Monday, December 05, 2005

Biztos, hogy jó ötlet volt?

Hallom, hogy a házszabállyal összeegyeztethetetlen módon az ellenzék frakció-helyettese (hú de bonyolult!), azaz Orbán Viktor felszólította a képviselőket egy perces néma felállásra, a határon túli magyarok iránti tisztelet jeléül. Az országgyűlés elnöke rendre utasította, majd maga is csatlakozott a néma főhajtáshoz.

Ami számomra feltűnt: habár a felszólítás és a tiszteletadás a határon túli (valamennyi) magyarokhoz, ill. magyarokért szólt, Orbán csakis az erdélyieket említette. Bevallom, ez nagyon bántotta az igazságérzetemet. Különösen akkor kaptam fel a fejem, amikor Wass Albert nevét hallottam, mint a szülőföldjükön maradtak (egyik) jelképét. Utána is néztem, nem hallottam-e félre a volt miniszterelnök szavait.


"...Tisztelet a kitartásért a nehéz időkben, hogy évtizedeken át kitartottak mellettünk, csöndben, sok szenvedés között. (....) Emlékezzünk csak Wass Albert, (…..) kitartására és hűségére...."

Ez azért is furcsa volt számomra, mert én Amerikában találkoztam az emigráns íróval, költővel és nem Erdélyben.

Ami aztán végképp kétségbe ejtett, és elgondolkoztatott Orbán parlamenti partizán akciója hallatán, az a következő hír az Internetről:

"......Miután a román hatóságok nem helyezték hatályon kívül a kolozsvári népbíróság ítéletét, Romániában Wass Albert formailag ma is háborús bűnösnek számít. Magyar nyelvű regényei ugyanakkor szabadon vásárolhatók, sőt az eladási statisztikák alapján ő tekinthető az egyik legnépszerűbb írónak az erdélyi magyarság körében....."

Orbán (részben) egy Romániában (még ma is!) háborús bűnös előtti tisztelgésre állítatta fel a magyar országgyűlést? (Mit fog szólni ehhez a külföld?)

2 Comments:

At 8:42 AM, Anonymous Anonymous said...

A külföld "nem számít". Wass a jobboldali (nemcsak szélsőjobb)körökben már régóta ikon Magyarországon. Orbán nekik üzent és nem csak a határon túliaknak.

 
At 10:14 AM, Blogger Pocakos said...

Büszke vagyok, hogy jó néhány emigráns magyart volt szerencsém megismerni, akiket most (részben "régi beidegződés"-ből) szélsőjobbnak neveznek Mo.-on. Erről itt olvashatsz (utolsó bekezdés). Ezek az emberek nagyon sokat tettek a magyarság érdekében (épp) külföldön, "hagyományőrzés címén".
Ezért igenis tisztelet jár érte.
A probléma ott van, hogy nem mindegyiknek az emigrálása előtti élete fedhetetlen. Ebben persze szerepet játszhatnak koholt vádak is. (a kommunista diktatúra átka, utóélete stb.). Ezért nem tartom szerencsésnek Wass Albert előtti tisztelgést az Országgyűlésben. Ez diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet! Felelőtlenség (volt) egy olyan emberre hivatkozni, akit szülőföldjén "háborús bűnösként" tartanak (még most is!) nyilván.
Ugyanakkor az aktuálpolitika két résztvevője (Dél-vidék, Kárpátalja) meg sincs említve a határontúliak előtti tisztelgésben, pedig ott messze van még az EU, és erőteljes a vízumkényszer. Románia (Erdély) felé ilyen probléma nincs. Ugyancsak fonák helyzetnek tartom, hogy a református Orbán egy katolikus érseket (Márton) említett a parlamentben, miközben több mint 500 református lelkész jött át Erdélyből erre a napra imádkozni.
Mindenképpen szerencsétlen dolog volt ez az orbáni kezdeményezés. Szerintem.

 

Post a Comment

<< Home