köztük jómagam is - ) igyekeznek valami “okosat”, frappánsat odamondani. (Véleményt eddig csak hozzászólásként nyilvánítottam - Médiablog, ParlamnetBLOG) Két megjegyzés késztet erre a beírásra. Az egyik Korbely Gyuri előrelátó és jogos kérdése:

“……választás után három hónappal vajon mi lesz abban a miniszterelnöki blogban - eredménytől függetlenül….”

a másik pedig a Népszabadság erre való utalása. Hiszen a nol felelős szerkesztője elárulja, hogy

”… a Népszabadság Online szerette volna, ha (a kormányfő) a NOL blogfelületét választja….”

Erről a Népszabi ajánlatról egy 90-es éveki történet jut az eszembe. Hosszú távollét után találkoztam egy volt ált. iskolai osztálytársammal, és a kölcsönös érdeklődés közben rákérdeztem, hogy mit csinál. Válasz: “A kormánylapnál dolgozom”. Nem értettem, ill. nem tudtam, hogy melyik a “kormánylap”, mivel “Nyugaton” ez a fogalom ismeretlen, ott legfeljebb “kormány közeli” lap létezik. Hiszen a kormányok változnak, a lapok “profilja” (beállítottsága) viszont ezt nem követi. Rá is kérdeztem: “Ha a következő választáson változik a kormány, akkor is “kormánylap”-nak fogod, fogjátok nevezni az Új Magyarországot?” Mire a barátom: "Ez egy jó kérdés! Szerintem erre még senki sem gondolt.”

Valami hasonló futott át az agyamon, amikor a kormányfő blogjának sorsáról írt sorokat megláttam a Népszabadságban. Vajon a NOL-nál gondoltak-e arra, hogy politikai hovatartozás nélkül blogfelületet biztosítanak a mindenkori kormányfőnek, miniszterelnöknek? És, vajon a mindenkori kormányfő, miniszterelnök blogolna-e a NOL felületén?

Szerintem Gyurcsány, mint kormányfő, bölcs döntést hozott, amikor nem élt ezzel az ajánlattal. Viszont Korbely barátom gondolatára még nem láttam választ a net-en. Azaz a "Gyurcsány Ferenc blog" a választások után is ilyen intenzitással fog működni – akár ellenzékben is – ennek az Alapítványnak (AMOBA) a web-oldalán?



1 Comments:

At 6:48 PM, Anonymous Anonymous said...

A kérdés felvetése jogos. Egyébként javaslom kezdjünk visszaszámolásba... vajon hány nap fog eltelni az Orbán blog elindulásáig?

 

Post a Comment

<< Home