Sunday, August 14, 2005

Amit a madárinfluenzáról tudni kell(ene)

A Maldiv Köztársaság (szigetek) hivatalos honlapja a Reuters-re hivatkozva jelenti, hogy Magyarországon, embereken kezdik tesztelni a madárinfluenza elleni védőoltást. Mint a jelentésből kiderül, Molnár Kornélia, a magyar egészségügyi hatóság helyettes főnöke közölte, hogy az állatkísérletek hamarosan befejeződnek és megkezdődnek a klinikai (emberekeni) tesztek. A rövid angol nyelvű jelentés kiemeli, hogy Kazahsztánban és Oroszországban tört ki a madárinfluenza, és félő, hogy a vádormadarak terjesztik nyugati irányba Európán át egészen Amerikáig. 2003 óta Ázsiában több mint 50 ember halt meg ebben a betegségben.

Megnéztem az eredeti Reuters jelentést.
Majdnem szó szerint megegyezik a maldiv-szigeteki jelentéssel (elvégre a Reuters-től vették át), csak sokkal részletesebb, és átfogóbb képet ad a kialakuló járványveszélyről. Például, Molnár Kornélia néhány hétben jelölte meg az embereken végzendő kísérletek, tesztelések megkezdését. És az egészségügyi vezető reméli, hogy elég vakcina lesz a 10 millió magyar beoltására, habár a hatóságok nem tartanak a járvány kitörésétől. De azért már kijelöltek egy kórtermet az ilyen vírusos betegek kezelésére. Magyarország az egyetlen az újonnan csatlakozott (kelet-európai) országok közül, ahol ilyen óvintézkedéseket tettek.

Brüsszeli tisztségviselők szerint valóban aggasztóak a vándormadarak, de mozgásuk észak-dél irányú, és a kelet-nyugati irányba vándorlók elkerülik Európát. Ugyanakkor vannak, akik a spanyolnáthához hasonlónak feltételezik, ami 40 millió ember halálát okozta. A Reuters riport megemlíti Lengyelországot, mint a legnagyobb mezőgazdasági szektorral rendelkező új EU tagországot. A lengyelek még nem jelenteket madárinfluenzás eset, és az EU előírásoknak megfelelő importtilalmon kívül nem tettek semmilyen megelőző lépést, úgy, mint a magyarok. A lengyel főállatorvos hivatala által kiadott nyilatkozatban viszont az olvasható, hogy „a szárnyasokat nem oltották be, ezért erre a betegségre nagyon érzékenyek (lehetnek). Ha Lengyelországban madárinfluenza járvány törne ki, akkor nagyon gyorsan terjedne, különösen azokon a vidékeken, ahol a baromfi-tenyészetek koncentrálódnak”.

A hírkeresők segítségével olvasva a magyar hírportálokat, ott csakis kizárólag a dolog kereskedelmi oldaláról szólnak: a fertőzött húsokról, ill. azok behozatali tilalmáról. Az „emberkísérlet”-ről egyedül a HírTv számolt be. A vándormadarakról, a baromfiállomány védelméről sehol sem olvastam.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home