Wednesday, March 01, 2006

Kit szolgálnak?

Szinte egyszerre jutott el hozzám két hír. Az egyik szerint Hazánkban a megkérdezettek 68 százaléka ítélte jónak a rendőrség munkáját a másik szerint viszont NEM (Naív ügyfél vs. Putyin)

Ez utóbbi igencsak rávilágit a pártállami időkből itt ragadt gondolkodásra, hiába írják ki a rend őrei, hogy már pedig ők “szolgának és védenek”. Vajon kit szolgálnak? Az idelátogatót? Miközben kenyéradóikat, az adófizető polgárt durván megsértik, megalázzák a törvény nevében.

Szokatlan és meglepő, mi több, megdöbbentő látvány volt számomra jó pár évvel ezelőtt szemtanúja lenni, ahogy a rend őrei kihelyezték a megállni tilos táblákat és nyomukban már ott volt az “autómentő”. Tudtam, hogy nem “Nyugaton” vagyok! Sok helyen már elmeséltem, hogy ilyen esetben hogyan jár el, pl. a müncheni rendőrség.

A sors iróniája, hogy épp Magyarországon voltam, méghozzá repülővel. Kocsimat, a megszokott (nem fizetős) helyen hagytam. Mire néhány nap után visszaértem, a kocsimnak hűlt helye volt. A parkoló tövében lévő ház, pedig fel volt állványozva, és kitéve az építkezés miatt parkolni tilos, valamint a gyalogos forgalom a túloldalon tábla. Felhívtam a rendőrséget, bemondtam a rendszámot, és hogy mi történt: nem voltam itthon, közben elkezdődött az építkezés. A rendőr a telefonban rögtön mondta, nyugodjak meg, kocsim egy utcával arrébb áll, olyan helyen, amely nem fizetős.

Hogy ennek az úri módon (és ingyen) elintézett, “polgárbarát” rendőri akciónak mi volt a titka, költözködésemkor jöttem rá. Ugyanis az utcában tilos a második sorban parkolni, ezért a költözködést előre be kell jelenteni a rendőrségen. Majd a költözködés időpontja előtt három nappal kiteszik a rend őrei a “költözködés miatt megállni tilos” táblát olyan hosszúságban a járda szélére a bejárati kapu elé, amekkora hosszú a kamion. (aminek méretét ugyancsak meg kellett adnom!). A rendőrjárőr megérkezett, kitette a tiltó táblákat és felírta az akkor ott parkoló kocsik rendszámát. Majd a költözködés napján, ha még mindig ott parkolt valaki, ki kellett hívnom a rendőrt, hogy intézkedjék. A rendőr ilyenkor megnézi a tilosban parkoló jármű rendszámát, és ha megegyezik az általa három nappal korábban készített listával, akkor ingyen és bérmentve arrébb szállítják, hiszen a tulaj valószínűleg nem járt arra. Ugyanakkor, ha a listán nem szereplő rendszámú kocsi tulajdonosát kegyetlenül megbüntetik, - és természetesen elszállítják a (városszéli) “gyűjtő”-be.

Ezt a gyakorlatot mikor fogja bevezetni a magyar rendőrség? Hogy érezze az adófizető jó nép, hogy valóban szolgálnak, nem csak védenek.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home