Wednesday, July 13, 2005

A legénység

Olvasgatom a Discovery fellövésével kapcsolatos magyar nyelvű híreket, jelentéseket, különös tekintettel, hogy az egyik űrhajós ausztrál. Míg az ausztrál hírportálok mindenütt megemlítik ezt, a magyar web-oldalak (beleértve a National Geographyic-ot is!) nem szólnak az űrhajósokról. Esetenként, egyedül a japán űrhajóst emelik ki, hiszen a képeken is látszik “másság”-a. Ezért gondoltam, bemutatom a Discovery legénységét.

Eileen Collins a parancsnok. 48 éves, a légierő (Air Force) nyugalmazott ezredese, férjezett. Több, mint 6.000 órát repült 30 különféle repülőgépen. Mint az első nő vett részt abban az űrsikló (Space Shuttle) küldetésben, amikor az orosz-amerikai közös űrprogram keretében, először találkozott a Mir űrállomással 1995-ben. 1997-ben az Atlantis fedélzetén találjuk, majd 1999-ben a Columbia parancsnokaként, mint az első női parancsnok vett részt az űrprogramban. Ez lesz a negyedik űrutazása.

James Kelly 41 éves, nős, négy gyermeke van. Berepülőpilóta volt, több mint 3.000 órát repült 35 féle repülőgépen. 2001-ben már a Discovery-vel volt a világűrben, és egyúttal a Mir űrállomáson, miközben két űrsétát is tett.

Charles Camarda 53 éves new-york-i, nős, négy gyermeket nevel. Hővédelemmel foglalkozik, hét szabadalma van. Ez lesz az első űrútja. A PhD professzor feladata lesz az űrutazás biztonságának, valamint a Space Shuttle űrsiklók műszaki ellenőrzésének és javításának kutatása.

Wendy Lawrence 46 éves Floridából. A haditengerészet századosa. Több, mint 1.500 órát repült hat különféle helikopteren és vagy 800 leszállást hajtott végre hajófedélzeten. Egyike annak a két női helikopter-pilótának, akik hosszú bevetésen voltak az Indiai óceánon egy anyahajó armadával. Ő képviselte a NASA-t, mint igazgató a Moszkva melletti Csillagvárosban. Háromszor vett részt űrutazásban. Ott volt az Endeavour fedélzetén 1995-ben, majd az Atlantis-on a Mir-rel való összekapcsoláskor 1997-ben. 1998-ban, pedig a Discovery fedélzetén találjuk

Soichi Noguchi, 40 éves japán, Yokohama-ban született. A JAXA (Japan Aerospace Exploration Agency - Japán Űrkutatási Ügynökség) tagja. 1998-ban, Csillagvárosban, a Gagarin Kozmonauta Kiképzőközpontban kapott alapkiképzést. 2001. áprilisában választották a mostani űrutazásra.

Stephen Robinson 49 éves kaliforniai. Nőtlen. Húszévesen, még diákként, kapcsolódott be a NASA űrprogramjába Kaliforniában. 1997-ben és 1998-ban a Discovery fedélzetén összesen 497 órát töltött a világűrben.

Andrew Thomas 53 éves ausztrál, Adelaide-ben (South Australia) született. Felsége is asztronauta: Shannon Walker. A Dél-Ausztráliai Egyetem és a Lockheed gyár kutatóintézetének közös K + F együttműködésének köszönhetően került az Egyesült Államokba. 1989-ben költözött Kaliforniába, ahol egy NASA által szponzorált kutatásban vett részt: az űrutazások hardware-jeit fejlesztették az űrsiklók , űrrepülőgépek részére. A PhD-s professzor 1996-ban az Endeavour parancsnoka volt. Majd a hosszabb ideig tartó űrrepülésre a Moszkva melletti Csillagvárosban készítették fel. 1998-ban 130 napot töltött az orosz Mir űrállomáson. Egy Endeavour űrrepülőgép vitte fel és egy Discovery hozta vissza. Összesen 141 napig tartott az űrutazása. Harmadik űrutazás 2001-ben volt ugyancsak a Discovery fedélzetén, amikor szintén meglátogatta a Mir űrállomást, és hat és fél órát volt kint a világűrben (űrséta), hogy szereléseket, javításokat hajtson végre. Ez lesz a negyedik űrutazása.

2 Comments:

At 9:34 AM, Anonymous Anonymous said...

Köszi az érdekes információt!

Zsolt

 
At 9:18 PM, Anonymous Anonymous said...

Számomra az is érdekes, hogy koruk szerint inkább középkoru, tapasztalt embereket választanak egy ilyen feladatra.
A magyar hirdetésekben mindig szkeptikus vagyok, amikor 30 alatti , nagy tapasztalattal biró
embereket keresnek!

 

Post a Comment

<< Home