Pocakos News

A The Australian újabb hosszú cikkben foglakozik Polgár Lajossal. Ebből kiderül, hogy az ausztrálok nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy a magyarok (rövid idő alatt) elfogadható és korrekt bizonyítékokat fognak tudni produkálni a magát nyilasnak valló melbourne-i férfi ellen. Legalábbis az angolszász “fairség”-nek (fairness) megfelelően. Tom Kramer, - sydney-i holocaustkutató, kinek magyar származású szülei túlérték a vészkorszakot, és PhD-s egyetemi tanár, a téma jó ismerője (könyvet is írt róla) - állítja, hogy nehéz helyzetben vannak a magyarok. Ugyanis abban az időben (1944-1945 tele) akkora káosz uralkodott az országban, de különösen Budapesten, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy “anyagot és/vagy adatot gyűjtsön. Abból az időből alig maradt fenn valami, mint hiteles dokumentum. A (hiteles) szemtanúk felkutatása sem egyszerű – ennyi év után. Tom Kramer szerint, ha egyáltalán vannak bizonyítékok, azok valószínűleg még mindig szovjet-orosz levéltárak mélyén nyugszanak.

Az országos napilap egyúttal interjút készített Polgárral, amelyben az idős férfi elmondja saját verzióját azokról az évekről, időkről. Érdekes, erről a magyar média nem számol(t) be, ezt pótolom most. Az egész beszélgetésből engem egy fordítási “nüánsz” fogott meg igazán. Az angol nyelvű sajtó – szinte kivétel nélkül – “House of Loyalty”-nak nevezi a Hűség Házát (ma Terror Háza, az Andrássy út 60. alatt), ami magyarra visszafordítva (szó szerint) a “Lojalitás Háza”. Polgár azonban kijavítja a riporternőt és következetesen “House of Fidelity”-t mond. És milyen igaza van! Valóban, esetünkben az effajta “hűségre” a fidelity szó a helyes, és nem a loyalty-val. A kettő közti különbséget, pedig vagy valaki érti, érzi vagy sem. A szótárakban ugyanis mindkét (angol) szó első jelentése – magyarul – hűség. Ennyi nyelvészkedés után, lássuk mit mond, mesél a korát meghazudtolóan fiatalos öregúr.

Polgár Lajos felnevet, amikor a riporter megkérdezi: mit szól, hogy a magyar hatóságot népirtással vádolják. “Abszolút ártatlan vagyok. Soha, semmilyen bűnt nem követtem el.” Azon is csak mosolyog, hogy a Hűség Háza (House of Fidelity) parancsnokának hívják, nevezik. “Olyan, hogy parancsnok, sohasem voltam, az dr. Gera József volt, én csak a rám bízott feladatokat láttam el Asszisztens voltam, a munkarendért felelős, mindent felügyeltem”. Majd elmondja, hogy ellentétben a mai Terror Házában berendezett alagsori kínzókamrákkal, az ő idejében azok légópincék voltak. De elismerte, hogy 1944 októberében látott ott hat zsidót. “Meg is kérdeztem: mit keresnek ezek itt? Senki sem bántotta őket, nem úgy néztek ki, mint akiket bántottak. Szépen csöndben ott voltak. Majd azonnal mondtam, hogy hagyják a zsidókat elmenni, mert mi nem tartunk zsidókat ebben az épületben” – emlékezik Polgár Lajos.

Aztán a The Australian-nak elmeséli, hogyan lépett le a katonaságtól és biciklire pattanva ment a Royal Szállóba, ahol Szálasi első kormányülését tartotta. Amint ott várt az előcsarnokban a Nemzetvezető felismerte őt a hívek csoportjában. “Pontosan 10 óra volt, amikor kijöttek” – emlékszik Polgár – “Szálasi az élen, majd a védelmi miniszter és a többiek. Odajött hozzám. Megismert. Régi tagja voltam a Nyilaskeresztes Pártnak. Aztán odafordult a védelmi miniszterhez és azt mondta neki, hogy őt (engem) azonnal vegyen tartalékos állományba, mert szükségünk lesz rá.” Közben magamban eldöntöttem, hogy nem akarok egyetlen minisztériumban sem dolgozni. Én a párttal és a pártban akartam maradni. Dr. Gera, aki (Szálasi) helyettese volt rávágta: “Rendben, maradj a pártban, szükségem van rád!” Az ajánlatot elfogadtam és Gera asszisztense lettem. – meséli Polgár.

Majd két kivégzett mentoráról (Szálasi és Gera) kezd beszélni. “(Szálasi) Egy szent volt. Egy szent ember. Senkinek sem tudott volna ártani. Emlékezett arra, hogy Debrecenben ifjúsági vezető voltam 1942-ben. Amikor kerületi megbízott lettem, minden hónapban felmentem Budapestre tanácskozni. Ott találkoztam Szálasival. Ismert engem. Amikor lent volt Debrecenben akkor is megismert. Találkoztunk vele és ő hallott felőlem. Nagyon jó munkát végeztem, mint körzetvezető, sok új embert hoztam (a mozgalomba).”

Végül egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg Szálasit melbourne-i híve és követője jóvoltából. Polgár ugyanis támogatta Szálasi nagy tervét, hogy utasítsák ki, toloncolják ki (deport) a zsidókat Magyarországról a saját külön államukba. “Szálasi a zsidók legtöbbjét ki akarta tenni Magyarországból. Ez volt a terv. De ennek a leghumánusabb módon kellett volna megtörténnie. Később mesélt nekünk Madagaszkárról, hogy az lakatlan, és 20 millió zsidót is el lehet ott helyezni. Azt mondta (Szálasi): “Cionista vagyok. Ha a cionizmus célja otthont találni a zsidóknak, egy országot a zsidónak, én minden hatalmammal azon leszek, hogy a zsidókat egy új otthonhoz segítsem” – állítja Polgár Lajos, egykori nyilas párttag.

Ötven év távlatából – jegyzi meg a cikk végén a The Australian – a magyar vádhatóság nem fog szemet hunyni Polgár tettei felett, és a magyar hatóságok soraiban kevés támogatót fog találni Polgár, akik szimpatizálnának Szálasiról alkotott véleményével. Mégis, nehezen fognak olyan tanúkat (vagy bizonyítékokat) találni, akik első kézből tudják hitelesen bizonyítani, hogy valójában mi is történt a Hűség Házában.