Wednesday, June 29, 2005

Az IMF is aggódik (?)

Ugyancsak mai Reuters* jelentés, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) további deficit csökkentési megoldásokat sürget az előirányzott a 2005-ös költségvetési hiány tartása érdekében, és a tervezett adóreform nem szabad, hogy ezt veszélyeztesse. Majd a Reuters megadja azt a hálószemet, ahol a PM hivatalos web-oldalán is olvasható (magyarul) az IMF állásfoglalása. Belőle csak azt a két részletet ** ismertetem, amit a hírügynökség is kiemel.


** Az igazgatók azt javasolták, hogy a költségvetés számviteli gyakorlata ne változzon gyakran, valamint óvatosságra intettek az állam és a magánszektor társulásai (PPP) vonatkozásában, és ezekről átlátható jelentéseket sürgettek.


Mivel a 2005. és 2006. évi inflációs cél az előrejelzések szerint teljesíthető, az igazgatók javasolták, hogy a jövőbeli kamatpolitikát óvatosság és a piacok inflációs várakozásai vezéreljék. Ezzel összefüggésben a legtöbb igazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a monetáris politika inkább a belföldi inflációs nyomás kordában tartását, ne pedig az árfolyam stabilitást célozza, és ezt egyértelműen a piacok tudtára kell adni.



* BUDAPEST, June 29 (Reuters) - The International Monetary Fund (IMF) on Wednesday urged Hungary to take additional deficit cut measures to keep the 2005 budget deficit in check and said a planned tax reform should not endanger fiscal consolidation.


Az IMF mai napon kiadott, Magyarországgal kapcsolatos anyagai (angolul):

Hungary: Financial System Stability Assessment Update, including a Report on the Observance of Standards and Codes on Insurance Regulation
Hungary: 2005 Article IV Consultation--Staff Report; Staff Statement; and Public Information Notice on the Executive Board Discussion
Hungary: Selected Issues
Public Information Notice: IMF Executive Board Concludes 2005 Article IV Consultation with Hungary

.

Kapcsolódó anyagok (időrendi sorrendben)

Monday, August 13, 2007
Egy ország megvezetve (elsőként léptünk be az IMF-be)

Wednesday, October 29, 2008
Amit a válságról tudni kell

Monday, February 23, 2009
Baj van, nagy baj van (?)

Monday, March 23, 2009
Miért hagytuk, hogy így legyen?

.

Labels:

0 Comments:

Post a Comment

<< Home