Monday, January 23, 2006

Alapkamat

Maradt az alapkamat, miközben egyesek emeléssel, mások csökkentéssel ijesztgetik a jónépet. Ezt a bizonytalanságot csak növeli a választási kampány részévé tett devizahitelek (árfolyam)változása. A jobboldal egyszerre nagyon sajnálja a devizahitelekben kölcsönt felvetteket. Nos, én akkor csatlakoznék e huhogó táborhoz, ha tisztán látnám: mekkora különbség van a két hitel (deviza és forint) “konstrukció” között hosszútávon? Ugyanis erről nem szólnak az “aggódók”. Magyarán: amikor az illető eldöntötte, hogy melyik hitelformát veszi igénybe, akkor – ismerve a magyar embert – rendesen utánajárt és számolt(!), hogy – hosszútávon – hogyan jár jobban? Arról ugyanis nem szólnak a hazai tudósítások, hogy mikor, milyen feltétellel, körülmények között egyenlítődik ki a két hitelforma közti különbség? Mekkora árfolyamesésnek és (külföldi) kamatemelésnek kell bekövetkezni ahhoz, hogy a magyar forintos konstrukciókkal megegyező összeget kelljen fizetni? De ezt a szintet elérve is csak arról lehet beszélni, hogy “nem érte meg” – vagy optimistán “legalább eddig megérte” - hiszen forintos alapon is ugyanannyit kell majd ezentúl fizetni. Tehát, még (nagyon) messze vagyunk attól, hogy valóban sajnáljuk a devizahitelt felvetetteket.

Ugyanakkor a Bloomberg internetes híreit figyelve már a hétvégén jelezték, hogy romlani fog a dollár az euróhoz (és ezzel a forinthoz) képest. Ennek, pedig az elsőszámú oka, hogy az Európai Központi Bank főközgazdásza, Otmar Issing, még a múlt héten sejtette, hogy a bank emelni fogja az eurózóna alapkamatát. A bejelentés hatására indult el az euró felfelé, a dollár pedig lefelé. Az EKB elsősorban a magas olajárral, és annak kihatásával az EU inflációjára magyarázza az esetleges (újbóli) kamatemelést. Egyes valutakereskedők euró vásárlást javasolnak befektetőinknek. Az energiaárak emelkedésének több oka is van: a kemény (európai) tél, a bizonytalan orosz földgáz, a felkelők által veszélyeztetett nigériai kőolaj kitermelés stb. A dollár romlását nagyban befolyásolhatják az iráni események. Irán, az OPEC második legnagyobb kőolaj kitermelője, már jelezte, hogy kivonja a nyugati bankokban tartott devizakészletét, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa jövő hónapban tárgyalja az iráni atomprogramot. Közben a pénzvilág már számol az amerikai és európai valuta körüli “mozgással”, és az óvatosabbak már a “semleges” svájci frankra váltják át tartalékukat.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home