Thursday, September 15, 2011

Vissza a rajzasztalhoz (?)

Az ausztrál Legfelsőbb Bíróság teljes kara kiegészítést kér(t) a kormánytól, pontosabban Brendan O”Connor belügyminisztertől, aki fellebbezési jogával élve megtámadta Charles Zentai Károly kiadatási kérelmének bírósági elutasítását. - jelenti a BBC ausztrál megfelelője, az ABC. A miniszter még 2009 őszén jóváhagyta a magyar kérelmet, mivel azt a két ország közti (kiadatási) egyezményben foglaltak megfelelőnek ítélte meg, és nem talált benne semmi kivetnivalót. Ezt a döntését tavaly júliusban a Szövetségi Bíróság megsemmisítette, azzal az indokkal, hogy a belügyminiszter sok mindent nem vett figyelemben, legfőképpen Zentai korát, egészségi állapotát, „szállíthatóságát”, a külföldi (magyar) „bánásmódot” (börtönben tartás, gyógyszerek biztosítása stb.) ami egy ausztrál állampolgárnak jár, különösen egy olyannak, aki közel hatvan éve új hazája megbecsült tagja. Ezt a bírói döntést idén januárban kormánya, és Magyarország nevében, O’Connor belügyminiszter megtámadta. Minek következtében májusban volt meghallgatás Perth-ben, majd a bíróság döntéshozatalra visszavonult, pontosabban az ügy bonyolultságára hivatkozva fenntartotta a jogát a döntés előtti alapos tanulmányozásra. Ennek kapcsán most közölték, hogy a döntéshozók úgy találják, Zentait nem lehet háborús bűnösként kiadni, mivel 1944-ben a magyar törvények szerint nem követett el (háborús) bűnt. Ahhoz, hogy az ügyet folytatni tudják, O’Connor belügyminiszternek kell meghatároznia mi tekinthető háborús bűnnek. A belügyminiszteri szóvivő asszony üdvözölte a kérelem-kiegészítést, mert az, az ausztrál kiadatási rendszer javát szolgálja.



Magánmegjegyzés

Hasonló állásponton vagyok, és évek óta várom, hogy a hazai, magyar hatóságok is tisztázzák (végre) mit tekintenek (egyértelműen és törvényileg) háborús bűnnek? Úgy látszik, az ausztrálok ezt (is) előbb fogják megoldani.




Fejlemény

Ugyancsak az ABC adta hírül (egy nappal később) Zentai családjának csalódottságát és frusztrációját a belügyminiszteri akció miatt. Hiszen az elutasított kiadatási kérelem elleni már döntésre váró fellebbezését Brendan O’Connor szinte a huszonnegyedik órában kívánja „befolyásolni”. A család már szeretné lezártnak tekinteni az ügyet, a miniszter pedig bebizonyítani, hogy helyesen járt el. Zentai fia, Ernie Steiner, most az ausztrál közvélemény felé fordult, amikor arra panaszkodik, hogy az ausztrál kormány nem adja meg a megfelelő támogatást és védelmet egy állampolgárának (Charles Zentai Károly), aki jövő hónapban tölti be 90. életévét, és akin a kormány kiadatási előírásait akarják gyakorolni. Ha ez a szándék, akkor ehhez a jogi segélyt, annak anyagi hátterével együtt, ugyancsak az államnak illene biztosítania.



A Zentai story (kronológia)



0 Comments:

Post a Comment

<< Home