Monday, November 02, 2009

Végszóra várva

Miközben a magyar média mélyen hallgat a Zentai üggyel kapcsolatban, addig az ausztrál szinte naponta foglalkozik a Magyarországon háborús bűntett miatt körözött egykori magyar katona sorsával.

Magyarország kormányait az elmúlt több mint 60 évben nem nagyon izgatta Zentai (Steiner) Károly története, sőt holléte sem, annak ellenére, hogy arról már az 50-es évektől tudomásuk volt a magyar hatóságoknak. Mással volt elfoglalva a hazai vezetés, mintsem egy ilyen „piti üggyel”, egy „zsidó” fiú agyonverésével, illetve az abban egyik feltételezett résztvevő kézrekeritésével.

A gyilkosság és annak körülménye csak 2005-ben került be a vezető angol nyelvű hírek közé, amikor a Simon Wiesenthal Központ náci háborús bűnösnek nevezte az Ausztráliában 1950 óta élő egykori magyar katonát. Zentai tagadja az ellene felhozott vádat, és láthatóan mindent elkövet, hogy a 65 évvel ezelőtt történteket ne kelljen magyar bíróság előtt tisztáznia. Eddig sikeresen használta ki az ausztrál állampolgároknak a jogrendszer által biztosított lehetőségeket. Most azonban a jogi huzavona a végéhez közeledik. Valamennyi igazságügyi fórum úgy ítélte meg, hogy a magyar kiadatási kérelem formailag megfelel a két ország kiadatási egyezményében foglaltaknak. Itt kell megjegyezni: az ausztrál bíróság nem Zentai bűnösségét hivatott megállapítani, hanem a kiadatási kérelem szabályosságát. A bűnösség megállapítása a magyar bíróság feladata. És itt jön be a kiadatással kapcsolatos kételyek sora, amit a védelem is felsorolt a végső szót kimondó belügyminiszterhez írt kérelmében.

A Zentai ügy jelenlegi állása

Október 8-án az államszövetségi bíróság teljes kara szerint a magyar kiadatási kérelem formailag megfelel a két ország közötti egyezménynek. Így a kiadatásnak nincs akadálya.
Zentai ekkor 14 napot kapott, hogy a döntés ellen fellebbezhessen az ausztrál Legfelsőbb Bíróságnál. Ezzel a lehetőséggel azonban nem élt, mivel az ezzel járó költségeket családja már nem tudja fedezni. Viszont amint megszűnik a fellebbezés, az ausztrál törvények szerint a kiadatásra váró személyt őrizetbe kell venni és tartani az ország területének elhagyásáig. Ezért, Zentai 2009. október 22-én bevonult a perth-i börtönbe. A jogi procedúra ezzel lezárult, és Charles Zentai Károly ügye átkerült a belügyminiszterhez, aki saját hatáskörében dönti majd el, hogy egy állampolgárát kiadja-e egy távoli országnak, annak igazságszolgáltatásának. Brendan O'Connor (munkáspárti) belügyminiszter megígérte, hogy alaposan tanulmányozza az esetet mielőtt megfontolt döntését meghozza. Közben Zentait családja naponta látogatja a börtönben, és amióta fájdalomcsillapítókat kap, jól viseli a fogva tartást.

A 88 éves Zentai védelme és családja nemcsak az egykori katona idős korára, megromlott egészségi állapotára („szállíthatóságára”) hivatkozik a kiadatás megszüntetése érdekében, hanem néhány jogi körülményre is. Például, a hadbíróság elé állítás megkérdőjelezése, hiszen a nyugati demokráciákban a (náci) háborús bűnösök felett polgári bíróságok döntenek. Lásd a Münchenben tárgyalását váró Demjanjuk, vagy a Hágában perbe fogott Karadzic esetét. A periratok egykori népbírósági vallomásokon alapszanak, és a (jelenlegi) magyar igazságszolgáltatás nincs a helyzet magaslatán. Különben is egy magyar hadbíró (Varga Béla) szerint csak kihallgatni és nem perbe fogni akarják Charles Zentai (Steiner) Károlyt Budapesten, ezt, pedig Ausztráliában is megtehetik. Hogy a védelem érveit mennyire fogja értékelni és elfogadni O’Connor belügyminiszter, az az elkövetkező napokban (hamarosan) eldől.

A Zentai ügy akkor válik majd igazán érdekessé és izgalmassá, ha Ausztrália kiadja az egykori magyar tiszthelyettest. Vajon a magyar hatóságok hogyan kezelik ezt a nem mindennapi ügyet, melynek minden mozzanatát az egész angol nyelvű média fogja szinte percről percre követni és közvetíteni? Nagyobb nemzetközi visszhangja lesz, mint például a legutóbbi Miss Plastic Hungary szépségversenynek.



.
A Zentai story (kronológia)

.




.

3 Comments:

At 6:59 AM, Anonymous Anonymous said...

http://index.hu/kulfold/2009/11/02/magyar_birosag_mar_nem_itelkezik_zentai_folott/

 
At 8:38 AM, Blogger Pocakos said...

Köszi! Ismertem, de semmi újat nem tartalmaz. Sőt, ködösít, összemos dolgokat: a múltat, a jelent és a jövőt. Már az első bekezdés is félrevezető (meg a cím is! - hiszen feltételes módot használ a szerző!)

".....jó ügyvédekkel még Magyarországon is hosszúra nyúlhat az ítélkezés, újabb kérvényekkel késleltetheti a felelősségre vonást......." (index.hu)

1. a magyar jogrend MÁS, mint az ausztrál.
2. a magyar börtönkörülmények MÁSOK, mint az ausztrál.
3. NEM a "jó ügyvédeken" (meg "pénztárcán") múlik egy ítélet - Ausztráliában, hanem a jogi lehetőségeken. Az index.hu megfogalmazása viszont azt sugallja, mi több, alátámasztja, hogy Magyarországon nincs jogrend, ott korrupció van, ahol mindent pénzzel el lehet intézni!
4. Zentai életét NEM lehet "jó ügyvédekkel" meg (tömött) "pénztárcával" meghosszabbítani!

Szóval az index.hu írása csak (rossz) hangulatkeltés. Semmi több.

 
At 5:39 PM, Anonymous Diesel said...

Háát.. Nem tudom..

 

Post a Comment

<< Home