Friday, November 04, 2005

Létezik a CIA N168D jelzésű utasszállítógépe !

Érdeklődésemet a Népszabadság egyik cikke keltette fel, amelyben az áll, hogy
„…..Hansen (dán közlekedési miniszter) elmondta azt is, hogy egy N168D jelzésű repülőgép haladt át a dán légtéren az izlandi Keflavikból Budapestre. A gép a Devon Holding and Leasing cég tulajdona, amelyet amerikai lapok ama hét szállítási vállalat egyikének vélnek, amelyeket a CIA fedőcégként használ a repüléseihez…..” Majd a cikk így folytatódik: „…..A Népszabadság azt is megtudta, hogy ilyen repülőgép-lajstromjel nincsen….”

Erről a határozott kijelentésről magam is meg akartam győződni, és a „Google”-ba beírtam a nem létező „lajstromjel””-et. És láss csodát! Van ilyen repülőgép-lajstromjel !

Sőt! A gép tulajdonosa az észak-karolinai (North Carolina) Devon Holding & Leasing Inc.. Hogy ez a cég a CIA fedőcége, azt már nem tudtam kideríteni. ;-) De, hogy a Népszabadsággal ellentétben a dán közlekedési miniszter egy valódi, létező repülőgépről szólt, az bizonyított!

Ez vezetett egy kis kutakodáshoz a világhálón, hogy talán mégis csak meg lehet tudni, melyik az a hét cég, amelyik a CIA (terrorista gyanús elemeket szállító) repülőgépparkját rejti. Mint kiderült az önkéntes civil szervezetek (élükön az indymedia) rendszeresen figyelik ezeket az állítólagos járatokat, gépeket, méghozzá „lajstromjel” szerint.

Az egyik melbourne-i web-oldalon már tavaly decemberben jelezték, hogy az N379P jelű gépet eladták és most új lajstromjele van: N8068V
Ezt a gépet 2003-ban többször is látták az írországi Shannon repülőterén. Amikor az aktivisták érdeklődtek az ír védelmi miniszternél, Willie O'Dea kijelentette: való igaz, hogy ez a N379P lajstromjelű gép 14-szer landolt Shannon-ban, de 2004-ben nem volt Írországban. Erre írják az aktivisták: persze, hogy nem, mert időközben új tulajdonosa lett a gépnek, és új lajstromjelet kapott: N8068V-t.

A CIA repülőgépeiről olvasható az International Herald Tribune idén június elsejei számában.
Tehát, mint írtam (Gondolatok) a CIA effajta tevékenysége nem új az amerikai közvélemény előtt. Sőt, mi több, az internetezők is tudhatnak erről a Guantanamo Bay Express néven elhíresült repülőgépről és légijáratról, ha „belelapoznak” a virtuális lexikonba, a Wikipedia-ba.

Mindezek azt bizonyítják, hogy a dán közlekedési miniszter által pontosan megnevezett repülőgép leszállt Budapesten. Persze ez nem jelenti azt, hogy utasai végállomása volt vagy lett volna a magyar főváros. A leszállás tényének elismerése, beismerése nem jelentené azt, hogy hazánkban terrorista internáló tábor lenne. Viszont a gép létezésének letagadása, felettébb gyanússá teszi ezt az ártatlan "incidens"-t.


Fejlemény

A Népszabadság (nol) mai száma (nov. 04.) közli a lajstromjeles gép létezését, anélkül, hogy utalást tenne a napilap tegnapi (nov.03.) megállapítására, miszerint:
„…..A Népszabadság azt is megtudta, hogy ilyen repülőgép-lajstromjel nincsen….”

Mai hírében pedig már azt sugallja, mintha a kormányszóvivő lett volna „tájékozatlan”:
„….László Boglár szóvivő szerint a dán illetékes tévedett, ha arra célzott, hogy foglyokat hozott volna az említett vagy bármilyen más repülőgép Magyarországra….”

.

Megjegyzés

Baromi titkos lehet a CIA és akciói, - legalábbis a Népszabadság szemében - ha a szóbanforgó gépet Ferihegyen lefényképezhette akárki. Sőt, érkezéséről és itt tartózkodásáról "amatörök" is tudhattak (csak a média, élén a Népszabadsággal, nem), és megengedték, hogy lefényképezzék az N168D -t. Ha nem lenne a dán közlekedési miniszteri nyilatkozat, - amit az ellenzék csikart ki, és amiről elfelejtettek említést tenni a magyar médiában ! - akkor most igencsak kételkednék a "CIA kapcsolatban".

5 Comments:

At 8:55 PM, Anonymous Anonymous said...

A nyar elejen volt ezekrol a jaratokrol egy hosszabb cikk a NYTimes -ban.

 
At 7:03 AM, Blogger Pocakos said...

Köszi! Különösen a képért. ;-) Hiszen a lajstromjel, -szám jól látható, és megegyezik a dán miniszter által jelzett gép számával! A cikk különben nagyon hasonlít az általam jelzett IHT cikkhez, ami ugyancsak nyári (június elseje).
Végkövetkeztetés
A gépek léteznek, létezésük és funkciójuk - ezek szerint - "nyilt titok". Viszont nem bizonyított, hogy leszállásuk, tankolásuk (stop over) egyuttal azt jelenti, hogy az érintett országoknak közük lenne a gépek "küldetéséhez". Ez a felfújt találgatások kategóriája - szerintem. A disznóság az, hogy erről sem akkor, sem most pl. a magyar média nem számolt be. Helyette pedig most kinosan (és bután) "mosakodnak".
Mégegyszer kösz!

 
At 7:37 AM, Blogger Pocakos said...

Most látom, hogy a két cikk (NYT és IHT) egy és ugyanaz, egy nap diffivel, - én balga! - de hiszen a két lap tulajdonosa ugyanaz! ;-) v. :-(

 
At 4:13 PM, Blogger pollner said...

Pocakos, én úgy emlékszem, hogy az IHT a NYT európai kiadása.

 
At 5:53 PM, Blogger Pocakos said...

Nem, nem! Csak a tulajdonos ugyanaz, azaz a New York Times Company, méghozá csak 2003 januárja óta!
(Since The New York Times Company became the IHT's 100% owner in January 2003,……..)
Az International Herald Tribune-t 1887 óta adják ki Párizsban!
(Based in Paris since 1887, the IHT is part of The New York Times Company.)
Az egész történetet itt olvashatod ;-)

 

Post a Comment

<< Home