Friday, July 06, 2007

Interpretálás

Szinte nincs olyan magyar hírközlőszerv, amely ne ismertetné a Die Welt nevű német lapban megjelent interjút a 75 éves Horn Gyulával. Pontosabban nem ismertetnek, hanem kényük, kedvük és politikai érdekeinek megfelelően idéznek belőle. Még a Népszabadság sem vette a fáradságot, hogy böcsülettel, és szöveghűen adja vissza az interjút, miközben büszkén jelentette, hogy a cikk kefelevonatát, mindenkit megelőzve, beszerezte. („…..A tekintélyes konzervatív újság által már szerdán a Népszabadság rendelkezésére bocsátott interjúban….” – Dési András, Berlin). A kormány- és párt-közeli Népszava sem tartotta fontosnak az interjú hangulatának közlését, közvetítését.

Az interjút volt szerencsém eredetiben elolvasni, méghozzá úgy, hogy közben megpróbáltam kikapcsolni a nyilatkozóval szembeni „előítéleteimet”, és beleképzeltem magam egy átlag német helyzetébe, aki ebből az interjúból ismeri meg annak az embernek a múltját, életútját, akinek nevéhez fűződik a szovjetrendszer megszűnése és a két német állam újraegyesítése.

A cikk Horn méltatásával indít. Megemlíti azt a világot bejárt képet, amin Horn és az osztrák külügyminiszter Alois Mock szimbolikusan átvágják - a Vasfüggönyt jelképező - szögesdrótot az osztrák-magyar határon. Majd nem sokkal később az „endékások” ezrei léphették át a határt Németország nyugati fele irányába. A demokratikus fordulatot követően Horn feloszlatta az állampártot, és megalapította a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), amely elnöklete alatt, 1994-ben, megszerezte első választási győzelmét. Miniszterelnöksége idején (94-98) hatalmas privatizációs hullám zajlott, az ország tagja lett a NATO-nak és kérvényezte az EU-ba való felvételt is. Az országnak tett mindezen szolgálataiért (Verdienste) javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Sólyom László államelnöknek Horn Gyulát születésnapja alkalmából a legmagasabb magyar állami kitüntetésre. Ez aztán heves vitát váltott ki, mivel Horn nem mutat megbánást azért, hogy az 1956-os forradalom idején (azt követően – Pocakos) egy félévig tagja volt a hírhedt munkás-miliciának (Karhatalom - "pufajkások"). Sólyom a kitüntetés elutasítását azzal indokolta, hogy Horn (jelenlegi) véleménye 1956-ról „nem felel meg az alkotmányos értékrendnek”.

Ezen bevezető után olvasható a Horn-interjú, amelyet Krisztina Koenen készített. A név (Krisztina „sz”-szel) alapján a kérdező, magyar.


W
Ön most 75 éves, három társadalmi rendszerben élt, melyek közül kettőben aktív politikus volt. Van valami, amit így visszatekintve megbánt?

H
Így visszatekintve sok mindent másként csinálnék, semmi kétség. De végtelenül büszke vagyok, hogy Magyarország sok minden tekintetben első volt, mindenekelőtt az európai értékrend meghonosításában. Oly sok mindenben elsők voltunk! Csak egy példa: 1980-81-ben – az akkor még szocialista országok közül – elsőként csatlakoztunk a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz. Gyakran ez nem volt olyan egyszerű számomra, de a családom számára sem.


W
Mostanság nyilvános vita folyik Önről. Sólyom államelnök elutasította az Ön párttársai, elvtársai és a Gyurcsány miniszterelnök javaslatát, hogy születésnapján a legmagasabb állami kitüntetésbe részesüljön. Sólyom érvelése szerint Ön 1956-ban kb. egy félévig ahhoz a rendfenntartó erőhőz tartozott, amely (bűn)részese a Forradalom leverésének. Ez nem az a dolog, amit Ön (meg)bán?

H
Ha egy nagy történelmi eseményt akarunk értékelni, akkor annak minden körülményét figyelembe kell venni. Amikor a forradalom kitört, én a pénzügyminisztériumban dolgoztam. 1956 októberében a közrend megszűnt. Elkeseredett utcai harcok voltak, és december közepéig nem volt olyan szerv, (erő – Kraft), amely a rendet helyreállította volna. A Budapesti Rendőrkapitányság ekkor kezdte ezt megszervezni. Akkoriban kértek fel, hogy segítsek a közrend helyreállításában. Mint tartalékos tiszt, erre a szolgálatra kötelezve voltam. A munkás-miliciának (Karhatalom) nagyon fontos feladata volt, és ha mi kudarcot vallottunk volna, akkor ma sokan nem lennének itt. Közönséges bűnözők ellen vetettek be, akiktől ki más védte volna meg a lakosságot? Meg kellett adnunk az embereknek a lehetőséget, hogy ismét nyugodtan kimehessenek az utcára. Ennek semmi köze nem volt a szocializmushoz, nem annak volt a mellékterméke, hanem egy feladat volt, amit mindenféleképpen, minden körülmény között meg kellett oldani. Ez ma épp úgy érvényes, mint akkoriban. Különben az történik, mint tavaly októberben, amikor nyilvános helyeken, közterületeken romboltak és gyújtogattak


W
1989-ben Ön mégis egyetértett a Kádár által kivégzett Nagy Imrének, az 1956-os forradalom miniszterelnökének, rehabilitálásával?

H
Persze, hogy egyetértettem. De ez semmit sem változtat azon, hogy akkoriban (1956-ban) volt egy feladat, amit meg kellett oldani. Különben sem rejtettem soha véka alá 1956-os tette(i)met. Mindezek (ismeretében, és) ellenére az 1994-es parlamenti választáson az ország nagy többsége rám, ill. pártomra szavazott.


W
Mégis, nincs rendszer-független (köz)rend.

H
Természetesen, féltünk a rendszertől (a proletárdiktatúrában – Pocakos). Azért volt benne valami pozitív is: a szegény emberek és fiatalok felemelkedése, amire korábban (Horthy korszak – Pocakos) még sanszuk sem volt. Rákosi politikai bűnei ellenére ez egy végtelen nagy változás volt. Ugyanakkor valóban féltünk attól a rendszertől, amelyik ezt a lehetőséget adta. De ezzel nem voltunk egyedül. A munkástanácsok sem akarták a rendszert megváltoztatni, nekik is szocialista programjuk volt.


W
Ön is ahhoz a generációhoz tartozik, akik még a saját bőrükön tapasztalták a háború előtti nyomort.

H
Igen, 1932-ben, a legnagyobb nyomorban születtem és nagy nélkülözések közepette nőttem fel. Családunknak a mindennapi élelem előteremtése is már nehézségbe ütközött. Habár apám sohasem volt közvetlen kapcsolatban a kommunista mozgalommal, a rendőrség rendszeresen elvitte, így az egész család anyám keresetére volt ráutalva. Egyszer a legnagyobb télvíz idején tettek minket az utcára, mert nem tudtuk a lakbért fizetni. Aztán barakkban is éltünk, ahol tűz ütött ki, és majdnem bennégtem. Idősebb bátyámat a csendőrök egyszer úgy megverték, hogy fél szemére megvakult. 1944-ben a német megszállást követően apámat a németek elvitték, és Sopronnál, egy erdőben, agyonlőtték. Ezért kérdem én állandóan: Hogyan lehetséges Horthy-t manapság a mennybe magasztalni? Elvégre egy diktatúráért felelős, amelyben nem voltak demokratikus intézmények, és a társadalom többsége nyomorban élt. Akkoriban Európa legszegényebb országai közé tartoztunk.


W
A háború után javult a helyzete?

H
Az általános iskolát esti tagozaton végeztem el, nappal ugyanis tanonc voltam a (magyar) Siemens-nél. A gyár pártszervezete küldött később egy munkáskollégiumba, ahol leérettségiztem. Ott jelentkeztem továbbtanulásra a Szovjetunióba. 1950-től a Don melletti Rosztov-ban népgazdaságot tanultam. Tanulmányaim befejezése után visszatértem Magyarországra és a pénzügyminisztériumban kaptam állást. Később mentem a diplomáciai pályára....




Talán ennyi elég is az interjúból, annak megértésére, hogy mit tud meg egy átlag német Horn Gyuláról, és mit tud meg - ugyanabból a cikkből - egy átlag magyar a hazai sajtóból.


.
PS.
De nem csak erről hallgat a magyar média !!! Lásd ITT



1 Comments:

At 8:16 PM, Anonymous rás said...

Kösz. Teljesen igazad van. (Az interjú készítője egyébként tényleg magyar, s annak ellenére, hogy már évtizedek óta ott él, meglehetősen jól ismeri a hazai politikai viszonyokat.)

 

Post a Comment

<< Home