Thursday, June 16, 2005

Nyílt e-mail

Kaptam egy emilt Izraelből. A nemrég Budapesten járt ismerösöm aggódik, hogy vajon édesanyja sírját is ledöntötték-e. (Apjának még sírja sincs. 10 éves volt, amikor 1942-ben édesapját behívták munkaszolgálatra. Azóta nem hallott róla.)
“Mit szólsz hozzá?” – kérdezi emiljében.
Hogy “helyzetjelentést” írjak, végig néztem a net-et. A blogok nem reagálnak a történtekre, még csak meg sem említik, miközben állítólag “internetes napló” a magyar nevük. Sőt, az egyik hozzászóló is itt ezt jegyezte meg, “rótta fel" nekem.
No, ezennel megörökítem e nem mindennapi eseményt “blog”-omban. Méghozzá nyílt emil formájában.



Mit szólsz hozzá? - kérdezed.
Nem tudok mit hozzászólni!!!
Engem igazán a nagy szám (130 darab!), ami meglep, és az, hogy nem csak ledöntötték, hanem össze is törték. Nem volt a környéken senki, aki hallotta volna, hogy ott "dolgoznak"?
Ez számomra a hihetetlen !
A Hitközség embere azt nyilatkozta, hogy vasárnap bezárták, és csak szerdán nyitották ki újra a temetőt egy ünnep miatt (Shavuot - Te biztos jobban tudod). Ha ez így van, akkor a bitangok tudták, hogy ilyenkor a temetőőrön kívül nincs ott senki. Én például nem tudom, hogy mikor van nyitva, vagy csukva egy temető. Kivéve azt, hogy a keresztény temetőkben vasárnap nincs temetés, az izr.-i pedig szombaton zárva. Ha a tettesek valóban tudták (kifigyelték?), hogy mikor csinálhatnak ilyen galád pusztítást, akkor azoknak nagyon kellett ismerniük a Hitközség "szokásait".

Ami érdekes: a magyar újságok, internetes mutációik, online változataik, szerda este NEM hoztak helyszíni képeket. Csak a zsidó (izraeli) (internetes) újságokban láttam a pusztítás képeit. Azokon, pedig jól látszott, hogy nem a gazzal benőtt részeken törtek-zúztak. Vagyis nem a 1944-ben temetettek parcelláiban. Emlékszel, mikor ittlétedkor meg is jegyezted, hogy “....az “Aranyvonat” kárpótlásáért - az US kormányától - kapott pénzt nem az egykori tulajdonosoknak, ill. azok (közvetlen) hozzátartozóinak adták, hanem a Hitközség(ek)nek. Abból a pénzből, pedig (végre) rendbe lehetne hozni az izr. temetőket , mert bizony elég elhanyagoltak, hiszen azokat a parcellákat, ahol már nincsenek hozzátartozók, túlélők, benőtte a gaz, - és senki sem gondozza. Pedig ebből a pénzből, sőt annak töredékből is rendbe lehetne tenni az egész sírkertet. Széppé, átláthatóvá. ……”

Mondom, engem a meggyalázott sírok nagy száma zavar, sokkol. 132 sír(kő)!!! Ehhez nem öt perc kell(ett). Ezen rendesen dolgoztak .... és senki sem vette észre, senki sem hallotta (se a temetőőr, sem a környéken valaki is, - a közelben levő Atheneum nyomdában hétfőn és kedden nem volt ünnep - tetszik érteni? Éjszaka pedig messzire elhallatszik a súlyos gránit és márvány kövek, lapok zuhanása, széttörése.

Nekem valahogy nem tetszik. Valami nem logikus. Nem tudom, mi van mögötte, de biztos, hogy nem egyszerű "gyerekcsíny".

Hát, ezt szólom hozzá..... szomorúan és sok kétséggel.

2 Comments:

At 11:34 AM, Blogger Pocakos said...

Magánban valaki azt írta, hogy mintha jegyzetem azt sugallaná, hogy a "zsidók maguk csinálták". NEM, NEM és NEM !!! Nagyon sajnálnám, ha bárki is ilyen vagy ehhez hasonló következtetésre jutna. Én csak fel kívántam hívni a figyelmet egy régóta fennálló, és engem foglalkoztató problémára: a temetők biztonságára, mely nagyon sok esetben épp az elhanyagoltság miatt ad lehetőséget a vandáloknak aljas, sunyi, embertelen, érzéketlen tetteik elkövetésére.

 
At 7:01 PM, Blogger Szedlák Ádám said...

A diósgyőri zsidó temető csupán egy gazos rét, én is puszta véletlenségből találtam meg. "Cserébe" a lényegesen nagyobb avasi temető kerítéssel, gondnokkal, lenyírt fűvel "rendelkezik". Lehet így is.

Vandalizmusból a hősök temetőjének jutott ki a legtöbb felénk. Mert a síron akkor is könnyű bosszút állni, ha szovjet kiskatona fekszik benne.

 

Post a Comment

<< Home