Wednesday, October 03, 2007

Újságombudsman

Arra büszke a Népszabadság, hogy bírja a kritikát. Így foglalhatnám össze azt a kezdeményezést, hogy (március óta) a lapról kéthetente véleményt mond, ír az „olvasó ügyvédje”. Legalábbis ez fogalmazódott meg, ill. volt kiolvasható az egykori beköszöntőből. Nagyon szimpatikus volt a két felkért „sajtófigyelő” (Majtényi László és Miklósi Zoltán) önvallomása:

„…….a lap, amely független újságombudsmanra bízza magát, nem él az öntömjénezéssel, hinni akar saját hitelességében, független. Újságombudsman, olvasói szerkesztő, az olvasó ügyvédje: többféle név, de hasonló tartalom. Ez az a fickó, aki a kákán is csomót keres, ádáz, beleköt az élő fába is, bánt, kioktat, játssza az eszét, osztja a lapot, beszól, sokszor bírál, csak néha dicsér; miközben lehet, sokkal kevesebbet tud a szakmáról, mint szerencsétlen áldozata….” (Népszabadság)


És valóban, a Majtényi-Miklósi páros négy hónapi tevékenysége alatt ombudsmani feladatot látott el: „az olvasó ügyvédje” volt(ak). Ezt azzal is bizonyították, hogy olvasói levelekből (is) idéztek, az olvasó véleményét, kritikáját is figyelembe vették, azt jelentésükbe beépítették. Függetlenségre és tárgyilagosságra törekedtek, miközben megpróbáltak olyan véleményekről is beszámolni, amiknek sanszuk sincs, hogy a lapban, esetleg annak levelezési rovatában valaha is megjelenhessenek.

Kíváncsian vártam az új újságombudsman, a nagytapasztalatú, „veterán” újságíró Lipovecz Iván kritikai munkásságát. Sajnos csalódnom kellett. Írása inkább kritikai publicisztika – némi személyeskedéssel - , mintsem az „olvasó ügyvédje” szerepkör folytatása. Hiányolom, hogy elmaradt a személyes bemutatkozás, a beköszöntő, az olvasó üdvözlése, (egy kis önvallomással, mint azt Majtényiék tették). Ja, és lemaradt az (amúgy sem mindig működő) e-mail cím, amiből arra következtetek, hogy Ivánt nem nagyon érdekli az olvasók véleménye. Ezért aztán nem is „ügyvéd” (ombudsman), hanem lapkritikus. Kár. Nagy kár.

A net-en közben rátaláltam Lipovecz HVG idők utáni munkássága nyomaira. Mint arról a Népszabadság (is) több mint két éve beszámolt, az egykori főszerkesztő, alapítványa révén folyóiratot indított 2005. júliusában. Az Interneten is fellelhető magazin utolsó bejegyzése, egy meghívó, 2006. szeptember 29.-re, a Hélia Szállóban megrendezendő konferenciára. Aztán az impresszumot tanulmányozva, kiderül, hogy a szerkesztőség tagja – Lipovecz-en kívül - Gombár Csaba, Grendel Lajos, Lendvai Pál és Szájer József. A folyóirat szerzőinek névsorában viszont a Népszabadság négy munkatársa is szerepel. Ez talán sok mindent megmagyaráz az új „ombudsman” személyének kiválasztására.

Lehet, hogy elfogult vagyok (amire megvan az okom), és pollner lelkesedése képviseli a Népszabadság olvasóinak többségét.



1 Comments:

At 12:01 AM, Anonymous Anonymous said...

az olvasó véleményét, kritikáját is figyelembe vették, azt jelentésükbe beépítették – írod. Nem is, hanem minden esetben olvasói levélből indultak ki, ombudsmanhoz illően.

Amúgy meg szerintem a bóhernak is igaza van, de neked meg Pollnernak mindenképpen. 8-) Kár, hogy nem véleményeznek felváltva.

 

Post a Comment

<< Home