Monday, September 12, 2005

A joghézag áldozata

Stephen Kovács és felesége Sharon . . . . . . Tribune Photo/GENE KAISER


Ki akarnak toloncolni az USA-ból egy közel ötven éve ott élő magyar származású férfit. Stephen Kovács 11 éves volt, amikor az 56-os forradalom idején szüleivel együtt elhagyta Magyarországot és az Egyesült Államokban telepedett le. Tíz évvel később, 1966-ban a 21 éves srác egy társával kirabolta a helyi háborús veterán klubot. 1968-ban két év félévre ítélték, amiből 21 hónapot letöltött. Az egész ügyet elfelejtetve élte az amerikaiak mindennapi életét. 1994-ben az amerikai Kongresszus elfogadott egy törvényt, mely szerint azokat a bűnözőket, akik nem amerikai állampolgárok, bűntetésük letöltése után ki kell toloncolni az országból.

Stephen Kovács erről mit sem tudva 1997-ben jelentkezett a rendőrségen, hogy elvesztette zöldkártyáját, és újat kér. Ekkor derült ki, hogy már volt büntetve és ügye azonnal átkerült a bevándorlási ügyekkel foglalkozó bírósághoz. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy az idén 60 éves férfi miért nem kérte meg az állampolgárságot az elmúlt közel ötven évben. Ő azzal védekezik, hogy azt hitte szülei után az automatikusan járt, hiszen, mind szülei, mind három testvére US állampolgárok. Stephen Kovács nem tartotta ezt annyira fontosnak, hogy utána járjon. Most azonban a hatóságok ő utánajártak. 1998-ban a chicago-i bíróság az ország elhagyására szólította fel, amelyet megfellebbezett. Ezt elutasították, de ügyvédje erről elfelejtette értesíteni. 2001-ben aztán kapott egy levelet, melyben közölték vele, hogy kitoloncolják Magyarországra. Ismét fellebbezett. Tavaly szeptemberben egy közúti ellenőrzést követően januárig fogva tartották, és azóta várja további sorsa felett a bírósági döntést.

Stephen Kovács valamit beszél magyarul, de írni, olvasni nem tud. Nős, két felnőtt fia van, valamint 80-as éveikben járó szülei. Felesége és ő maga is súlyos beteg, ha kitoloncolják, akkor a helyi újság szerint, mint munkaképtelent a magyar társadalombiztosításnak kell majd eltartani. Szakértők szerint egy „joghézag” van a sokak által helyeselt és támogatott törvényben, melynek lényege: az USA-ban bűnelkövető külföldiek kitoloncolása az országból. A jogalkotók nem gondoltak arra, hogy mi történik a Stephen Kovácshoz hasonlókkal, illetve azok családjával.

A kitoloncolásra ítélt Kovács István sorsa felett november 17-én dönt a bíróság.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home