Monday, March 09, 2009

Polygraph a kiadatás ellen (?)

Holnap (március 10.) újból bíróság elé áll Charles Zentai Károly, hogy meggyőzze az ausztrál hatóságokat a magyar kiadatási kérelem megtagadásáról. A Magyarországon háborús bűnökkel gyanúsított, mi több vádolt, egykori magyar katonatiszt lakhelyén, a nyugat-ausztáliai Perth-ben, ül össze a Szövetségi Bíróság (Federal Court), hogy (ismét) meghallgassa Zentai érveit. A tavaly augusztus 20-án hozott helyi illetőségű bírói döntés szerint a magyar kiadatási kérelem megfelel(t) az ausztrál jogi formalitásoknak, ami ellen fellebbezési lehetőséggel élhet a kiadatásra váró. Zentai és ügyvédei éltek ezzel a lehetőséggel, így az ügy most visszakerült a Szövetségi Bírósághoz. Az ausztrál sajtó már az utóbbi időben megszellőztette, hogy kedvezőtlen fordulat következett be a védelem részére. Zentai állítását, hogy Balázs Péter brutális meggyilkolása előtt egy nappal, 1944. november 06-án, hagyta el Budapestet, két tanú is igazolni látszott: az Ausztráliában élő 93 éves nővére (Julia Nikoletti), és a Magyarországon, Budafokon lakó nyolcvanas éveiben járó Fonyódi Stefi. Azonban Zentai nővére tavaly ősszel elhunyt, a budafoki tanú, pedig nem emlékszik a főváros elhagyásának pontos napjára. Ezért a kiadatása ellen küzdő 87 éves egykori katonatiszt a múlt héten önként alávette magát egy hazugságvizsgálatnak, mely 96 %-os eredményt hozott. Ezzel a bizonyítvánnyal próbálja majd a március 10-i tárgyaláson alátámasztani igazmondását a háborús bűnnel gyanúsított Charles Zentai Károly.

.
A Zentai story - kronológia


.

4 Comments:

At 8:58 AM, Anonymous Anonymous said...

"háborús bűnökkel gyanúsított, mi több vádolt" : ugye teljesen elfogulatlan vagy...

 
At 9:13 AM, Blogger Pocakos said...

Igen, kedves névtelen synergon-os látogató.

 
At 2:15 PM, Anonymous Anonymous said...

Mindig orom ilyen "korrekt" ember letevel talalkozni.
Kivanom hogy mindenki hozzad hasonloan kezeljen minden toled/rolad szarmazo adatot.

 
At 3:12 PM, Blogger Független Istenhívő said...

Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a hazugságvizsgálat eredményéhez a Wiesenthal Központ, és magyarországi alvállalata, a Hit Gyülekezete (lásd: a Hetek c. folyóiratuk gyűlölködő sajtóhadjáratát Képíró ellen)?
Biztos a hazugság-vizsgálatot végző szakértőt is nácinak bélyegzik, ahogyan Szemenyei-Kiss Tamás ,,független" újságíró tette mindenkivel a PR-Herald c. szintén ,,független és pártatlan" folyóiratban azokkal, aki meg merte kérdőjelezni Képíró Sándor bűnösségének megdönthetetlen vallási dogmáját.
:-)) Az, hogy valaki egy ,,picit" nem volt ott a bűncselekmény helyszínén, az számukra mellékes apróság.

 

Post a Comment

<< Home