Friday, April 21, 2006

A második forduló elé

Gyurcsány győzelmét jósolja a tekintélyes amerikai gazdasági hírportál, a Bloomberg. Budapesti tudósítója (Pénz Balázs) összeállítása szerint ez azt jelenti, hogy a (jelenlegi) miniszterelnöknek be kell tartania a szavát, (választási ígéretét), hogy az országot (gazdaságilag) felkészíti az euró időbeni bevezetésére. Igaz, mindkét nagypárt (MSZP, Fidesz) választási ígérete volt az euró 2010-es bevezetése, amihez az államháztartási hiányt a felére kell(ene) csökkenteni. Gyurcsány várható győzelmét nagyban elősegítette Orbán Viktor április 12-i bejelentése, mely szerint visszalép a miniszterelnöki jelöltségtől.

Az államkötvények és a forint egyaránt erősödött az első forduló eredményei után. Tegnap (ápr.20.) 266.- forinton állt az euró a választások előtti 268-hoz képest. „Gyurcsány a biztosabb tipp” – mondja egy londoni valuta stratéga – „a piacnak jót tesz majd, amikor a szocialisták (a győzelem után) bejelentenek néhány gazdasági változtatást.”

Egy másik szakértő Bécsből azt mondja, hogy az új miniszterelnöknek „meg kell találnia az arany középutat a választási ígéretei és az EU, a „besoroló” intézetek és a piac nyomása között, hogy csökkentse a hiányt.” Hiszen eddig süket fülekre talált az EU, az Európai Központi Bank és hitel „besoroló” intézetek bírálata. A Bloomberg gazdasági szakemberei szerint Magyarország az idén sem tudja teljesíteni a maastricht-i kritériumokat. És ez már az ötödik éve! Az euró bevezetésére aspiráló országoknak a költségvetési hiánya nem haladhatja meg a hazai össztermelés (GDP) 3 %-át. Ez az arány tavaly 6,1 % volt Magyarországon.

A jelenlegi politikai helyzetet elemezve a cikk megállapítja, hogy ameddig az első forduló után (már április 10-én) az MSZP-nek és az SZDSZ-nek sikerült (választási) megegyezést kötnie a második fordulóra, addig az ellenzék ugyanilyen törekvése kudarcot vallott, sőt április 12-én Orbán visszalépett a miniszterelnöki jelöltségtől (is). Ez a helyzet (a papírforma szerint) a baloldalnak kedvez, és a Szonda-Ipsos előrejelzése szerint a következő parlamentnek 180 MSZP-s, 20 SZDSZ-es, 169 Fidesz-es és 13 MDF-es képviselője lesz. Ez Gyurcsánynak 18 mandátumi többséget fog biztosítani az előző négy év 10 mandátumi többségével szemben.

Orbán kampánya az életszínvonalra koncentrált. Országszerte plakátokon hirdette: „Rosszabbul élünk, mint négy éve”, amiket statisztikai adatokkal támasztott alá, miszerint emelkedett a földgáz, a szívgyógyszerek és a lakáshitelek ára. Egyúttal megígérte, hogy csökkenteni fogja a személyi jövedelemadót és a társadalmi biztosítási hozzájárulást, miközben egy extra havi nyugdíjat is biztosít. Orbán azzal számol(t), hogy kormányzása alatt a gazdasági növekedés 7 %-ra emelkedne a jelenlegi 4.3 helyett, miközben új munkahelyeket teremtene az olcsóbb társadalmi biztosítással, ami megnövelné a költségvetést. Most, az első forduló után, pedig azzal állt elő, hogy a jelenlegi szocialista kormány újraválasztása esetén a forint értékét vesztené, az infláció az egekbe szökne és az egészségügyi szolgáltatások sokaknak nem lenne elérhető, megfizethető.

A Bloomberg erre a magyar utcaemberét idézi. A 64 éves nyugdíjas mérnök szerint: „Gyurcsány ügyesebben adta elő elképzeléseit. Orbán, pedig csak überelte az ígérgetéseket. Nem tudom, miből akarja azokat fizetni”.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home