Monday, June 06, 2005

A dán csavar


Nem értem. Az MTI-re hivatkozva azt írja az index.hu, hogy „Megnevezték Markov esernyős gyilkosát”. Annak idején sokat írtak róla a lapok, hogy egy neves bolgár írót, újságírót, a BBC munkatársát, aki a SZER-nek is küldött anyagokat, Londonban, egy buszmegállóban valaki az esernyőjével megbökte, majd három nap múlva meghalt. Mint kiderül mérgezett volt az esernyő vége és politikai gyilkosság (merénylet) áldozata lett Georgi Markov.

A cikkből kiderül, hogy a hétvégi (Sunday) Times adott hírt egy bolgár lapra hivatkozva, hogy a bolgár titkosszolgálat archívumában nyoma van annak a dán állampolgárságú olasz születésű embernek, akit felbérelt Szófia Markov elhallgatására. A londoni napilap részletesen beszámol az esetről, és hogy Francesco Giullino-ról már régen tudtak a britek. A bolgárok érdemben csak a rendszerváltás után kezdtek foglalkozni az üggyel, de akkor sem teljes odaadással.

Ezek után mi a hír? Mi a szenzáció? Hiszen a britek tudták, hogy ki a feltételezett gyilkos, csak nem volt hitelt érdemlő bizonyíték, vagy inkább nem akartak felesleges diplomáciai bonyodalmat. Mintha csak erre a bolgár lapjelentésre, cikksorozatra vártak volna.

Azonban van egy bökkenő ! A dánok már 1998-ban írtak erről. Igaz dánul……….

Kodenavn "Piccadilly"
Nicolai Østergaard, Søren Kragh Pedersen, Niels-Victor ChristiansenI: Jyllands-posten. - 1998-09-13


Fedőneve "Piccadilly" címmel 1998 szeptember 13-án.

Mire is jó az Internet !?!

0 Comments:

Post a Comment

<< Home