Saturday, February 25, 2006

London főpolgármester nélkül

Négy hétre felfüggesztették állásából London főpolgármesterét – olvasom a magyar hírportálokon az MTI-re hivatkozva. Az ügyről már írtam valamikor tavaly augusztusban, de akkor még nem volt ítélet. A közvélemény abban reménykedett, hogy Ken Livingstone bocsánatot fog kérni a történtek miatt, és az ügy ezzel véget is ér. Vörös Kenny, ahogy politikai ellenfelei nevezik az erősen balos városatyát, azonban csökönyösen kitartott a bocsánatkérés megtagadása mellett. Az ítélet közismert. Az azonban a magyar olvasók előtt még ma sem, hogy vajon mitől „rágott be” a főpolgármester, és miért nem volt hajlandó bocsánatot kérni. A mostani MTI jelentésből sem derül(t) ez ki! Pedig ez már a harmadik alkalom, hogy az MTI ugyanazt a szöveget adja ki „háttér információ”-nak a tavaly februári esettel kapcsolatban, amiről már augusztusban beszámoltam!

A miértre való válasz hiánya mellett a mostani MTI jelentésből az sem derül ki, hogy az állásfelfüggesztés március elsejei hatállyal lép életbe. Valamint arról sem szól a (magyar) fáma, hogy Livingstone-nak kell állnia a perköltségeket, ami 80 ezer font, azaz kb. 175 ezer US dollár. A brit lapok arról is vitáznak, hogy vajon az állásfelfüggesztéssel jogilag mi jár, ill. nem jár. Kap ez alatt fizetést, járnak-e a fizetés kiegészítések, és a közalkalmazotti juttatások?Erről is lehet olvasni a londoni főpolgármester blogjában.

Ken Livingstone első reakció szerint a demokrácia megcsúfolása történt, mert szerinte megválasztott politikust (és ő az) csak a nép (választói) távolíthatja el hivatalából, vagy ha törvényt sért. Kijelentésével, - egy izraelita vallású újságírónak a munkáját, tevékenységét egy koncentrációs tábor őréhez hasonlította – és ezzel semmilyen munkaköri törvénytelenséget nem követett el.

A szókimondó Livingstone-nak nem ez volt az első esete, hogy meggyűlt a baja a közvéleménnyel. Egyszer a Nemzetközi Valutaalapot hasonlította Hitlerhez, mondván a pénzintézet több embert ölt meg a világon, mint a náci diktátor.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home