Tuesday, September 27, 2005

Megpecsételődött az "Aranyvonat" sorsa

Egy floridai bíróság lezárta azt a több mint öt éve folyó pert, melyet magyar Holocaust túlélők indítottak az Egyesült Államok ellen, az úgynevezett „Aranyvonat” ügyben. A vád szerint a magyar zsidóktól összerabolt értékeket Németországba szállító vonatszerelvényt elfogta és lefoglalta a hitlerizmus alól Európát felszabadító szövetséges amerikai hadsereg. A lefoglalt javakat azonban nem szolgáltatták vissza jogos tulajdonosaiknak, hanem a vagonokat részben megdézsmálták, részben pedig az értékes műtárgyakat elárverezték, mondván tulajdonosaik ismeretlenek. A 60 éve történt igazságtalanságba nem nyugodott bele több Floridában élő egykori magyar Holocaust túlélő, és jóvátételi pert indítottak választott hazájuk, a második világháborúban győztes USA ellen. Márciusban már megszületett az elsőfokú ítélet, mely szerint az Egyesült Államok összesen 25,5 millió dollár kártalanítást fizet a világszerte még élő mintegy 62.000 Holocaust túlélő magyar zsidónak. Az ítélet ellen vagy 350 érintett élt fellebbezési jogával, azt követelve, hogy csakis a károsultak részesedjenek ebből az összegből. Patricia Seitz, szövetségi bíró hétfői jogerős döntése viszont kimondja: a 25,5 millió dolláros kártalanítást zsidó szervezeteken keresztül kell eljuttatni a rászorulókhoz. Az Egyesült Államoknak, pedig nyilvános bocsánatot kell kérnie a dicstelen katonai akció miatt. A pénz elosztását illetően, annak több mint 40 %-a Izraelbe, 22 %-a Magyarországra, 21 %-a az USA-ba, 7 %-a Kanadába, a fennmaradó részét pedig a világ többi országába kell szétosztani a magyar Holocaust túlélőknek, az elkövetkező öt évben.


Kiegészítés
A bírónő kiszámította, hogy ha ezt az összeget mindenegyes túlélőnek egyenként ítélték volna meg, akkor az ügyvédi és egyéb költségek levonása után fejenként USD 300.- jutott volna mindenkinek. Ugyanakkor, a US törvények szerint hasonló esetekben, mint ez (amikor az állam fizet), a maximális kárpótlás fejenként 10 ezer dollár. Ez a 62.000 túlélőt figyelembevéve 620 millió dollár lenne. Az amerikai kormány ekkora összeget nem fizetett volna. Így “fair” (salamoni) döntésnek tartják az ügy és az amerikai bírósági gyakorlat jó ismerői a hétfőn kihirdetett jogerős ítéletet.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home