Saturday, August 06, 2005

Felfedezték Sólyomot

Irán (hivatalos, állami) iszlám közszolgálati hírosztálya már is közölte, hogy az újonnan megválasztott, kinevezett és beiktatott magyar államfő – egyelőre – nem utazik Amerikába. A hírügynökségi jelentés címe: „A magyar elnök elveti amerikai útját” . Ebben a Magyar Hírlapra hivatkozva közli Sólyom kijelentését, miszerint nem utazik a US-be, ha a határon ujjlenyomatot kérnének tőle. A néhány soros jelentéshez egy fénykép is tartozik.


Egyébként, Azerbajdzsán után Észak-Korea is gratulált Sólyom hivatalbalépéséhez.
A hír érdekessége, hogy az észak-koreai hírügynökség honlapját Japánból „üzemeltetik”.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home