Friday, June 15, 2007

Négy milliárd US dollár nyomában

Magyarországon tartózkodik Mari Pangestu, indonéz kereskedelmi miniszter. Kissé hihetetlen, de a vezetéknév (Mari) nem becézés, mégis hölgyet takar. A Jakarta Post Budapestről keltezett jelentése szerint, Indonézia kereskedő, kereskedelmi házat kíván létesíteni Magyarországon a két ország (és a térség) gazdasági kapcsolatainak fellendítésére. Mint a cikkből kiderül, az ÁzsiaCenter-ben már működik egy részleg, ahol egy indonéz és egy magyar (vegyes)vállalat árulja a dél-kelet ázsiai ország termékeit. Az indonéz miniszter asszony szerint nehéz helyzetben vannak, mert a kis- és közepes vállalkozások számára ismeretlen Kelet-Európa, elsősorban, mert messze van, nincsenek közvetlen szállítási lehetőségek és útvonalak, valamint a bankrendszer sem az igazi. Mármint ami az indonéz exportot ill. annak fejlesztését elősegítené. Ami talán – számomra – a legmeglepőbb volt: magyar üzletemberek előtt Mari asszony szomorúan állapította meg, hogy a két ország kereskedelmi mérlege jelentősen visszaesett 2002 és 2006 között. Évente átlag 3.21 %-kal, 2006-ban pedig mindkét irányba 7.34 %-ban!

Ez azért meglepő, mert két évvel ezelőtt (2005. júliusában) Gyurcsány Ferenc (és Kóka János) indonéziai látogatása során, a kíséretükben lévő (magyar) üzletemberek 4 milliárd dolláros beruházást ígértek Dél-Szumátrába befektetni egy szénbánya üzemeltetésére. A Jakarta Post akkori cikkében az is állt, (ahogy arról blogomban akkor beszámoltam):


".......Magyarország ad még vagy 25 millió US dolláros kölcsönt egy autópálya építéséhez. Gyurcsány miniszterelnök ezenfelül informatikai (IT) termékeket és szolgáltatásokat ajánlott fel, valamint katonai berendezéseket. „Magyarország kivitele (export) Indonéziába tizede az Magyarországra érkező indonéz importnak” – mondta Gyurcsány,….” (teljes szöveg itt)

Mari Pangestu miniszter asszony, mostani kétnapos látogatásának a középpontjába a múltbani (előző, akkori) megbeszélések folytatása áll, többek között az infrastruktúra, a honvédelem, gyógyszeripar és az informatika terén a lehetséges együttműködés érdekében. Olvasható a Jakarta Post Budapestről keltezett írásában. A jelentés még megemlíti az egyik magyar tárgyaló partner, Garamhegyi Ábel, nevét, aki a helyettes gazdasági és közlekedési miniszter, és aki nagyon dicsérte indonéz tapasztalatait. A miniszterhelyettes szerint remek dolog az indonézekkel kereskedni, mert segítőkészek, és az üzleten keresztül már az első percben beleszeret az ember az országba. Ez a bók keltette fel érdeklődésemet Garamhegyi Ábel iránt. A GKM honlapján található infók szerint Garamhegyi nem miniszterhelyettes, hanem államtitkár, és szakmai életrajzából hiányzanak az Indonéziával való aktív kereskedésre utaló adatok. Hacsak nem a Hollandiában szerzett PhD-je alkalmával (1995-ben) került kapcsolatba az egykori gyarmattal és annak kereskedőivel.



.
Fejlemény


2 Comments:

At 12:12 PM, Anonymous Anonymous said...

sajnos az államtitkár valójában a miniszterhelyettes. ugyanis ő nem szakállamtitkár, hanem a gkm államtitkára, és ebből az alkalomból a miniszter helyettese. ez egy ilyen ország. a pozíciót hivatalosan így hívják, és a munkaköri leírásában benne van, hogy a miniszter távollétében ő helyettesíti a minisztert. az indonéz kapcsolat valóban kérdéses, de én ma már semmin nem lepődöm meg... gondolom, te sem.

 
At 10:24 AM, Blogger Pocakos said...

Valóban, nem lepödtem meg. Annál inkább csodálkozom.

Csodálkozom, hogy erröl a miniszteri látogatásról szinte be sem számolt a hazai média.

Csodálkozom, hogy miközben hatalmas (igaz, magán!) beruházásról regéltek két évvel ezelött, addig a miniszter asszony, most a kereskedelmi mérleg visszaeséséről beszélt - pont a 2002-2006-os idöre vonatkozóan!

És végül - valóban - csodálkozom, hogy, amíg a hazai szóhasználat (és média) "államtitkár"-nak nevezi a minisztérium második emberét, addig a külföld "miniszterhelyettes"-nek. Vajon az átlag magyar ennyire "okos" vagy a magyar média ennyire "butit", "etet" ? És ebben mindkét oldal ludas! Hiszen, az ellenzék (sajtója, politikusai stb.) - tüntetőleg! - valóban és jogosan használhatná a "miniszterhelyettes" titulust az "államtitkár" helyett.

 

Post a Comment

<< Home