Sunday, May 21, 2006

Káosz Salzburgban - Lothar az asszisztens

Tegnap még úgy volt, hogy, mint valami „álompáros”, a Red Bull Salzburg futballcsapathoz szerződik Trapattoni és Matthäus. Mára már kiderült, hogy ez nem egészen így van. Persze lehet, hogy csak a szokásos herce-hurca, amit aztán a média szépen feltupíroz a szurkolók kedvéért(?). Trapattoni ugyanis tegnap este a német tévében azt mondta, hogy még nem írta alá azt a bizonyos szerződést a salzburgi csapattal. Még „gondolkodik” rajta. Leghamarabb csak a jövő héten dönt a felkérésről. Ezt különben a Red Bull tulajdonosa Dietrich Mateschitz is megerősítette. Valóban csak szóbeli megállapodás van, aláírásra csak később kerül sor. Bennfentesek szerint a VfB Stuttgart-tól februárban elbocsátott Trapattoni szerződésbontásától függ, hogy mikor, és milyen feltételekkel írhatja alá az újat.

Közben a Red Bull eddigi edzője, a pénteken kirúgott tiroli Kurt Jara is megszólalt. Állítása szerint semmilyen indokot vagy okot nem kapott menesztésére azonkívül, hogy Dietrich Mateschitz jobbkeze: Dany Bahar most pénteken közölte vele: többé nem a Salzburg trénere. A klub tulajdonos Mateschitz erre közölte, hogy nem a sporttal kapcsolatos a távozás oka. Jara erre föl svájci ügyvédjének adta át az ügyet, megjegyezve, hogy a klub szabadságolta és nem rúgta ki. Ez pedig megint csak a szerződések körüli jogi problémákat jelenti.

Trapattoni a CNN szerint azt is elárulta, hogy mi a feltétele a Red Bull Salzburg-hoz való szerződésének. „Lothar jó barátom, de egyértelmű, hogy én lennék a főedző, Matthäus pedig az asszisztensem”.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home