Friday, December 31, 2010

Meghalt a Boney M. férfi énekese

Bobby Farell szerda este a terveknek megfelelően fellépett Szentpétervárott. Az előadás előtt és után légzési nehézségekre panaszkodott, és az utóbbi tíz évben már voltak szív problémái is. A halál oka (eddig) ismeretlen, a szállodai személyzet talált rá, miután a reggeli ébresztésre nem reagált. Ami érdekes (és a magyar hírek csak részben emlékeznek meg). Karib-tengeri születésű, 15 éves korában matróznak állt és mint DJ ment szerencsét próbálni először Norvégiába, majd Németországba. Itt fedezte fel Frank Farian (valójában Frank Reuther) producer, aki 1974-ben szervezett egy együttest, három – ugyancsak karib-tengeri – női modellel, és egy ausztrál tv sorozat címéről nevezte el együttesét. Alphonso „Bobby” Farrell amolyan táncos showman volt/lett. Az együttes nagy sikereket ért el Németországban, majd világszerte. A "Daddy Cool" és "Sunny" című számaikkal törtek be a német slágerlistára 1976-ban, majd '78-ban a "By the Rivers of Babylon” hozta meg a világsikert, egyedül az UK-ben 2 millió példányt adtak el belőle és 5 hétig vezette a slágerlistát. Ugyancsak ekkor (1978) látogattak el Brezsnyev meghívására Moszkvába, ahol 2700 kiválasztott rajongó előtt léptek fel a Vörös téren. Szovjet katonai repülő vitte őket Londonból Moszkvába. 1986-ban felbomlott az együttes, Farrell áttelepült Amsterdamba, ahol megalakította a Bobby Farrell's Boney M. nevű együttes, és ezzel turnézott. Most csütörtökön már Romában kellett volna lennie, egy tv showba várták.

.

1 Comments:

At 10:11 AM, Anonymous Feet Man Seoul Blog said...

This waas a lovely blog post

 

Post a Comment

<< Home