Wednesday, February 27, 2013

Duplázás Orbán módra

Tanúként szólalt fel Washingtonban Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter, az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egyik albizottságának az európai antiszemitizmusról és a politikai iszlámról tartott meghallgatásán. – írja az MTI-t idézve a Népszava.

Az MTI jelentése szerint Fellegi többek között megjegyezte ".....a vérkorszak túlélőinek kárpótlását és nyugdíjának megduplázását..."

Ez NEM igaz!
Nem a nyugdíjat duplázták meg !!! Hanem a(z évi(!) 30.000.- Ft-os) nyugdíjkiegészítést, emelték fel 50 %-kal ! (törvényileg)

Erről még tavaly Karácsony előtt döntött a kormány. Az MTI akkori híradása szerint:

„…….A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatott arról is, hogy a vonatkozó törvény alapján a több mint nyolcezer magyarországi túlélő rendszeres nyugdíjkiegészítésben részesül, amelynek összegét a kabinet szerdai döntése értelmében 2013. január 1-jétől 50, majd 2014-ben további 50 százalékkal kíván megemelni……”

Tehát, az Orbán-kormány NEM duplázta meg a holocaust túlélők nyugdíját! (mint azt Fellegi állította washingtoni meghallgatásán) Hanem csak a nyugdíjKIEGÉSZÍTÉS emelte meg! Ami óriási külöbség! Még ha „lépcsőzetesen”, jövőre valóban megduplázza. De NEM a nyugdíjat, csak a kiegészítést!!! 

Szóval, miről beszél(t) Fellegi Tamás?





Monday, February 25, 2013

Évértékelő


...... ezzel a címmel elemzem Orbán Viktor beszédét, pontosabban szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen idiótákkal van a miniszterelnök körbevéve, (vagy veszi magát körbe). Írásom olvasása után talán azok is észreveszik, akik tapsolnak neki. És azok is, akik a külsőségekre, azok szimbólikus értékére, jeleire nem figyelnek oda.  Évértékelő (kattints rá!)