Monday, April 24, 2006

Helyzetjelentés

Az ausztrálokat úgy tájékoztatták (Reuters), hogy a szocialisták vezette koalíció - többségét növelve - megnyerte a magyarországi választást, és ezzel az ország első olyan kormánya lett, melynek sikerült hatalmon maradnia 1989, azaz a kommunizmus bukása óta.

A szavazatok 98 százalékának összeszámláláskor a választási bizottság szerint a szocialista és a szabad demokrata párt szövetsége az eddigi 198 mandátum helyett 210-et szerzett a 386 fős parlamentben.

Ez a 44 éves Gyurcsány Ferenc személyes győzelme, aki megmentette a miniszterelnökké választásakor - 2004-ben - biztos vereségre álló szocialistákat.

Ez felhatalmazza, hogy további reformokat hajtson végre. „Tisztában vagyunk azzal a felelőséggel, amivel felruháztak” – mondta milliomos üzletember támogatóinak. „Egy sokkal jobb, sikeresebb Magyarországot kell teremtenünk, ahol jobban lehet élni”.

Gyurcsánynak most meg kell győznie a (külföldi) befektetőket, akik dollár milliárdokat tartanak magyar államkötvényekben, és az EU-t, hogy Magyarország végre tesz a költségvetési hiány lefaragásáért, amely jelenleg az ország gazdasági méreteit és arányait illetően legnagyobb az Unión belül.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home