Wednesday, April 17, 2013

A BM közleményben asszisztál

Olvasom a Belügyminisztérium honlapján megjelent közleményt, és azon gondolkodom, vajon mit akar jelenteni? Lássuk a címet:

A Belügyminisztérium elítéli az antiszemitizmus és a rasszizmus valamennyi megnyilvánulását
2013. április 17. 18:38
 
Helyes, és dicséretes. Csakhogy az elítélés nem jelenti azt, hogy tesz érte, ill. ellene valamit is a hatóság. Hiszen ennek a kormányzati ágnak a feladata az ország nyugalmának biztosítása. Az antiszemitizmus és rasszizmus valamennyi megnyilvánulása ellen ennek az állami intézménynek, azaz a belügyminisztériumnak kell fellépnie valamennyi rendelkezésére álló demokratikus eszközzel. Nem pedig (szóban) elítélnie. A közlemény azonban csak magyarázkodik, pontosabban megmagyarázza, hogy mit is ítél el.
 
".....A nácizmus ideológiájával, a fasizmussal, az antiszemita fajelmélettel, a népirtással, a kínzással és a zsidóság megsemmisítésére tett törekvéssel azonosítható Adolf Hitlerre történő emlékezés joggal sérti a holokauszt áldozatai hozzátartozóinak, túlélőinek emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát....." (BM közlemény)
 
Tehát, a jelenlegi kormány nem az ellen az eszmerendszert megszemélyesítő Adolf Hitler ellen lép fel, aki romba döntötte nemcsak saját hazáját, de Európa nagyrészét is., miközben nemcsak saját népe, de oly sok nemzet ártatlan millióinak halálát is okozta. Nem. Az Orbán-kormány megvédi “zsidait”, pontosabban azok alkotmányos alapjogát (sic!). Tehát, nem egy üldözendő ideológia ellen lép fel, hanem egy üldözött embercsoport védelmében. Amíg  a Kárpát-medencében élők ezen a szemléleten nem változtatnak, addig nem csak az EU és a Szabadvilág, de Európa is messzetűnő álom marad.
 
 
 

0 Comments:

Post a Comment

<< Home