Monday, July 04, 2005

A procedura

Az ausztrál újságok szinte bizonyosra veszik, hogy a canberrai kormány kiadja Magyarországnak a háborús bűnösséggel vádolt Charles (Károly) Zentait. Az ausztrál igazságügyi miniszter nehéz döntés előtt áll, hiszen meg kell bizonyosodnia, hogy a vádak valóban fennállnak, és egy állampolgárt ezzel kiszolgáltat egy másik országnak. Mint a lapok írják, Ausztrália még egyetlen (náci) háborús bűnöst sem adott ki! 2001-ben egy 88 éves litván férfivel hasonló volt a helyzet, de még a kiadatása előtt meghalt. Ami Zentai kiadatását ausztrál szemmel megkönnyiteni látszik, hogy bevándorlásakor (1950) menekültnek tüntette fel magát, és nem írta be (letagadta), hogy a II. vh. alatt a Magyar Honvédségben szolgált. Az igazságminiszter pénteken találkozik szakértőkkel, hogy döntsenek a magyar kérelemről. Ha igenlő lesz a döntés, akkor egy (lakóhelye szerinti) perth-i bíróság előtt kell megvívnia harcát a kiadatás ellen. Ebben az esetben a szövetségi rendőrség kimegy érte a lakására, és a bíró elé vezetik, ahol kérheti, hogy óvadék fejében szabadlábon védekezhessen. Majd a bírósági döntés után, Ellison igazságügyi miniszter teszi rá kézjegyét a kiadatási kérelem engedélyezésére.





.
A Zentai story


.


.

1 Comments:

At 5:42 AM, Anonymous Anonymous said...

Ez megint egy elvi, erkölcsi harc, miszerint, ha bűnös, bünhődjön a bűneiért!Zentai úr részéről azonban más a helyzet: már megette kenyere javát, szülőhazájától messze, nem kifejezetten rossz körülmények között élte le életét és ha egyszer még börtönbe kerül, az olyan lesz, mintha öregek házába vonulna.Családja tehermentesitve stb. Ez is egy szempont, még akkoris, ha ez sokaknak nem tetszik.Egyébként meggyőződésem, hogy ez is addig fog húzódni, mig nem lesz szükség a kiadatásra!!!!

 

Post a Comment

<< Home