Sunday, April 22, 2007

Elgondolkoztató

E-mail-ben hívták fel a figyelmemet erre az oldalra. Nem tudom, kik a szerzők. Úgy látom nem súlyoznak. Egyformán jelzik - igen látványosan, és hétpercenként frissítve - bármi terrorgyanús esemény történik a világban. Legyen az egy öngyilkosmerénylő okozta vérfürdő vagy csak egy áruházi bombariadó. Ennek ellenére elgondolkoztató: milyen világban is élünk........

Monday, April 16, 2007

Közelebb a kiadatáshoz


Ezzel a címmel írnak az ausztrál lapok, hírportálok a ma reggeli döntésre reagálva, miszerint a Szövetségi Bíróság elutasította Charles Zentai Károly és egy hamisítással gyanúsított ír (Vincent O’Donoghue) az ausztrál jogrendszer hiányosságaira vonatkozó beadványát. Mindkét férfi azzal érvelt, hogy a helyi (Perth város) bíróság nem illetékes nemzetközi kiadatási ügyben. A beadványt már egyszer elutasította az Államszövetségi Bíróság egyik bírája, akinek határozata ellen joga volt a kiadatásra váró két férfinek fellebbezni, arra hivatkozva, hogy a döntést az egész testületnek kell meghoznia. Ez történt most meg. Ma reggel hirdették ki, hogy a testület (három szövetségi bíró) is helyben hagyta a jelenlegi ausztrál jogszabályt, miszerint a helyi bíróság vizsgálja meg a nemzetközi kiadatási kérelem jogszerűségét. Ezzel Zentai ügye visszakerült a helyi bírósághoz, azaz ismét a perth-i bíróság foglalkozik a magyar kiadatási kérelemmel. Persze az ausztrál jogi lehetőségeket még mindig nem merítette ki a háborús bűnnel gyanúsított egykori magyar katona. Mint fia, Ernie Steiner Ernő, a döntés ismertetése után közölte: valószínűleg a Legfelsőbb Bírósághoz fognak fordulni.


Mindebből a magyar média a következőket vonta le a hirkesero.hu címei alapján:


Elutasították a háborús bűnös Zentai fellebbezését (Népszabadság - NOL)

A Klubrádió már fantáziál, igaz címe végén ott a kérdőjel:

Kiadhatják Charles Zentait Magyarországnak? (Klubrádió)

A Hírszerző pedig már készpénznek veszi a Klubrádió hírét, címét (kérdőjel nélkül!)

Kiadhatják Magyarországnak Charles Zentait (Hírszerző.hu)

A legmeglepőbb az origo.hu jelentése, miszerint Zentai egy "agg nyilas" (sic!) - ezt a címet később módosították, de a hirkereso.hu-ban fellelhető. Valamint az MTI-re hivatkozva azt írják, hogy a "....A magyar hatóságok 2005 tavaszán kérték kiadatását, az ügy azóta húzódik, előbb az eljárás jogosságát támadták a férfi védői, majd a kiadatásról szóló döntést fellebbezték meg...."

Ez nem igaz! Még mindig nincs döntés a kiadatásról !!!!

Ennyit a (pártatlan) magyar hírközlésről.




.
A Zentai story



.



Friday, April 06, 2007

Blogolás élőben, a világűrből

Naponta küldi majd beszámolóját a világűrből Charles Simonyi Károly dr., a híres Simonyi professzor fia, aki április 07-től 11 napot tölt a nemzetközi űrállomáson. Mint a PR/Newswire jelenti, a helyszíni közvetítéseket Simonyinak a Microsoft-nál kifejlesztett, és díjnyertes saját web-oldalán lehet követni a NASA segítségével. Az oldal ÉL”, így már most is lehet ismerkedni a nagy kalanddal, csak tessék idekattintani.

Thursday, April 05, 2007

Barátok közt

A SANA szír hírügynökség jelenti Budapestről, hogy a szír Baath (Arab Szocialista) Párt küldöttsége tegnap (április 4-én) megbeszélést folytatott a Magyar Kommunista Munkás Párt-tal. A szűkszavú jelentés szerint a megbeszélés középpontjában a két baráti - (friendly) és nem testvéri (brotherly) párt együttműködése és a két nép közös érdekeinek továbbfejlesztése állt. A jelentés nem nevezi meg a szír delegáció vezetőjét, csak annyit árul el róla, hogy ő a Pán-Arab Vezetés Tájékoztatási Irodájának az igazgatója.

Most jó lenni fapadosnak

A londoni székhelyű AFX gazdasági hírügynökség az MTI-re hivatkozva jelenti, hogy fennakadás várható ma (csütörtök) délután három és szombat délután félnégy között a budapesti repülőtéren, Ferihegyen. A Celebi (Cselebi) török cég alkalmazottjai, a csomagkezelők, ill. szakszervezeteik hirdettek kétnapos sztrájkot, mivel nem tudtak megállapodni a béremelésben. A londoni hírügynökség megjegyzi, hogy a sztrájk ellenére előreláthatólag nem törölnek egyetlen járatot sem, de a várakozási idő jelentősen meg fog nőni. Ez alól csak a Malév és a (fapados) SkyEurope a kivétel, mert ennek a két légitársaságnak saját csomagkezelő személyzete van.


Frissítés:

Az MTI angol nyelvű híre szerint a sztrájk mégis 150-160 járat törlésével jár. Ugyanakkor bővült a nem érintett légitársaságok köre. Eszerint elindulnak (és megérkeznek) az

Aeroflot
Aer Lingus
Air Berlin
Air France
Austrian Airlines
SCA
Egypt Air
Finnair
Hainan
KLM
LOT
SAS
és a Tarom
budapesti járatai.


Viszont biztos, hogy járatait törli a

Alitalia
British Airways
Delta Airlines
Luxair
Swiss
Travel Service
Lufthansa
Turkish Airlines
Wizzair
Germanwings
easyJet
Jet2.com
Norwegian Air
Smart Wings
Sterling


Tuesday, April 03, 2007

A Führer megfosztása

Mint azt a világ hírügynökségei jelentik, egy keleti-tengerparti kisváros a mai napon (2007. április 2-án) törölte díszpolgárai sorából Adolf Hitlert. A Rostock közelében fekvő Bad Doberan önkormányzata egyhangú határozata értelmében a Führer többé nem a város díszpolgára. A hír két okból is meglepő, miért tartott ennek a határozatnak a meghozatala ilyen sokáig, ill. miért lett ez hirtelen ilyen sürgős.

Ez utóbbira a válasz egyszerűbb. A városhoz tartozó tengerparti üdülőhelyen, Heiligendamm-ban tartják idén júniusban a világ (gazdasági) vezető hatalmai, ill. azok állam- és kormányfői, a G8-ak, esedékes csúcstalálkozóját. A készülődés közben jöttek rá, hogy a díszpolgárok nevét tartalmazó könyvben (még mindig) ott szerepel Adolf Hitler neve. A vendéglátók részére esetleg kínos helyzet elkerülése érdekében sürgősen törölni kellett az egykori díszpolgárt. Mint arról pl. az ausztrál lapok is beszámoltak, a náci időkben több mint négyezer német város választotta díszpolgárává a Führert. Majd, 1945-ben, a legtöbb megfosztotta az ország teljes pusztulását okozó vezért, ettől a megtisztelő és kitüntető címtől. A keletnémet Bad Doberan-ban azonban megfeledkeztek erről. Így az NDK fennállása alatt senkinek sem jutott az eszébe a címfosztás. Ráadásul, Bad Doberan volt az első náci város, mely 1932-ben, tehát még Hitler hatalomra jutása előtt, a Führernek díszpolgári címet adott.


Közben egy alsó-szászországi szociáldemokrata képviselő javasolta, hogy Hitler-t poszthumusz fosszák meg német állampolgárságától. Ez amolyan szimbolikus aktus lenne, de talán sokat segítene a német nép külföldi megítélésében. A javaslatot többen ellenzik. Elsõsorban a jogászok, mert szerintük halála után senkit sem lehet megfosztani állampolgárságtól. Erre nem csak példa, de törvény sincs. Mások arra hivatkoznak, hogy a történelemben betöltött negatív szerepe ellenére világszerte a legismertebb német. A legjobban persze az osztrákok tiltakoznak, már az ötlet ellen is. Talán érthető módon.

A bécsi Kurier részletesen beszámol Hitler állampolgárságáról. A későbbi Führer az osztrák-bajor határfolyó, az Inn, menti Braunau-ban született, és a 20-as években kiállított osztrák útlevele szerint festőművész és író, osztrák állampolgár. Igaz, állandó lakhelye nem szerepel az útiokmányban. Hitler ekkor tájt, már a bajor nemzetiszocialisták vezére. A sikertelen müncheni puccs után öt év börtönre ítélik, de egy bíró jóvoltából csak egy évet ül (mialatt megírja a „Küzdelmem” (Mein Kampf) címû pamfletjét), és az akkori német törvényeknek megfelelően, mint osztrákot kitoloncolták az országból. Hitler, hogy vissza tudjon térni elvbarátai közé, Linzben rögvest benyújtotta az osztrák állampolgárság kötelékéből való elbocsátási kérelmét. Ezt az engedélyt 1925 május 14-én meg is kapta, és ettől a perctől a „minden németek németje” hét éven át hontalanként agitált Bajorországban, ill. egész Németországban. Elvtársai a náci pártban végül egy kis trükkhöz folyamodtak: az alsó-szászországi Braunschweig-ben olyan állami, hivatali állást találtak számára, amelynek betöltését a törvények német állampolgársághoz kötötték. A befolyásos helyi nácik végül elintézték, hogy vezérük 1932-ben (a közelgő parlamenti választások előtt) megkapja a német állampolgárságot, anélkül, hogy egy napot is dolgozott volna új munkahelyén. Viszont képviselőként indulhatott az év végi birodalmi választáson.

Az üggyel kapcsolatban a bécsi Kurier megszólaltat egy osztrák történészt, aki szerint Hitler egyértelműen német, hiszen már a 30-as években is sok vita folyt a Führer német vagy osztrák. Mivel akkoriban a birodalmi vélemény egyértelműen németnek tartotta, azért Hitler igenis német. A történész azonban arról megfeledkezik, hogy vajon ki alakította a 30-as években a “birodalmi véleményt”.

Monday, April 02, 2007

Csapongás

Ezzel a címmel írtam meg gondolataimat az SZDSZ elnökválasztásáról. Akit érdekel, ITT olvashatja.