Monday, July 25, 2005

(Charles) Zentai-Steiner Károly

Megint egy semmitmondónak tűnő hír a Zentai ügyről. Az “érzelmekre ható” talán pontosabb meghatározás lehet, melyet mint látom rendesen felkapott a hazai média, élükön az MTI. Amikor először olvastam, nem hittem a szememnek, hiszen ezekről a magnó-(videó) felvételekről már májusban beszámoltak az ausztrál újságok. Sőt, a MTV Híradója is. Már csak ezért sem értettem, mi benne az újdonság. Aztán elolvastam az ABC hírét, amire a magyar média hivatkozik. Hát, nem voltam elragadtatva, hiszen egy "lengyel teenager” meggyilkolásáról szól! Ebből is látszik, hogy mennyire nincsen képben, ami a múltat illeti, az ausztrál közvélemény.

Majd részletesebb beszámolót közöl a Hetes (tv) csatorna hírportálja a SevenNews. Ebből kiderül, hogy Zentai fia Ernie Steiner (Ernő) bizonyos, hogy szülei 1944. november 7.-én (egy nappal Balázs Péter brutális meggyilkolása előtt) hagyták el Budapestet. A fiú által 10 évvel ezelőtt készített képes-hangos családi album emlékezései között kétszer is elfordul ez a dátum, mivel néhány nappal előtte jegyezték el egymást a szülők, és ezen a napon (nov.7.) hagyták el Budapestet 600 személlyel együtt, és 800 ló kíséretében. A Zentai fiú azt is állítja, hogy apja két másik bajtársával együtt vallomást tett katonaszökevény parancsnokuk ellen, aki aztán belépett a kommunista pártba.

Komolyan, sajnálom a srácot! Én is küzdenék az apámért, pláne ha az öreg váltig állítaná a saját verzióját. Ki ne hinne az apjának (anyjának)? Csak ott a probléma a fiú történetével apjáról, hogy annak cselekedeteit csak hallomásból ismeri, hiszen jóval a kritikus események és időpontok után született. Eszembe jut Costa-Gavras kitűnő filmje a Musicbox (Zenedoboz), melyet Joe Eszterhas írt, és témája vészesen hasonlít a Zentai ügyhez. Borzasztó lehet egy gyermeknek, még csak a gyanúval is szembenézni. Szegény nem is sejti (honnan is sejthetné?!), hogy az apa által elmondottak nem biztos, hogy igazak. Zentai, mint jó apa, nem csak magát menti, de gyermekeit is menti, félti a megbélyegzéstől. Hiszen a fiú csakis apja elmondásaiban hihet – és ez természetes. Nekem viszont az tűnt fel, hogy vajon a fiút miért hívják Steiner-nek, az édesapát, pedig Zentai-nak? A The West Australian tudósításában olvastam először, hogy a bíróságra beidézett Zentai kiment felesége Rose (Rózsa) és édesanyja Julia Steiner sírjához. (Before his arrest, the Perth man spent the day visiting the grave of his wife, Rose, and his mother, Julia Steiner.) Őszintén, kicsit furcsállottam, hogy Zentai édesanyját is Steinernek hívják, meg Zentai gyermekét is.

Kis kutakodás után, aztán kiderült, hogy már a feltételezett bűn elkövetésekor (állítólag) Steiner (Károly)-nak hívták Zentait! Erről már idén januárban beszámolt egy kaliforniai zsidó újság, majd a népbírósági vádirat alapján a Beszélő is.


Most már csak az a kérdés, hogy mikor (és miért) lett Steinerből Zentai? Erre még nem találtam magyarázatot. Viszont érdekes, a fiú (magyar idő szerint) ma hajnalban sugárzott interjújában azt állítja, hogy “Apám sohasem bujkált, 13 éves kora óta használja a Zentai nevet, amit a nővére választott, és a 13 éves apám ebben nem szólhatott bele.” ** Az ezért felettébb érdekes, mert Ernie-nek ezek szerint még sohasem jutott eszébe, hogy öt miért nem hívják Zentai-nak? Vagy erre is van - valami jó – magyarázata Zentai-Steiner Károlynak?

**My father's never hidden, he's always had the same name, Zentai, since he was 13-years-old and that family name was changed by his sister originally, and my dad had no say in it, when he was 13.





.

Aktuális helyzet

Charles Zentai (Steiner) Károlyra várva ..........(Sunday, June 15, 2008)

.
A Zentai story (kronológiája)

.





1 Comments:

At 9:20 AM, Anonymous Anonymous said...

Hát folyamatosna bebizonyítjuk magunkról,hogy egy szar ország vagyunk... De a legnagyobb baj,h tényleg azok vagyunk...

 

Post a Comment

<< Home