Wednesday, December 16, 2009

Karácsony családi körben

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Charles Zentai Károlyt, akit Magyarországon azzal vádolnak, hogy harmadmagával brutális kegyetlenséggel agyonvert egy teenager fiút, azért mert nem viselte az 1944-es rendeleteknek megfelelően a zsidó származásúakra vonatkozó megkülönböztető jelet, a sárga-csillagot. A nyugat-ausztráliai szövetségi biró úgy ítélte meg, hogy a 88 éves egykori magyar katona, aki Ausztráliába érkezése óta eltelt több évtized alatt törvénybe ütközőt nem követett el, korára, egészségi állapotára, valamint anyagi helyzetére való tekintettel nem kell tartani attól, hogy külföldre szökne. Márcsak azért sem, mert családja, valamint minden rokonsága Ausztráliában (Perth) él. Mivel a belügymnisztert képviselő ügyvédnek sem volt ellenvetése, így még ma, szerdán, Zentai fia hazaviheti apját a börtönböl, hogy családi körben tölthessék a Karácsonyt. A döntés bejelentése után Ernie Steiner elmondta, vegyes érzelmekkel jött a tárgyalásra, mert nem volt biztos, hogy apját óvadék ellenében szabadlábra helyezik. Most azonban megkönnyebült, hogy Szenteste együtt lesz a család, és hagyományos magyar karácsonnyal, imádsággal, énekléssel és magyaros ízekkel ünnepelhetnek. Steiner azt is megemlítette, hogy bizonyíték van a kezében, miszerint apját csak kihallgatni akarják a magyar hatóságok, nem pedig bíróság elé állítani. Ez különben szerepel abban a fellebbezésben is, amit Zentai ügyvédjei nyújtottak be a belügyminiszter döntése ellen, miszerint a magyar kiadatási kérelem formailag és tartalmilag egyaránt megfelel a két ország közti egyezménynek, és így a kiadatásnak nincs akadálya. Ernie Steiner szerint olyan újabb bizonyítékokat is beadtak, amik az eddigi bírósági meghallgatásokon nem szerepeltek. A fellebbezési kérelem elbírálása legkorábban jövőre várható.




.
A Zentai story (kronológia)




0 Comments:

Post a Comment

<< Home