Sunday, July 10, 2005

Zentai marad (?)

Gyorsan jött a megerősítés alábbi bejegyzésemre! A hétfői ausztrál lapok már jelzik, hogy Zentai kiadatási procedúrája legalább egy évig el fog tartani. Ugyanaz a szakértő nyilatkozott, aki a kiadatási procedúra alatt meghalt litván náci koncentrációs táborőr ügyében is a központi (Canberra) kormány tanácsadója volt. Tim McCormack szerint, ha a perth-i biróság Zentai kiadatása mellett dönt, a háborús bűnökkel vádolt férfinak még joga van az ellen fellebbezni (kétszer is!). Ez, pedig legalább egy évet vesz még igénybe.

Akkor még nem számoltunk azzal, hogy a jelenlegi tárgyalás milyen hosszú lesz. Bírósági hivatalnokok szerint egy-egy meghallgatás (tárgyalás) átlagosan 15 hetenként van. Attól függően, hogy mennyi idő kell a perirat tanulmányozására, amit - esetünkben - a szövetségi kormány, ill. annak igazságügyi minisztere jutatott el a perth-i bíróságnak, és ami a magyar állam által (ki)küldött anyagokon, bizonyítékokon, dokumentumokon alapszik. Ehhez még hozzájön a védelem által benyújtott (vagy ezek után benyujtandó) bizonyítékok tanulmányozása.

Tim McCormack arra is felhívja a figyelmet, hogy tanulmányozni kell magát az 1997-ben megkötött ausztrál-magyar kiadatási szerződést is. Ebben ugyanis szerepel olyan pont, miszerint a „kiadatatás megtagadható, ha a vádlott kora, egészségi vagy személyi állapota olyan, hogy a kiadatatás igazságtalan, zsarnoki, összeférhetetlen, összeegyeztethetetlen a humanitárius körülmények tekintetbevételével vagy túl szigorú büntetés várhatna rá.” *


*.....extradition may be refused if the age, health or personal circumstances of the accused are such that extradition "would be unjust, oppressive, incompatible with humanitarian considerations or too severe a punishment".



.

A Zentai story



.

1 Comments:

At 4:15 PM, Anonymous Anonymous said...

Véleményem továbbra is az, hogy nem jön haza ill. nem adják ki.

 

Post a Comment

<< Home